16. fejezet - készülőben

Nos, hosszas szünet után úgy döntöttem egy darabig visszatérek  és megpróbálom befejezni ezt a történetemet is. Nagyon szerettem írni és nehezemre esett abbahagyni, dehát nem volt jött ötletem. Most viszont, meggondoltam magam.. újult erővel tértem vissza és vetem bele magam ismét a történet írásába. Remélem kárpótolni foglak majd benneteket a kimaradott időért!!

Egy kis reklám

Mivel mostanában nagyon belejöttem a különböző szerepjátékokba, és legtöbbször miattuk is hanyagoltam el a blogot, úgy döntöttem megérdemlitek hogy leirjam a hiányzásom indokait  :)  Ezen a nyáron, úgy júliustájt kezdődhetett el ez az egész, mikoris felregisztráltam egy Vámpirnaplókkal foglalkozó szerepjátékos oldalra. Az elején még nem voltam odáig tőle, igazság szerint akkor jöttem bele igazán a játékba miután az oldal elköltözött.
Ez az oldal cime ahová először felregiztem http://diariesfrpg.hungarianforum.com/ , nekem teljesen elnyerte a tetszésemet, pontositva ez nyerte el leginkább azt. A játékokon kivül itt a társaság is jó, akikkel akár órákig is el lehet csevegni egy-egy témával kapcsolatban, ha unatkoznál. Na jó erről inkább nem ejtek több szót, csak még egy rövidke mondatot :D . Ha van egy kis szabadidőtök a suli mellett, vagy csak szeretnétek részesei lenni egy ilyennek, akkor csatlakozzatok ti is mert megéri :):) . Nem bánjátok meg, az biztos:D
Engem az oldalon Lucy Montgomery néven találhattok meg :) ÉS most jön egy kisebb reklám: * A megalkotásra váró karakterek között van egy Wyett nevezetű vámpir, aki csak rátok vár ;) *
 Bővebb infókért, kattints az oldalra :)
Remélem sikerült eléggé felkeltenem az érdeklődéseteket :):D
Mostmár ha szerepjátéknál tartunk megemlitek egy másik oldalt is, ott is fent vagyok, habár csak egy karakterrel.
http://twilight.hungarianforum.com/

xoxo

UI: A következő fejezet eseményei fejben már megszülettek, még csak irásba kell foglalnom :P

4. dijam

Köszönet érte Reginának!!

A szabályok:
1. Tedd ki  a  dijat!
2.Irj magadról 5 dolgot!
3. Jellemezd magad 4 szóval!
4.Küld el 3 embernek!

5 dolog rólam:
- Kedvenc számom a 3as.
- Eléggé lusta vagyok...
- Utálok tanulni, de azért néha megerőltetem magam.
- Annyi ilyesmit irtam, hogy már fogalmam sincs mi mást irhatnék magamról. Barna a szemem...
- Nehezen barátkozom, ami néha hátránynak számit.

4 szó, amivel jellemezni tudnám magamat:
segitőkész, örök vidám, lusta, de azért kitartó is ha muszáj

Most nem küldöm tovább senkinek, aki úgy érzi megérdemli az fogja meg a dijat és vigye :):)

15. The party

Végre valahára elkészültem a legújabb fejezettel :) Jó olvasást, és ne felejtsétek a végén otthagyni a lábnyomaitokat, természetesen komment formájában =)

15. The party

   Átlépve a ház küszöbét egyenesen a konyha fele indultam, ahonnan az íncsiklandó illatok származtak. Bonnie már várt rám. Két fogásos ebédet főzött, ami ledöbbentett. Ekkora felhajtásra azért nem számitottam. Addig oké, hogy összeüt valamit, mert nem akar rögtön lerohanni a kérdéseivel, de ez már sok! Épp kérdezni akartam, főzöcskézésének okát, mikor a szemközti szobából egy ismeretlen férfi lépett ki. Nagyjából negyves év körülinek tűnt, koromfekete hajjal és barna szemekkel.

- Apa, ő lenne Cassie, akiről annyit meséltem - intett felém vidáman. – Cassie, ő pedig az apám.

 Erre már összeszedtem magam, és felnézve a férfi szemeibe fogadtam el a felém nyújtott kezeket.

- Örülök a találkozásnak, Mr Bennett – mosolyogtam barátságosan rá.

- Enyém a megtiszteltetés – közölte, miközben kezet ráztunk. – , de kérlek szólíts Samuelnek! – Hogy tegezzem le? Először furcsáltam a kérését, de végül Bonnie miatt belementem.

- Rendben, Samuel – erőltettem mosolyt az arcomra.

- Most pedig, hogy letudtuk a bemutatkozást – szólt közbe izgatottan Bonnie -, akár ebédelhetnénk is – javasolta, mire én egyetértően bólogatni kezdtem.

 Leültünk tehát az asztal köré, hogy megízlelhessük a legjobb barátnőm fősztjét.

Az elkövetkező jó néhány óra is hasonlóan telt el, egészen sötétedésig. Alkonyattájt aztán készülődni kezdtünk a Salvatore partira. Jujj, már a hideg is kiráz a gondolattól! Ilyet is régen tartottak már abban a házban – vagy csak az elődjében?

Erre az alkalomra különösen nagy figyelmet akartam szentelni, ezért is a legütősebb cuccaimat vettem fel. Egy fekete pántnélküli, compközépig érő, feszülős koktélruhából és platformos cipőből állt az outfittem. Ma különösen jól akartam kinézni, főleg Stefanka miatt, aki kénytelen lesz végignézni hogy tipegek be a házába és táncolok Kol oldalán.

A hajamat kivasaltam és a sminkem is kihívóbbra sikeredett. Kilépve a szobából, szomoruan vettem észre, hogy Bonnie  még csak megsem erőltette magát. Ő ezuttal is visszafogottan volt szexi, imádott farmer-póló-topánka hármasában.

Rögtön azelőtt, hogy beszálltunk volna az autómba, még elköszöntünk Samuleltől. Igazán rendesnek tűnt, nem volt se túl szigorú, se túl engedékeny. Pont olyan, amilyennek egy apának kell lennie. Amilyen az én apám is volt… - gondoltam tovább a dolgokat, természetesen nem Klausra célozva. Ekkor gyorsan megráztam a fejem, hogy eltűnhessenek belőle a negativ gondolatok, majd a gázra taposva lövelltem ki az országútra.

Soha nem féltettem az autómat a sebességtől, meg az esetleges karcolásoktól, hiszen mindig is imádtam száguldozni!! És valahogy mindig megúsztam egyetlen  karcolás nélkül. Igaz, néha rákellett segíteni egy kis mágiával, hogy elkerülhessek egypár ütközést, de hát ha a mágia a birtokodban van, miért ne használhatnád?! Jelenleg is százhússzal száguldottam, aminek köszönhetőleg bő öt perc múlva már a vendégház előtt is voltunk. Nehéz volt egy üres parkolóhelyet találnom, de végül sikerült behúznom egy volvó és egy audi közé.

- Gyerünk – fogtam meg Bonnie kezét, miután bezártam az autómat. Szerencsére nem kellett húzni, jött magától is. Igaz, picit megingott a küszöbön, de egy kis nógatásra hamar átlépte azt. – Kell egy ital – kezdtem el nézelődni, holmi bárpult féle után kutatva.

- Azt hiába keresed – szólalt meg egy ismerős férfi hang mögöttem. Nem ijedtem meg túlságosan a váratlan megjelenésétől, hisz hozzá szoktam már az ilyesmihez. Damon mellett könnyű immunissá válni a hirtelen felbukkanásokra. – Ez nem egy kocsma  - tette hozzá, erőteljesen kiemelve a kocsma szót.

 - Akkor mit ihatok?  - fordultam szembe vele türelmetlenül.

- Puncsot  - mondta egyértelmüen, mire elnevettem magam. – Mint mindenki más a szobában – emelte meg a kezeit a jelenlévőkre mutatva.

- Cassie, Bonnie – hallatszott a háttérből Caroline hangja, mielőtt még válaszolhattam volna. – Gyertek táncolni – jelent meg előttünk az örök vidám barátnőnk. Kérdőn néztem Bonniera, akin látszott, hogy inkább megy a táncparkettre, minthogy eltöltsön egy újabb percet Damon közelében. Megértem.

- Menjetek csak, majd megtalállak – mosolyogtam a lányokra, majd miután távoztak visszafordultam a kék szemű vámpirbarátomhoz. – Hol is tartottunk? – töprengtem elhúzva a szavakat. – Ja, tényleg.. oké, megkóstolom, feltéve hogy nem te készitetted – alkudoztam ravaszul.

- Én nem, de Stefan annál inkább – vigyorgott sokattudóan Damon. Tessék? Látva kitágult íriszeimet, mégjobban elmosolyodott. – Melyik jobb? Ha én készitettem volna, vagy Ő?  

- Na jó.. még se kérek – gondoltam meg magam, mikor felnevetett. – Mondd, hogy van sör is? – néztem rá esdeklő kutya szemekkel.

- Igen, van – bólintott vígasztalóan, majd kezét a vállamra helyezve, mutatta az utat. Keresztül mentünk a báltermen, majd a lépcsőkhöz érve megtorpantam. Kérdőn néztem rá, de ő csak lehessegetett. – Gyere – fogta meg a kezemet. Az érintésétől hirtelen megborzongtam, de nem értettem miért. Nem tudhattam, hogy észre vette-e, de ha úgyis volt nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Egészen a szobájáig kísért, majd átlépve a küszöböt szembe fordult velem.

- Miért hoztál ide? – kérdeztem kíváncsian.

- Mert itt van, ami neked kell – mondta titokzatosan, de látva az ijedt arckifejezésemet, még hozzátette. – Sör, whisky vagy vodka – világosított fel, rám kacsintva.

- Á – emeltem meg a mutatóujjam, mint akinek leesett a tantusz -, már értem. – Majd körbe néztem, hol találhatom meg őket

- Keresd csak, mert csak akkor kapsz belőle ha megtalálod – suttogta játékosan a fülembe. Ismét jóleső borzongást keltett bennem a közelsége. Talán erre célozhatott Rebekah a suliban?

  Elhúzódtam tőle és nézelődni kezdtem a szobában. Először az ágyat vettem célba, ahova Damon is követett. Pimasz megjegyzéseket kezdett tenni nekem, amik többek között arról szóltak, hogy vajon miért pont az ágyat nézem át először?! Nem foglalkoztam velük, helyette inkább belementem a játékba. Én is elkezdtem megjegyézéseket tenni rá, és az esetleges rejtekhelyeire.

- Hm, fogadunk hogy a mosdóban rejtetted el őket? – töprengtem félhangosan, de ígyis  meghallotta. Nem válaszolt, amivel felkeltette az érdeklődésemet. A fürdőszobájába lépve akaratlanul is bevillant egy kép, ahogy elképzeltem Damont meztelenül, ebben a kádban lubickolva. Grrr, ráztam meg gyorsan a fejem. Mi ütött belém? Stefan után Damonról ábrándozok? Nem, nem hagyom hogy csak emiatt megromoljon a köztünk levő viszony. Ahhoz túl fontos Ő nekem.

  Alig jártam körbe az apró helyiséget, már rá is bukkantam a keresett tárgyakra. Hitetlenkedve pillantottam a barátomra, miközben a jéghideg, habos vízből szedegettem ki az üvegeket.

- Megtaláltad… - sóhajtott fel Damon. – És elég hamar – tette hozzá szomorkásan.

- Hát persze, hisz szomjas vagyok – nevettem fel a mellettem sokasodó üvegek fele bökve. Felvettem két sörös dobozt, majd az egyiket átadtam Damonnak. Nem tétovázott, rögtön elfogadta.

  Kibontottuk és leültünk az ágyára, hogy megihassuk őket. Így ültünk egymás mellett néhány percig, anélkül hogy megszólaltunk volna, míg meg nem törtem a csendet.

- Valójában kinek az ötlete volt ez a parti? -  kérdeztem érdeklődve.

- Az enyém – mondta, egy büszke mosollyal az arcán.  – Amúgy, ki szólt neked róla? Stefan? – találgatott, mire én csak bólintottam egyet. – Értem.

 Újabb korty után, úgy éreztem sikerült annyira összeszednem magam, hogy felnézhessek rá. – Lemegyünk? – áltam fel az ágyból, majd az üres sörös dobozra villant a tekintetem, jelezve, hogy kiürült.

- Ha nem kell több, felőlem visszamehetünk – vont vállat nemtörődöm módon.

  Felállt, és szó nélkül követett vissza a nappaliba, ami jelenleg bálteremnek volt berendezve. Időközben jócskán megszaporodtak a vendégek, akik főként velem egykorúakból álltak. Voltak köztük idősebbek is, de kevesen. Ahogy haladtunk lefele a lépcsőn, olyat láttam, ami arra késztetett, hogy karon fogjam Damont. Büszkén hagytuk magunk mögött az utolsó lépcsőfokokat is, majd álltunk meg odalent.

- Mi volt ez? – suttogott a fülembe, kíváncsian, de ahelyett hogy válaszolnék, csak előre mutattam, ahol az ősök álltak. – Ők mit keresnek itt? – szürte ki a fogai közül, miközben a keze ökölbe szorult.

- Nyugi, elintézem – csitítottam, közben kezeimmel lágyan kiegyenesítve egyenként az ökölbe szorult kezét. – Várj meg itt – suttogtam, majd elindultam abba az irányba, ahol Ők álltak.

- Kol, Rebekah és Elijah – üdvözöltem őket, ahogy közelebb léptem hozzájuk. – Jó újra látni titeket – mondtam, megölelve Bekaht és Elijaht, majd Kolnak egy szájra puszit adtam. A felsorolásból direkt hagytam ki a hibridet, Niklaust, azaz a drága jó donor apámat. Ők is mosolyogva üdvözöltek engem, míg valaki meg nem szólalt, tönkretéve vele a hangulatot.

- Cassie  - szólalt meg váratlanul Nik. Először úgy tettem, mintha nem hallanám, aminek az lett az eredménye, hogy elém állt.

- Menj arrébb – parancsoltam flegmán, és megpróbáltam kikerülni.

- Beszélnünk kell – fogta meg a karomat, és nem engedett továbbmenni.

Nem volt más választásom, kénytelen voltam felnézni rá. Talán eljött az ideje annak, hogy végighallgassam…

Sajnálom

Bocsi, hogy az utóbbi időben oly sokáig maradtatok friss nélkül, de igérem - ezt most komolyan - , hogy holnap, max holnapután (ihlethiány esetén), hogy megkapjátok a 15. fejezetet, melynek a cime The Party lesz :) Azt gondolom tudjátok már az előbbi fejezetből, milyen partira fog sor kerülni :) Nos igen, lesz egy kis meglepetésem számotokra a fejezetben, egy kis érdekfeszitő részecske :D De kuss, lakat van a számon! Holnap mindenre fény derül!! :)

3. dijam

Köszönet érte Amy H-nek!!! *.*

11 dolog rólam:
1. Imádok olvasni, kivéve ha háziolvasmányokról van szó. Azokat rühellem.
2. Jégkrém imádó is vagyok, főleg a meleg nyári napokon.
3. Nincsen háziállatom, de nem is  nagyon szeretnék. Esetleg egy kutyát *.* vagy egy lovat :)
4. Kedvenc számom a 3as :)
5. Kedvenc városaim  New York és London. Szivesen kiköltöznék bármelyikbe.
6. Imádok zenét hallgatni - de  ki nem?
7. Kiskorom óta hallgatom Avril Lavigne számait *.* Rajtuk nőttem fel.
8. Nincs is jobb a nyári esőnél egy tikkasztó nap után. Ezzel oda akarok kilyukadni, hogy szeretem az esőt.
9. Nem vagyok egy társasági ember.
10. Az előzőtől függetlenül szeretek bulizni.
11. Fogalmam sincs ide mit irjak.... barna a szemem.

A jelölő kérdései:

1. London, Párizs, New York vagy Los Angeles?

London és New York *.*

2. Mi leszel ha nagy leszel?

 Hm, sokat gondolkodtam már ezen de még nem döntöttem el konkrétan. Újságirás, forditó, tolmács, még nem döntöttem el.

3.Kedvenc könyv?

Rengeteg van. Harry Potter kötetek, Twilight, Jane Austen: Büszkeség és balitélet , Danielle Steel: Kakukktojás

4. Miért kezdtél el írni?

Mert valamien okból kifolyólag jobban ki tudom fejezni magam irásban, mint szóban. Talán a szerénységemből adódóan.
5. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre? (3 dolog)

telefon, tűzgyújtó(xD), valakit az ismerőseim közül

6. Volt már olyan, hogy teljesen egyedül érezted magad?

Igen, előfordult már.
7. Ha választanod kellene maradnál aki vagy , vagy inkább lennél valaki más? Miért?

Hát nem is tudom. Maradnék is meg nem is.  Van egy pár könyv amiben szivesen szerepelnék, akár főszereplőként is.

8. Ki az akiért bármit megtennél?

Családomért, barátokért

9. Mondj magadról 4 pozitív tulajdonságot.

kedves, szeretetreméltó, intelligest,  játékos.

10. Mondj magadról 4 negatív tulajdonságot.

szerény, néha túl komoly(oké tudom,hogy ez a játékos ellentéte,de igaz XD),  naiv, pimasz.

11. Melyik a kedvenc blogod?

Hm, mondanám, hogy a sajátom, de nem vagyok egoista xD 

Sok olyan blog van amit szeretek olvasni :)

 

Saját kérdéseim:
 1. Kedvenc helyed a világon?

2. Mióta blogolsz?

3. Milyen filmeket kedvelsz?

4. Kedvenc énekesed/együttesed?

5. Ha választanod kellene a magány és egy hatalmas parti között melyik lenne a nyerő?

6.  Irj magadról 3 pozitiv tulajdonságot!

7. Most 3 negativat!!

8. Meguntad már a kérdéseimet??

9. Szereted a 9es számot?

10. RTL Klub vagy TV2?

11. Barátok közt vagy Jóban rosszban? xD

 

Akiknek továbbküldöm:
http://nalla-sparks-bennunkvan.blogspot.ro/

http://veresbosszu-lonzita.blogspot.ro/

http://veresigazsag.blogspot.ro/

14. fejezet

14. The answer

  

  Másnap reggel a telefonom ismerős pittyegésére ébredtem meg. Dühösen szitkozódtam egy ideig, miközben azon töprengtem, ki állított nekem ébresztőt?! Öt perc múlva feladtam. Miközben kikapcsoltam az idegesítő háttér zajt, véletlenül az órára tévedt a pillantásom. Hajnali 7 van? A felismeréstől egy hatalmasat kattant bennem valami. Hétfő van! Folytonos ásítások és nyújtózkodósok közepette léptem bele a papucsomba és indultam a mosdó fele. Elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet, vettem egy kellemes meleg zuhanyt, majd miután sikerült emberi formát öltenem és a hajamból vált szénaboglyát eltüntetnem, a konyha fele tartottam. Ahogy odaértem Bonnie már javában szorgoskodott. Kikészitett egy tálat és kanalat, melléje helyezve a tejet és a müzlit is, hogy kiszolgálhassam magam.

- Jó reggelt – köszöntem, miközben helyet foglaltam vele szemben az asztalnál.

- Neked is – fogadta. A tálat megtöltöttem müzlivel, ráöntöttem a hideg tejet, majd falatozni kezdtem. – Bocsi, hogy nem szóltam az ébresztőről – szólalt meg, mikor az étel szinte megakadt a torkomon.

- Te voltál?  - köhögtem mérgesen.

- Igen, és ezzel akartalak kiengesztelni – mutatott bocsánat kérően a reggelire.

- Jól tetted – morogtam olyan halkan, hogy ne hallja meg.

  Reggeli után felöltöztünk, majd hátunkra kapva táskáinkat indultunk el az iskolába. Illetve, csak indultunk volna, ha a küszöbön össze nem ütközök – mint később kiderült – Kollal.

- Mit keresel itt? – förmedtem rá, mire ő csak tovább mosolygott.

- Az autómért jöttem – magyarázta, mire én megkövülten hallgattam. – Tudod, amit tegnap elcsórtál – jegyezte meg szemrehányóan. Nevetni kezdtem szavai hallatán. – Nem vicces.

- Indulhatunk? – szólalt meg Bonnie a hátam mögül.

- Persze. Remélem nem baj, ha Kol visz minket ma suliba – mutattam az előttem levő fiúra.  – Ha már itt vagy – hatalmas kutya szemekkel kezdtem méregetni őt.

- Szuper – sóhajtott kelletlenül, miközben beszálltunk a sötétszínű Ferrariba.

  Én előre ültem, az anyós ülésre, míg Bonnie hátra. Némán haladtunk az úton, anélkül, hogy akár egy szót is váltottunk volna. Sejtettem, hogy ezért megkapom még a fejmosást Bonnietól. Megérkezvén Kol beállt egy üres parkoló helyre. Látva, hogy készül kiszállni, kíváncsian kezdtem el fürkészni

- Én vagyok az új osztály társatok – mutatott szerény személyére azzal az ellenállhatatlan mosolyával. Furcsán néztünk rá, de látva azt az önelégült mosolyt az arcán jobbnak láttam szó nélkül hagyni a dolgot.

 Csendben haladtunk végig a folyosón. Az irodához érve Kol magunkra hagyott bennünket. Bonnie végig csak erre várt.

- Ez meg mi volt? – szaladt ki a száján, akár egy kitörni készülő vulkánból a szó, miközben a szekrényeinkből vettük ki az első órához szükséges kellékeket.

- Jó kérdés – tereltem a témát.  – Ne nézz így rám – könyörögtem bíráló íriszeire mutatva. Ekkor a csengő hirtelen megszólalt. – Második órán találkozunk – búcsúztam el, sietve a matek terem felé. Ezt megúsztam, egy darabig.

  Épp időben érkeztem, még a tanár előtt. Gyorsan leültem a helyemre, az utolsó előtti padba. Elővettem a könyvet és a füzetet, majd elkezdtem rajzolgatni a füzet hátuljára. Pár perc múlva jött be a tanár, két ismerős alak kíséretében.

- Jó reggelt – köszöntött minket, mire mi is elhangoztattuk a szokásos ‘Jó reggelt tanárurat ‘. – Hadd mutassam be az új osztály társaitokat – döbbentem néztem először az említettekre, majd a többi diákra. Míg a fiúk Rebekaht tüntették ki figyelmükkel, azalatt a lányok Kol izmos felsőtestén felejtették tekintetüket. – Rebekah és Kol Mikaelson. Foglaljatok helyet – folytatta a matek tanár, mikor rájöttem, hogy mindkét szabadhely körülöttem van. Az egyik a hátam mögött, a másik pedig rögtön mellettem. Szinte gondoltam, hogy Rebekah fog mellém ülni, így Kolnak a mögöttem levő hely maradt.

- Szia – köszöntött Bekah mosolyogva.

  Csak bólintani tudtam, mert a tanár hamarosan már el is kezdte leadni a leckét.

Nem igazán figyeltem arra amit mondott, helyette a füzetemet rajzoltam tele irka firkákkal. Úgy néhány perc múlva vettem észre egy papír cetlit az asztalom szélén. Kibontottam, hogy lássam mi áll benne.

Figyelj kicsit jobban ha nem akarsz megbukni!

Akaratlanul is elmosolyodtam, miközben ezeket a szép, kerek betűket olvastam. Ki gondolta volna, hogy Kol tud szépen írni?

Gyorsan odavéstem a papír végére a válaszom, majd visszajuttattam a feladóhoz.

Fölösleges! Max megkérlek, hogy korrepetálj.

A zajra amit mozgolódásommal okoztam, Rebekah  kíváncsian mért végig. Nyugtatóan rámosolyogtam, majd a füzetem fölé görnyedve folytattam a rajzolgatást.

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy szinte villám csapásként értek a tanár szavai:

- Miss Bennett, megtisztelne minket a jelenlétével? – Kérdése hallatán rögtön felkaptam a fejem. A hátam mögött valaki kuncogni kezdett. – Mr Mikaelson, megtudhatnánk mi szórakoztatja magát annyira? – Ekkor az én arcomra ült ki az az ismerős kárörvendő mosoly.

- A kérdés – felelte Kol magabiztosan - amit feltett Cassienek -, kacsintott rám.

- Valóban? – értetlenkedetett a tanár. – És esetleg a választ is tudja?

  Kíváncsian néztem, abban reménykedve, hátha lebukik, de tévedtem. Ennél helyesebben nem is felelhetett volna.

- 2X – felelte magabiztosan a táblát nézve. Ezek szerint egy egyenletet kellett megoldani. Azt hiszem mégis jobb lesz ha odafigyelek – írtam egy kisebb papircetlire, de mielőtt még hátraadhattam volna Kolnak, a tanár megelőzött. Szigorú tekintetével egészen a vesémbe látott, majd kijelentette, hogy tanítás után büntetésből itt kell még maradnom egy órát. Annyira felmérgelődtem, hogy szinte felrobbantottam a tanár fejét, ha Rebekah meg nem akadályoz benne.

- Nyugi – csitított, hozzáérve a kezemhez.

  Szerencsére nem került sor több hasonlóra, alig öt perc múlva már meg is szólalt a szünetet jelző csengő. Vámpírokat megszégyenítő gyorsasággal szedtem össze a cuccaimat és hagytam magam mögött az osztály termet. A szekrényem fele siettem, hogy kicserélhetem a könyveimet. Mire odaértem, már várt rám valaki. Ott állt a szekrényemnek dőlve, maga Stefan Salvatore.

- Szia – mosolygott rám, mikor odaértem.

- Helló – köszöntem meglepetten, hogy itt találom, miközben a zárral bajlódtam. – Mi szél hozott ide?

- Szólni akartam, hogy ma este házibuli lesz nálunk. Remélem el tudsz majd jönni, mert mondani akarok neked valamit. – Miközben beszélt végig rajtam tartotta a tekintetét.  

- Házibuli? – hitetlenkedtem. –  Szuper! – Bal kezemet megemelve tettettem, hogy érdekel a dolog.

  Erőltetett mosolyom láttán felnevetett. – Tudom, én is így reagáltam rá, mikor Damon a tudomásomra hozta az ötletet.  – Együtt nevettünk tovább. Vele ellentétben engem az elképzelés nevettetett meg, ahogy Damon az öccse elé áll és elújságolja neki a terveit. Az az arc kifejezés, biztos vagyok benne, hogy egyezett egy kisgyerek viselkedésével.

- Mit akarsz mondani? – hagytam fel a nevetéssel, témát váltva.

  Ekkor közelebb lépett hozzám és megérintette az arcomat. – Válaszolni akarok a kérdésedre. – Az a  szív döglesztő mosolya, mely eddig kivétel nélkül mindig képes volt pillangókat varázsolni a gyomromba, ezúttal nem érte el a kellő hatást. A közelsége már nem volt olyan erős hatással rám, mint eddig. Ekkor döbbentem rá, hogy is tudott oly egyszerűen eszembe jutni a gondolat, hogy megcsaljam őt Kollal. Már nem szerettem. Az érzéseim iránta szinte megszüntek létezni. Vissza akartam mosolyogni rá, de nem tudtam. Nem akartam eltitkolni az érzéseimet, hadd jöjjön rá, hogy engem már nem érdekel a válasza. Ha annyira szeretett volna, akkor most Kol helyett őróla álmodoznék.

- Sajnálom Stefan, de a határidőd már lejárt. Időd bőven volt, de te hezitáltál. Ennél világosabban ha akartad sem lettél volna képes értésemre adni a választ. – A keze villám csapásként hullt le az arcomról. Három lépést hátráltam, mielőtt folytattam volna. – És a döntésemen már az a nyílt figyelmeztetés sem segít, amit a Mikaelson birtokon címeztél Kolnak. – A szemeiben könnycseppek jelentek meg.

- Cassie – kezdte elérzékenyülve. – Én már jó ideje tudom a választ, csak nem volt mikor elújságolnom neked. – Döbbenten néztem rá. – Már akkor tudtam, mikor elrabolták Elenát. – A kijelentésére hirtelen úgy éreztem magam, mintha végig egy megtévesztés áldozata lettem volna. Most akkor azt akarja elmondani, hogy ELENÁT választotta helyettem? Hát nem pofátlan? Általában nehezen lehet kihozni a sodromból, de neki sikerült. Mielőtt még átgondoltam volna mit teszek, felpofoztam Stefant.

  A jelenetre amit okoztam a háttérben elismerően tapsolni kezdtek. Dühösen néztem körbe mire a diákok egy emberként némultak el.

- Gratulálok – lépett mellém elismerően Rebekah. – Üdv a klubban! – éljenezett, majd a tenyerembe csapott, mintha pacsiztunk volna. A tömegnek köszönhetően teljesen megfeledkeztem Stefanról. Ezért az sem tűnt fel, mikor Rebekahval elindultam a következő órámra. – Örülök, hogy te is túlléptél a Stefan zónán – folytatta, mikor már kettesben voltunk. – Ne feledd, a következő Damoné lesz – kacsintott rám, majd elbúcsúztunk a történelem terem előtt. Ezzel meg mire célzott?

  Ezt az 50 percet is az előzőhöz hasonlóan töltöttem el. Firkálgattam a füzet hátsó lapjára, miközben a gondolataim messze szálltak. Stefan viselkedésén elmélkedtem. Lehetséges lenne, hogy félreértettem a szavait? De hát akkor miért nem beszélt tisztán? Minek ködösített? Annyira belefeledkeztem a saját kis világomba, hogy megint elértem, hogy a tanár felszólítson.

- Miss Bennett, jól van? – A hangjában a szokásos szigor helyett, ezúttal csupán kíváncsiságot és aggodalmat fedeztem fel. Észre sem vettem mikor törött el nálam a mécses, csak azt, hogy megtörtént.

Gyorsan letöröltem a könnycseppjeimet, majd megköszörülve a torkom válaszoltam Mr Saltzmannak.

- Jól vagyok. – A hazugságnak elég silány változatát sikerült összehoznom. Talán még el is hitte volna, ha a hangom közben meg nem bicsaklik.

  Körbenéztem a teremben, mikor a tekintetem összetalálkozott Elenáéval. Őrjöngtem. Legszívesebben felálltam és lekevertem volna neki is egy hatalmas pofont, amit a tanár nem nézne jó szemmel, ezért inkább folytattam a firkálást.

  A következő óráimat túlélni kész kinszenvedés volt. Nem elég, hogy kettőig kellett maradnom, még egy büntetést is végig kellett szenvednem. Á! Szinte futva hagytam el az iskola területét, mikor a tanár elengedett.  A parkolóban eszméltem rá, hogy gyalog kell hazamennem. Nem baj, addig is kiszellőztetem a fejem – vigasztaltam meg magam.

Némán haladtam a néptelen utcában anélkül, hogy egy autó elhajtott volna mellettem. Öt percnyi járás után jelent meg az első kocsi, majd le is parkolt a járda szélén.

Az autó ablaka sötétített volt, tehát nem láthattam a sofőrt, csak miután letekerte az ablakot.

- Beszállsz vagy írjak kérvényt? – könyökölt ki az ablakon Damon.

- Persze – feleltem felsóhajtva, miközben be ülltem melléje.

- Mi az, netán mást vártál? – kérdezte, majd a gázra taposva lövelltünk ki az útra. Látva, hogy nem fogok válaszolni, a keze a combomon landolt.

- Ne provokálj – javasoltam komolyan, mire ijedtséget színlelve kapta el a kezét. – Ma már elláttam a baját egy Salvatorenak!

- Tessék? – nevetett fel.

- Jól hallottad. Stefen kapott egy jól megérdemelt pofont. – Így visszanézve büszkeség töltött el a gondolattól. Vagyis  remélem jól megérdemelt volt.

- Ne mááár, nem hiszem el – húzta el a betűket, miközben leparkolt a házunk elé. – Mit művelt már megint?

- Inkább az a kérdés mit nem tett – javítottam ki elszomorodva.

   Damon arcáról hirtelen eltűnt a vigyor, és együttérzően ölelt magához.

- Sajnálom,  hogy nem téged választott.

- Azt nem tudhatom – vallottam be szégyenkezve. – Nem vártam meg míg befejezi.

- Hát akkor miért kapta azt a pofont? – kérdezte döbbenten.

- MERT ÚGY HANGZOTT MINTHA ŐT VÁLASZTOTTA VOLNA – magyaráztam annyira megemelve a hangom, hogy az majdnem kiabálásnak tűnt, közben jól kiemelve minden egyes szót.

- Mi van ha félreértetted a dolgot? – töprengett. – Hm?

- Semmi – néztem fel rá higgadtan. – Igyis úgyis vége. Én már rég végeztem Stefannal – mondtam, majd kiszálltam az autóból. – Viszlát este – kiáltottam vissza mielőtt elhajtott volna.

Véleményeket kérek!! Remélem tetszett a fejezet!! :D:)