12. fejezet

12. The power

Visszatérve Mystic Fallsba, hirtelen újra elurakodott rajtam a pánik. Kolnak igaza volt, mikor a telefonban avval érvelt, hogy szorakozni mindig kell. Tényleg szükségem volt erre a kis üdülésre, sőt kifejezetten jól éreztem magam a társaságában. Mert az ominózus éjszaka után Kollal egy párt alkottunk, feltéve hogy a kapcsolatunkat diszkréten kezeljük amig el nem simul a viszály Klaus és köztem. Képtelen voltam apámként gondolni rá.
Végig szorosan tartottam Kol kezét az autóban, mig meg nem érkeztünk a Salvatore villa elé.
- Még mindig nem értem, miért kellett ide hoznom téged – értetlenkedett, kifejezve nemtetszését, miközben leparkolt a villa elé.
- Majd megtudod – feleltem sejtelmesen, majd puszit leheltem az arcára. Pimasz módjára elforditotta a fejét, aminek következtében a végeredmény egy szájra puszi lett. – Hé – húzódtam el tőle szigorúan, mire ő magához ragadott egy igazi heves csók gyanánt. Csókunkan én szakitottam meg, mielőtt kiszálltam volna az autóból.– Este találkozunk – tettem hozzá, majd indultam is a villa felé.
Az ajtó elé érve bizonytalanul kopogtatni kezdtem. Rövid időn belől megunva a várakozást nyomtam le a kilincset és léptem át a ház küszöbét. A nappaliba érve rájöttem miért nem jött elém senki. Már volt egy vendégük. Stefan és Damon kővé dermedve néztek egy pontot, ahol mint később kiderült, Elijah állt. Mikor észrevettek, egy emberként hallgattak el.
- Bocsi a zavarásért, de beszélnem kell Damonnal - mondtam közben jól kihangsúlyozva barátom nevét.
- Igérem hamarosan arra is sor fog kerülni Cassandra – szólalt fel Elijah, a teljes nevemet használva, - de most dolgom van a fivérekkel – fordult vissza az emlitettek felé.
- Megtudhatnám miféle ügyben mesterkedtek ti hárman?
- Természetesen. Stefan és Damon segiteni fognak nekem és a testvéreimnek, mielőtt az anyánk véghez vinné a tervét. – Esther emlitésére rögtön éber lettem. Olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy az nekik is feltünhetett. Damon együttérzően nézett rám, mig öccse értetlenül bámult maga elé. – Össze akar kötni bennünket, hogy halandókká változtathasson, majd megöljön minket. – magyarázta figyelmen kivül hagyva előbbi reakciómat. Most akkor mi van? Tegnap nekem még azt mondta, időre van szüksége a terv kivitelezéséhez, mivel én közbeavatkoztam?!
- Igen tudok róla, sőt arról is hogy Kolon nem fog működni a bűbáj – vallottam be, felhivva a figyelmüket a bakira. Összeszűkült szemöldökük láttán magyarázni kezdtem. – Ő hallgatott rám és nem ivott abból a pezsgőből, amit ti erőszeretettel csúsztattatok le a torkotokon – intéztem szavaimat Elijah felé, némi adag szarkazmussal vegyitve. A szemem sarkából láttam, ahogy Damon és Stefan összenéz.
- Te tudtál róla és nem szóltál? – suhant hirtelen elém Elijah.
- Bocsi, de azt hittem Elena megelőzött. De végiggondolva jobb is hogy nem szóltam.
- Erről később még beszélünk – szögezte le, majd visszafordult a testvérek felé. - Szóval nyolcig van időtök cselekedni, ha nem akarjátok Elenát a halálba küldeni. – Az ultimátuma hallatán megdöbbentem. Mégis jelenthet a fiúknak valamit a lány ha Elijah ezzel fenyegeti őket. Látva Stefan kétségbeesését már előre sejtettem a válaszát a kérdésemre. Semmi esélyem, már Elena jelenti számára a nagy szerelmet.
A következő pillanatban, mialatt én elgondolkodtam, Elijah felkapott engem és futni kezdett velem, mig egy messzi tisztásra nem értünk.
- Most beszélhetünk – helyezett le a földre. Keresztbe fontam a karomat, ezzel is jelezve tiltakozásomat. – Cassandra, sajnálom, hogy nem mondtam el előbb, de nem akartam hiú ábrándokat kelteni benned, mig biztosra nem megyek. – Magyarázata hallatán szükségét éreztem, hogy elmondjam neki amit Koltól hallottam.
- Igazad volt. Sokkal inkább örültem volna annak ha te vagy az apám, mint aki valójában az. – Erre döbbenten mért végig. – Igen, Kol mindent elmondott. Tudod ő az egyetlen ős aki mindig az igazat mondta nekem – vallottam be szemrehányóan. – Ő hozta a tudomásomra, hogy Klaus és anyám titokban találkozgattak, valamint, hogy Nik megparancsolta a boszorkányoknak, hogy mágia segitségével érjék el, hogy anyám terhes maradjon. Ő nem félt az igazság feltárásától, képes volt megnyilni előttem, ahelyett, hogy hazudott volna össze-vissza, ahogy ti tettétek.
Miközben én beszéltem az arca hirtelen megtelt érzelmekkel. Szomorúság, döbbenet, harag, gyűlölet, fájdalom. Fölösleges volt megszólalnia anélkül is sejtettem mit akar mondani.
- Cassandra, én nem hazudtam neked – lépett közelebb hozzám, neki támasztva egy fának, ezzel meggátolva abban, hogy eltávolodhassak tőle. – Őszintén szerettem az édesanyádat, ahogyan téged is attól a pillanattól kezdve, hogy tudomást szereztem a létezéséredről. Sosem akartalak magadra hagyni, csak az édesanyád erősködött. Most már azt is értem, miért. – Hajtotta le a fejét szomorúan, mire őszinte sajnálatot ébresztett bennem. Az önbecsülésem túl nagy volt, nem engedte, hogy megvigasztaljam. Helyette inkább szótlanul vártam mig összeszedi magát. – Szeretlek Cassandra Elisabeth Blake – nézett fel pár perc múlva ismét a szemembe. – Nem érdekel, hogy nem vagyok az apád, nekem te mindig a lányom maradsz! – Szavai a szivemig hatoltak. Ez túl sok volt. Monológja hallatán teljesen elérzékenyültem. Hiába próbáltam elrejteni a kitörni készülő könnycseppeket, azok túlerőben voltak.
Sós könnyektől áztatott tekintettel néztem fel most először az arcába. Eddig csak úgy tettem mintha figyelnék, egészen mostanáig.
- Elijah – szólitottam meg szinte hangtalanul. – Van egy ötletem. Mivel mindkettőnknek az lenne a legjobb ha te lennél az apám, tegyünk úgy mintha tényleg igy lenne. Biztos vagyok benne, hogy Elisabeth is ezt szerette volna. – Anya emlitésére Elijah szemei is megteltek könnyel.
- Köszönöm – szipogta, mire én magamhoz öleltem.
- Most ha megkérlek visszavinnék a Salvatore fiúkhoz? Nekem is van némi elintézetlen ügyem velük – néztem rá hatalmas boci szemekkel, direkt utánozva a hivatalos kifejezésmódot.
- Persze – mosolygott rám, majd ölbe kapott és meg sem álltunk a vendégházig. – De nem hiszem, hogy itt lennének – vallotta be.
- Ne aggódj – legyintettem. Búcsúzásképp még adtam az arcára egy puszit, majd magamra hagyott.
A házba lépve egyenesen Damon szobája fele vettem az irányt. Épp indultam a lépcső fele, mikor lépéseket hallottam lentről. Megfordultam, hogy szemben állhassak az illetővel. Stefan volt az.
- Hogy kerülsz ide? – kérdezte felém sietve.
- Válasz várok a kérdésemre – feleltem tömören neki. – Igyis több időt kaptál, mint amiben megegyeztünk.
- Most nincs időm, meg kell akadályoznunk Esther tervét - terelte a témát.
- Azt bizd csak rám - jelentettem ki magabiztosan, majd megkértem Stefant, hogy mondja el a tervüket. Mikor meghallottam, hogy Caroline a Grillben próbálja elcsavarni Klaus fejét, villámgyorsan kértem Stefant, hogy vigyen oda. Azt a jelenetet mindenképpen meg akartam akadályozni, méghozzá úgy, hogy megelőzöm a lányt. Szerencsére időben érkeztem, pont a méhkirálynő Caroline előtt léptem át a Grill küszöbét.
Magabiztosan kihúztam magam, miközben a bejáratnál körbe nézve megpillantottam a pult előtt ülő Kolt és Klaust. Éreztem a tekintetüket az arcomon, miközben elindulva feléjük direkt levegőnek néztem Klaust, majd puszit küldtem az öccsének. Elhaladva mellettük,  Klaus utánam szólt.
- Cassie, csatlakozz hozzánk egy italra!
Apám hangjára dühösen szembe fordultam vele, hogy jól visszavághassak neki.
- Nem fogok, de ezt te ne vedd magadra Kol, veled szivesen elfogyasztanék bármit – fordultam huncut mosolyt villantva mókamesterem felé. Pillanatnyilag nem érdekelt az igéret sem, amit Kollal tettünk, mindenképpen vissza akartam vágni drága apámnak.
- Hm, lemaradtam valamiről? – kérdezte szarkasztikusan Klaus, mire én Kolra sanditottam.
- Ami azt illeti igen – válaszolt az öccse helyettem, majd közelebb lépve hozzám édes csókot lehelt az ajkaimra. Rövid csók volt, de a kellő hatást elértük vele.  Klaus csak úgy őrjöngött magában.
Megemelve egymásba fonodó kezeinket néztem fel Niklaus dühös iriszeibe.
- Együtt vagyunk ha tetszik ha nem – jelentettem ki ellentmondást nem tűrve, mire a mellettem levő Kol hirtelen összeesett. Ijedtemben térgyeltem le mellé, mikor Klaus is felüvőltött a fájdalmában. Nem lehet igaz, Esther mégis talált egy kiskaput. Kétségbeesésemben egy latin varázsigét kezdtem el mormolni. Bonniera gondoltam valamint Damon tervére. Az jutott eszembe, hogy bizonyára Esther is erőt merit valakiből, aki nem én vagyok. A varázsige hatására éreztem ahogy az erő átáramlik a testembe, elszakitva eredeti tulajdonosától mielőtt rosszra használhatná. Remélem sikerült a varázsige és Bonnie ereje átszállt belém.
Klaus ezidő alatt felszivódott, Kol testével együtt.
Én továbbra is varázsigét mormoltam, minek következtében a Grill helyisége kezdett eltűnni a szemeim elől. A következő percben már abban a házban voltam, ahol többszáz boszorkány vesztette életét. Sosem próbáltam még ki a teleportálást, de jó érzéssel töltött el a tudat, hogy ilyesmire is képes vagyok. Siettem, hogy megkeressem Bonniet, hogy figyelmeztessem őket a tetteimről, mikor a semmiből váratlanul Damon állt előttem.
- Te meg hogy kerülsz ide? – kérdezte dühösen, miközben én a lélegzetemet stabilizáltam a sokk hatása miatt amit okozott.
- Ne bántsd őket – kértem akadozva a boszorkányokra utalva. – Elvettem az erejüket.
- Mit tettél? – szólalt meg a háttérben egy ismeretlen női hang. – Szóval, te miattad nincs a lányom eszméleténél. – Furcsán néztem rá, mire ő bekisért egy szobába, ahol megpillanthattam a földön fekvő eszméletlen Bonniet.
- A lánya? – fordultam az ismeretlen nő fele kérdően.
- Igen, Abby vagyok – mutatkozott be ingerülten. - Esther keresett meg, hogy segithessek a lányomon.
Igy már minden érthető volt. Anya és lánya, Esther a Bennett vérvonalból meritett elég erőt a varázslatához. Most pedig belőlem fog, hiszen én is a rokona vagyok. A felismerésre szinte rohanva hagytam magam mögött a házat, az ősi boszorkány elé állva.
Már megelőztek, Klaus, Elijah, Kol,  már mind ott álltak szülőanyjuk előtt, készen állva a bosszúra.
- Azt hiszem ez csak kettőnkre tartozik – szólaltam meg, elterelve Esther figyelmét a gyermekeiről. Minden erőmet összegyűjtve löktem be az eredeti boszorkányt a tűz közepébe, majd magam mögött be is zártam a kört. – Nem hagyom, hogy árts a családomnak – jelentettem ki dühtől izzó tekintettel. – Inkább meghalok mintsem bátsd őket. – Mártir viselkedésem láttán Esther felnevetett. – Mi olyan vicces? – förmedtem rá.
- Pont olyan vagy mint én egykor – mosolygott rám a felismerésre. – Én is bármit megtettem volna a családomért. De nyugalom kedvesem, az apádat nem fogom bántani. Ahogy megbeszéltük, csupán emberré változtatom őket – magyarázta türelmesen, mire én kezdtem kijönni a sodromból.
- Nem hiszek neked – szűrtem ki a fogaim közül. Lehunytam a szemem és koncentráltam. Ezuttal erősebben fókuszáltam, miközben az előző varázsigét mormoltam. Ahhoz amit tenni készülök mind a száz halott boszorkány erejére szükségem lesz. És Bonnie nem adta mindet át nekem. Éreztem ahogy a testem az ige mondása során  megtelik erővel, mégtöbbel mint amit valaha el tudtam volna képzelni.  Azokban a percekben nem számitott senki és semmi, csupán bosszút akartam állni az ősömön, Esther Mikaelsonon, aki mindent el akart venni tőlem. Sejtve, hogy már nem birom sokáig, utolsó elkeseredésemben a tűzet  Esther fele löktem. Sajnos nem láthattam mutatványom eredményét, mivel addigra már öntudatlan állapotba kerültem.

Véleményt kérek :)

Coming soon

A napokban felkerül a 12. fejezet :)
 Még nem kezdtem neki, mivel ma a Vérszomjat irtam. (Desire of blood) De igérem a héten felkerül!
Már él bennem néhány ötlet , amit leirhatnék xD Azt hiszem már holnap neki fogok kezdeni!! (=
 Addig is ime egy kis izelitő:

11. fejezet

Hm, ez a fejezet egy kicsit pikáns lett! Rövid 18as jelenet is található benne, de remélem nem bánjátok xD Szerintem tetszeni fog!

11. Hot Night

Kilépve a házból egy sötétszínű sportautón állt meg a tekintetem. Nagy megerőltetésre volt szükség a részemről, ha nem akartam neki rohanni az autó tulajdonosának. Végül sikerült megnyugtatnom magam, azzal, hogy az én kicsikém jelenleg a garázsban parkol, ez pedig csak nagyon hasonlít hozzá. Sejtve a gazdája kilétét igyekeztem a saját autóm iker testvére felé. Fél úton járhattam, mikor a sofőrje kiszállt és elém sietett. Kol szeme rövid ideig elidőzött rajtam, az öltözetemen. Vágyakozóan megnyalta az alsó ajkát, amiből arra következtettem, hogy határozottan eltaláltam az ízlését.

- Gyönyörű vagy – bókolt, mikor közel értem hozzá. – Ez a ruha még a multkorit is felülmúlja – vigyorgott fülig érő szájjal, közben szélesre tárva előttem az utas ülés felőli ajtót.

- Köszönöm – motyogtam, majd beültem a kényelmes anyós ülésre.

- Látom tetszik a kicsikém – mutatott büszkén az autójára, mikor beszállt mellém.

- Valójában először azon töprengtem, nem-e csórtad el az enyémet – vallottam be bírálóan nézve rá.

Felnevetett, majd beindítva a motort, indultunk el az ismeretlenbe. Legalábbis számomra az volt. Míg ő némán fürkészte az utat, én őt néztem. Elgondolkodtam. Nem is néz ki rosszul. Elképesztően helyes arcán még látszottak a kisgyerekes vonások, a gödröcskék, melyek még szebbé tették. Sötét színű haja volt, és hatalmas mandula barna szemei. Az a pimasz mosoly hirtelen feltűnt az arcán, mikor észrevette, hogy őt nézem.

- Ha tetszem, valld be nyugodtan – mosolygott önelégülten rám.

Szégyenemben, hogy lelepleztek fordultam el. Éreztem ahogy a vér az arcomba tódul és elpirulok. Nem bírtam megszólalni, hiszen eszem ágában sem volt növelni az egóját. Egyáltalán mi ütött belém? Hogy jutott eszembe Kol után nyáladzani, mikor ultimátumot adtam Stefannak? Legalább addig hűséges kellene lennem  hozzá, míg méltóztatni nem fog választani Elena és köztem. Vagy ki kellene használnom az alkalmat és így szedjem ki Kolból amit tud? Némán bámultam magam elé anélkül, hogy Kol fele fordultam volna. Látva, hogy nem szándékozok megszólalni, úgy döntött vár, minthogy megtörje a kínos csendet.

- Amúgy hova viszel? – szólaltam meg tíz percnyi hallgatás után először.

- Mindjárt megtudod – felelte sejtelmesen, miközben elhaladtunk a Chicagót jelző tábla mellett.

Újabb öt percnyi néma csend után betért egy kietlen, elhagyatott utcába. Kérdően néztem fel rá, mire ő továbbra is csak mosolygott. Újabb mellékutcába fordult be, mikor végre leparkolt egy szórakozó hely előtt. Kiszállt, majd megkerülve az autót, kinyitotta előttem az ajtót.

- Parancsoljon hölgyen – hajolt meg illedelmesen, mire én kuncogni kezdtem. Elfogadtam a felém nyújtott kezét, majd követtem befele az épületbe.

Már az ajtóban hallani lehetett a zenét, ami odabent szólt. A hangokból ítélve tényleg egy szórakozó helyre hozott, feltehetőleg egy diszkóba. Beérve a helyiségbe tudatosult bennem, hogy mire is készül.

- Táncolni hoztál ide, ugye? - kiáltottam a fülébe, hogy meghallja a hangzavartól.

- Talált – húzott közelebb magához, kezeit a csípőmre téve közben. Mozogni kezdtünk a zene ritmusára. – Mellesleg ez egy karaoke bár – folytatta szórakozottan – ha énekelni támadna kedved.

- Szeretnéd – súgtam a fülébe, mire éreztem hogy összerezzen.

Időközben a szám lejárt és egy újabb vette kezdetét.

- Kérsz valamit? – kérdezte, mikor a zene még halk volt.

- Igen – feleltem az igazsághoz híven, mire húzni kezdett a bárpult fele. Egyet gondolva adtam fel a rendelést a bárosnak. – Kettőt a legdrágább koktélból.

- Nekem is rendeltél? – kiváncsiskodott Kol.

- Persze, mért nem kellett volna?

Nem válaszolt, mert a báros éppen letette elénk az elkészült italokat.

- Ő fizet – mutattam Kolra, majd felvéve az egyik italt, indultam el keresni egy üres boxot. Végigjárva a termet, valahogy sikerült találnom egy megfelelőet, mely üres is volt de távol is a kíváncsi tekintetektől. Kényelembe helyeztem magam, amíg Kol meg nem talált. Úgy néhány perc múlva valaki leült mellém, hátulról megragadott, felemelt és a lábára ültetett.

- Te kis ravasz – kezdett el csikizni Kol, mire én hangos hahotázásba kezdtem. - Nem elég, hogy a legdrágább koktélt rendeli, ráadásul még nyíltan ki is jelenti, hogy én fizetek – nyilatkozta vádlón, abba nem hagyva a csikizésem. - Ezért kénytelen leszek megbüntetni – jelentette ki, hirtelen felhagyva a csiklandozással.

 Döbbenten néztem fel rá. Rossz döntés volt, ugyanis mikor a tekintetünk találkozott hirtelen pillangók kezdtek szárnyalni a hasamban, ezen kívül úgy éreztem menten elolvadok a közelségétől. Látszott rajta, hogy készül kihasználni a helyzetet, mindezek mellett próbálva elrejteni az érzéseit. Mert az sem kerülte el a figyelmem, hogy hogyan nézett rám abban a percben. Lassan közeledni kezdett az ajkamhoz, miközben karjaival igyekezett közelebb húzni magához. Ahogy az ajkaink találkoztak, kényeztették egymást egyre inkább éreztem a nadrágján keresztül kidudorodó férfiasságát. Vágyaktól túlfűtve emeltem kezeimet a nyaka köré, megakadályozva a csók megszakítását. Abban a percben úgy tűnt, mintha eggyé váltunk volna. Olyan jó volt vele, annyira felszabadultan éreztem magam, mintha életem első csókját most élném át. Ezekben a percekben megszűnt körülöttem a világ, minden vele járó probléma, csupán egy személyre tudtam gondolni, az előttem levő ősvámpirra.

Miközben igyekezett lefelé húzni a ruhám cipzárját, kezdtem visszatérni a jelenbe. Elhúzódva tőle vettem le a kezét a hátamról, majd pimaszul kijelentettem.

- Itt akarod csinálni, ahol bárki láthatja?

- Igazad van – duruzsolta a fülembe, mire megborzongtam. – Inkább menjünk szobára – mondta, majd felkapott a karjaiba és kihátrált velem a diszkóból. Nem tudtam mire készülhet, mégsem szóltam bele. Hagytam, hogy szobát vegyen ki a közeli hotelben, nem kerülve el a figyelmem, hogy egy négy csillagos szállodába tartottunk. Mikor felértünk a százmittudoménhányadik emeletre és beléptünk a szobába, tett le a földre. Mielőtt még bármit is tehettem volna, kezeit derekamra helyezve húzott közelebb magához. Csókokkal kényeztetve a nyakam környékét, indultunk el hátrafele mig neki nem ütközve az ágynak terültünk el rajta. Én az ágyon Kol pedig  rajtam.

Sorra szabadítottuk meg egymást a ruháinktól – megjegyzem Kolnak könnyebb dolga volt -, majd váltunk eggyé.

Egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt. Másnap reggel, mikor megébredtem ijedtemben azt sem tudtam hova kapjak. Mikor megpillantottam a mellettem szunyókáló meztelen Kolt, majdnem hőgutát kaptam. De idővel leesett, hogy nem voltam részeg, alig ittam egy pohár koktélt, csupán Kol személye részegített meg engem. Nem bántam meg a történteket, hiszen a lelkem mélyén éreztem azokban a pillanatokban a mellettem szunyókáló ősvámpir is hasonlóan érzett irántam.

Néhány percig csendben fürkésztem az arcvonásait, lélegzet vételét, míg észre nem vette.

- Ne bámulj már ennyire – kérlelt csukott szemmel, majd szégyenlősen maga elé húzta a párnát. – Ez ijesztő.

- Nem – tiltakoztam nevetve. – Inkább romantikus.  – Felültem, majd határozottan kivettem a kezéből a párnát. Látva megilletődött tekintetét, igyekeznem kellett ha nem akartam szembe kacagni. Lágy csókot leheltem az ajkára bizonyítva szavaim hitelességét.

- Na jó – sóhajtott egy nagyot, majd változtatott a pozíciónkon, hogy ő kerüljön felül. – Válaszolj egy kérdésemre - kezdte, mire nekem eszembe jutott az eredeti tervem. – Miért akartad, hogy Mystic Fallson kívül találkozzunk? – ült fel az ágyon, majd én is követtem.

- Az az igazság – kezdtem bizonytalanul -, hogy kérdezni szerettem volna tőled valamit és nem akartam, hogy nem kívánatos személyek is meghallják – vallottam be lehajtott fejjel.

- Miről van szó? – emelte meg a fejemet, hogy rá nézzek.

- Kol – szólítottam meg a lehető legkomolyabb hangnemben -, mondd nem ismertél véletlenül egy Elisabeth nevű nőt? – kezdtem egy ártalmatlan kérdéssel. – 1848 táján – tettem hozzá.

- De – habozott. – Elijahval járt akkoriban, de titokban Nikkel is találkozgatott – mondta, a végén odabiggyesztve egy gonosz mosolyt. – Miért?

- Elisabeth Blake az anyám volt – adtam választ a kérdésére.

Szavaim hallatán kővé dermedve figyelt. – Mi?

- És tudnom kell ki az apám – tettem hozzá türelmetlenül.

- Gondolom arra vagy kíváncsi, hogy Elijah vagy Nik az – mondta egyértelműen. – Hát, megvallom ez a téma engem is kíváncsivá tett, ezért utána is néztem a dolgoknak. Ha akarod megosztom az észrevételeimet, de nem biztos, hogy tetszeni fog a válasz.

- Ne köntörfalazz! – parancsoltam rá.

- Elijah és Niklaus ízlése mindig is hasonló volt. Először Tatiába szerettek bele mindketten, majd az édesanyádba – itt bocsánat kérően nézett rám. – Tatia esetében Nik volt a nyertes, Elizabethében pedig Elijah. – Rövid szünet következett. Ez azt jelenti, hogy ő az apám? – Mikor ezt Nik megtudta, semmiképpen sem hagyhatta szó nélkül. Ezért titokban találkákra hívta anyádat, aki persze bele is ment, mivel nem tudott ellenállni bátyám vonzerejének – hahotázott. – Állítólag Nik megparancsolta a boszorkányainak, hogy a mágia segítségével Elisabeth essen teherbe. – Az állam nagyot koppant. Mi? – Nevetséges, de mindent megtett amit kértek. Kitépte a hajszálát, a vérét adta, meg mittudomén mi mást tett, mindezt azért, hogy megszülethess. – Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Nem hiszem el. Hogy lehetett képes ilyesmire? Képtelen volt belenyugodni abba, hogy vesztett? A könnyek sorban potyogtak a szememből. Kol látva, hogy elérzékenyültem, közel húzott magához és átölelt. Annyira jól esett a jelenléte. Ennyire jól eddig csupán Damon közelében éreztem magam. 

Erre aztán tényleg várom a véleményeiteket!!

10. fejezet

10. Phone Call

   Miközben felültem az ágyra, mely ezidáig alvó helyemül szolgált, Damon és Bonnie türelmetlenül foglaltak helyet velem szemben. Szinte tapintani lehetett kíváncsiságukat, amit én csak részben óhajtottam csillapítani. Egyfelől tudatni akartam velük a történteket, kiönteni a szívem a számomra két legfontosabb személynek, másrészt pedig jobb szerettem volna megtartani magamnak legalább addig, míg biztosra nem megyek.

- Jól vagy? – fogta meg a két kezemet Bonnie, aggódóan méregetve közben. - Szükséged van valamire? -  kérdezte segítőkészen.

- Nem, köszönöm – utasítottam vissza illedelmesen, de eszembe jutva valami, hozzátettem. – Illetve mégis – kezdtem, mire Damon szeme is felcsillant. Sorra pillantottam hol rá, hol barátnőmre, mielőtt belekezdtem volna. – Megkérhetlek titeket arra, hogy türtőztessétek magatokat, mielőtt faggatni kezdenétek, mert nem is olyan rég ennek köszönhetően ájultam el. – Szavaim mindkettőjüket meglepte, mégis kelletlenül de rábólintottak. – Köszönöm – mosolyogtam rájuk amennyire adott helyzetem engedte. Mély levegőt vettem, mielőtt belekezdtem volna életem legszörnyűbb óráinak elmesélésébe. Töviről hegyire elmeséltem nekik mindent. Kezdve Esther vallomásával, miszerint nem a Bennett vér vonalhoz tartozom,  hanem az övéhez. Aztán lerántottam a leplet az igazi szüleimről, a halandó anyámról és az ősvámpir apámról. Mint Nik esetében, nekik sem egyből hoztam tudtukra, hogy az apám egy ős. 

Eme mondat hallatán Damon nem bírta tovább türtőztetni magát és félbe szakított.

- Mi a csuda? – nézett rám tátott szájjal. – Az apád az ősök egyike? – kérdezte döbbenten, minek következtében én szégyenkezve hajtottam le a fejem. Képtelen voltam más reakcióra bírni a testemet, mint erre. Damonnak nem tetszhetett, mivel óvatosan két vas marka közé fogva arcomat emelte az arcával egy vonalba. – Ugyan már! – kacagott fel kétségbe esésében, nem sejtve, hogy átlátok rajta.

- Pedig igaz és erre rá is kérdeztem az ősöknél. – Éreztem ahogy Damon kezei megmeredtek az arcomon. – Eszük ágában sem volt tagadni. – Lassan, érthetően ejtettem ki a szavakat, hogy ő is megértse, mert nem akartam újra elismételni.

- Melyikük az apád? – A következő kérdést Bonnie tette fel. Damon keze lecsúszott az arcomról, majd a maga cinikus stílusában folytatta a faggatásom. – Egyáltalán hogy lehetséges ez? Hiszen vámpirok… - hitetlenkedett.

- Először én sem értettem, míg Esther fel nem világositott. – Magam sem értettem hirtelen  támadt nyugalmam okát, hiszen pár perccel ezelőtt még üvölteni szerettem volna dühömben. – Varázslat segítségével fogantam meg, állítólag azért, hogy ne halljon ki az ősök anyjának vér vonala.

- Lehetetlen – mondta Bonnie, közben kezeit szája elé tette hitetlenkedésében. Most esett csak le, mit is érezhet ezekben a percekben. A szemei hirtelen megteltek könnyel, amit el is próbált tüntetni, azzal, hogy letörli őket. Ezúttal sem sikerült átvernie, tudomást sem véve Damon hasonló lelki állapotáról, öleltem át azt a személyt, aki a legtöbbet segített nekem az utóbbi időben. Nyugtatóan cirógatni kezdtem a hátát, jólesően ölelve magamhoz.

- Attól, mert nem vagyunk rokonok én még annak tartalak – hoztam tudomására, hogy mennyire is fontos ő nekem. Igaz, szipogva, de igyekeztem magabiztosnak mutatkozni.

- Szeretlek, Cassie – puszilt meg, amit viszonoztam is neki. Hatalmas cuppanós puszit dobtam az arcára kifejezve vele azt a mérhetetlen nagyságú hálát, amit iránta éreztem.

- Én is szeretlek, húgica – súgtam a fülébe az utolsó szót, miközben szétváltunk. – Ez az érzés sosem fog elmúlni – biztosítottam széles mosolyt villantva feléje.

  Ezt a tökéletes testvéri pillanatot köztem és Bonnie között, Damonnak kénytelen volt félbeszakítania, azzal, hogy megköszörülte a torkát.

- Elnézést, hogy megzavarom ezt az idilli pillanatot, de kérdezni szeretnék Cassietől valamit – fordult felém, szigorú, ámbár kíváncsi tekintettel. Rá néztem, ezzel adva értésére, hogy figyelek.  – Még nem válaszoltál arra a kérdésünkre, hogy melyikük az apád.

- Jó kérdés – mutattam rá. – Eddig még csak abban vagyok biztos, hogy ki nem az. De azt ti is kitaláljátok – nehezítettem meg a dolgukat, hadd találhassanak.

- Finn? – kezdte Bonnie a találgatást. Mielőtt válaszolhattam volna, Damon megelőzött. – Eljah? Netán az a semmire kellő Kol? – folytatta a találgatást.

- Igen, nem és … igen – adtam választ tippjeikre.

- Nocsak, Elijah lenne az apucid? – kérdezte szarkasztikusan Damon.

- Az egyik.

- A másik meg Klaus, ugye? – tippelt Bonnie.

- Igen.

  Alig ejtettem ki a szót a számon, mikor Damon hirtelen megjelent előttem, olyan közel, hogy majdnem szivinfarktust kaptam. A szívemhez kaptam, mire ő csak leintett.

- Figyelj, nem tudom melyikük lehet a drága jó apád, de nagyon vigyázz magadra – megragadva a vállamat, kényszeritett arra, hogy ránézzek.  – Én a helyedben nem bíznék meg bennük, kitudja mit forgatnak a fejükben – mondta egy szem forgatás kíséretében, minek hallatán majdnem leestem a székről. Félbe akartam szakítani, meggyőzni arról a nevetséges elméletéről, hogy nem kéne megbíznom Nikben, azonban nem adott rá esélyt. – Hé, csak hallgass meg, oké? – állt elém, mielőtt bármit tehettem volna. Egy megadó sóhaj kíséretében felnéztem rá, várva a kioktatást. – Mondd, te bízol bennük?

- Nikben és Elijahban igen, Estherben  már kevésbé – feleltem az igazsághoz hűen. – Ők ketten voltak azok, akik végig segitettek nekem, és összerakni a szivet, melyet ti törtetek össze. – A vallomásommal lehet, hogy túlléptem a célon, de szükségszerűnek találtam. Nincs joga megkérdőjelezni a kapcsolatomat az ősokkel. Hiába a barátságunk, nem fog helyettem döntéseket hozni.

- Rendben, csak kérdeztem – tartotta fel a kezeit védekezően. – Jobb lesz, ha én távozok. Még a végén leszeded a fejem, mert meg akarlak védeni a csalódásoktól. – Nem gondoltam volna, hogy komolyan ennyiben hagyja, csak akkor, mikor a kijárat fele indult.

- Várj – siettem utána. – Én, nem úgy gondoltam, esküszöm – szabadkoztam magam sem tudom miért. – Kérlek ne menj el! – tértem át könyörgésbe. Nem akartam porig alázni magam előtte, de nem hagyhattam, hogy elmenjen pont most.

  Pimasz mosoly ült ki az ajkára kétségbe esésemet látva. – Miért? – kérdezte fölényesen. – Miért ne menjek el?

- Mert.. mert szükségem van rád – szipogtam, ugyanis időközben a könnyeim elkezdtek megállithatatlanul potyogni. – A legjobb barátomra – néztem fel rá, már amennyire kiláttam a sós könnyek mögül. Nem törődve azzal sem, ha ellök magától, borultam az ölébe. Szerencsére nem tiltakozott, közel húzott magához és vigasztalni kezdett.

- Cassie – szólított Bonnie a túlsó szobából. Nem igazán értettem, miért nem jön elénk, míg tudomásomra nem hozta. – Telefonon keresnek. – Ez a két szó hirtelen elfeledtette velem minden bajomat. Ki kereshet? Netán egy régi ismerős? De nem is adtam meg nekik a számom. Ezek szerint, csakis itteni lehet. A felismeréssel együtt a kedvem is lelohadt. Akaratom ellenére kibújtam Damon védelmező karjaiból és kézen ragadva, húztam magammal. Szükségem van rá, mindennél jobban.

- Ki az? – nyújtottam a kezem a kagyló után. Ámbár Bonnie helyett egy nagyon is ismerős hang adott választ.

- Az a srác vagyok, akinek tartozol egy tánccal – mutatkozott be. Kol, hát persze, ki más lehet. Elmosolyodtam, miközben végigfutott a fejemben a Kollal való első találkozásom. Félreértve hallgatásomat, folytatta. – Eljött az ideje, hogy törlesszél.

- Szerintem ehhez, most nem alkalmas az időzítésed. – Próbáltam értésére adni, hogy nem akarok vele enyelegni. - Nem vagyok a toppon.

- Az mindegy, bulizni mindig kell – győzködött tovább, meg sem hallva magyarázkodásaimat. – Fél óra múlva a Grillben találkozunk.

- Várj – szólaltam meg, mielőtt még kinyomná a telefont. – Menjünk messzebb, mint Mystic Falls. A helyszín mindegy, csak jó messze legyen innen. – Az ötlet gyorsan ötlött ki a fejemből, mielőtt még végig gondolhattam volna, már késő volt.  

- Ahogy óhajtod, szívi. – Szinte láttam magam előtt azt az idegesítő, pimasz mosolyát, amint ezt mondja. Ez volt a végszó, majd kinyomta a telefont.

  Idegesen nézem a jelenlevőkön, ugyanis biztos voltam benne, hogy hatalmas fejmosást fogok kapni Damontól az előbbi tetteimért cserébe.

- Ez mire volt jó? – fordult felém tanácstalanul Bonnie, amint találkozott a tekintetünk.

- A terv része – rögtönöztem. – Kol bizonyára tudja az igazságot, vagy legalábbis egy részét. Minden esetre egy próbát megér, nem? – Válaszra várva fordultam az idősebb Salvatore felé.

- Te tudod, de ha megengeded most már távoznék. Látom nincs már szükséged rám. – Láttam a fájdalmat a szemében, a csalódottságot, hogy Kolt választottam helyette.

- Rendben, de ígérem este még átmegyek közölni, mire jutottam! Becs szó! – Szükségesnek éreztem ezt az ígéretet, főleg azért mert terveim vannak még az öccsével.

- Várni foglak – búcsúzott, majd egy búcsú csókot lehelt a homlokomra, amit én is  viszonoztam az arcára, majd magunkra hagyott.

 - Készülődnöm kell – fordultam Bonnie felé, majd az új szobám fele igyekeztem, melyet Bonnie a tegnapi bál leforgása alatt takarított ki. – Hű, szép munkát végeztél – dicsértem meg teljesitményét a szobára mutatva.

- Remélem nem gond, hogy kipakoltam helyetted – sietett a magyarázattal, mielőtt megelőzném. Hihetetlen gyors ez a lány! – De nagyon izgultam, hogy tetszedjen az összhatás – magyarázkodott összevissza kapkodva a fejét.

- Imádlak – öleltem meg húgicámat, újabb puszit adva az arcára.

- Most magadra hagylak – váltunk szét. – Siess, nehogy lekésd a találkát – kacsintott utoljára, mielőtt magamra hagyott volna.

  Mikor magamra maradtam az új szobámban, az volt az első dolgom, hogy előkeressek egy olyan összeállítást, mely még a fiatal Mikaelson fiú ízléséhez is passzol.  Nem volt nehéz dolgom, szinte lerí róla, mit szeret. Végül az összeállítás egy pánt nélküli kék koktél ruhából, egy szürke, nyitott magassarkúból, és egy színben hozzá harmonizáló kardigánból állt. Kiegészítőként felvettem egy hatalmas kék kövű gyűrűt, valamint egy hasonló színű fülbevalót és nyakéket társítva hozzá.

Felkapva a kézitáskám indultam el a megbeszélt  helyre, hogy minél előbb véget vethessek már a mai napnak.

Cassie ruhája: