5. fejezet

Elkészült az 5. fejezet!! Jó olvasást!! :) Majd kiváncsi vagyok a véleményeitekre!!!

5. Dance again

  Nem kellett sokáig várakoznom a lányokra, mire hazaértem a folyton fecsegő Caroline már javában osztotta javaslatait a tökéletes báli ruhával kapcsolatosan. Kiderült, hogy csak nekem van szükségem alkalmi ruhára, mivel Car már kapott egyet ajándékba Niktől. Fejcsóválva fogadtam a hírt, amikor elmesélte.

A város összes valamire való üzletét végigjártuk, míg ráakadtam a megfelelőre. Sosem rajongtam az egész alakos ruhákért, de ez alkalommal mégis kivételt tettem. Két órán át tartó kitartó keresgélés után ráakadtam a tökéletes darabra.  Egy egyszerű pánt nélküli, élénksárga estélyi volt, amit feldobtam egy fekete tű sarkúval, nagy arany fülbevalóval, és egy sárga kövű gyűrűvel. A lap táska sem hiányozhatott a szettemből, ami passzolt a cipőm színéhez. Miközben én kiegészítők után néztem Bonnie és Caroline is rendesen bevásároltak. Bonnie az élelmiszer részleg között nézelődött, előre megvásárolva az alapanyagokat a következő heti élelmezésünkre, mialatt Caroline a tűsarkúk között kutatott.Több száz elbűvölő darab közül sikerült ráakadnia a legdrágábbra, amit aztán az unszolásomra ki is fizetett. Utána még a fodrászatba is ellátogattunk, ahol mindhármunk haját tökéletessé varázsolták. Car kontyot akart, én egyszerű göndörítést, Bonnie pedig igazítást. Mire mindenki sörénye elkészült, eszméltünk csak rá Caroline-al, hogy már napnyugta van és nekünk kerek fél óra múlva kész kell lennünk. Alig pattantunk be az autóba, Bonnie keze már a gáz pedálon is volt, szinte repültünk az országúton. Szerencsére egy járőr autó sem közlekedett ezekben a percekben, mert akkor holt biztos, hogy megállítottak volna. Miután szőke barátnőnket épségben hazaszállítottuk, mi is a Bennett lak fele vettük az irányt. Mikor megérkeztünk elváltak utaink. Bonnie a konyhába, én pedig a hálóba igyekeztem. Felvettem a frissen vásárolt ruhámat, meg a hozzá járó kiegészítőket. A tökéletes megjelenés érdekében még egy erős sminket is felkentem, remélve, hogy nem vittem túlzásba. Végigfutott az agyamon, hogy lesz-e szükségem felsőre, de hamar meggyőztem magam az ellenkezőjéről. Ha fázni fogok, valaki majd kölcsönadja a sajátját.

Bonnie szája tátva maradt, mikor így beállítottam a konyhába. Mosolyognom kellett az arc kifejezésén, mire megszólalt.

- Te aztán kifestetted magad – kuncogott a smink technikámra utalva. – Mi a mottód? Minél több, annál szebb?

- Csak most – öltöttem ki rá a nyelvem. – Biztos, hogy nem jössz?

- Ezer százalék! – biztosított, majd kihátrált a helyiségből és egy csomag mentolos rágógumival tért vissza.  – Erre szükséged lesz a jó lehelet érdekében – kacsintott, átnyújtva nekem a tárgyat.

- Kösz – vettem el tőle. Látva, hogy már kibontotta korábban, kivettem belőle egy darabot és a többit az apró táskába helyeztem.  – Mennem kell – búcsúztam el tőle, jó szorosan ölelve barátnőmet.

- Érezd jól magad! Azért nem muszáj össze gyere valamelyik Őssel – mondta, miközben elváltunk egymástól.  Az már megvolt, gondoltam magamban, majd beszállva az autóba igyekeztem a Mikaelson birtokra.

  Útban arra fele  megcsengettem Caroline-t , aki két csengetés után fel is vette.

- Hol vagy? – hangzott az anyai szigor.

- Nem vagyok vámpír, úgyhogy ne stresszelj! – csillapítottam le az időzített bombaként működő lányt. – Inkább mondd meg, Salvatore-ék hol vannak.

- Stefan már elindult, Damon pedig téged vár – felelte, mire én irányt váltva igyekeztem a panzió fele.

- Végre – fogadott a szokásos modorával Damon, miután leparkoltam az autót.

- Jöttök? – hívtam őket az én kincsem fele.

- Ahhhha – húzta el a középső betűt Damon, majd megkerülve az autót megállt a sofőr ülés előtt. Kérdőn néztem rá, mire forgatni kezdte a szemeit. – Hogy festene, ha hagynám, hogy vezess? – kérdezte ártatlanul, mire felnevettem.

- Egye fene – adtam meg magam, átülve az anyós ülésre. – De vigyázz a drágámra, mert nincs hozzászokva az ütközéshez – figyelmeztettem felvéve a legkomolyabb arc kifejezésemet.

  Szavaim hallatán összeráncolta a szemöldökét, mintha azon csodálkozna, hogy kérdezhettem tőle ilyesmit, majd visszafordult és beletaposva a gázba már az országúton is száguldottunk. Száz felett haladtunk, de nem bántam. Mióta megvan ez a sport autóm, egyszerűen imádok száguldani! Százzal mindenki tud hajtani, kétszáz felett kezdődik az igazi kihívás!

  A Mikaelson birtok elé érve, óvatosan beparkolt egy üres helyre, majd kiszállt és megkerülve az autót udvariasan kinyitotta előttem az anyós ülés felőli ajtót. Szó nélkül szálltam ki és karoltam bele Damon felém tartott karjába. Így haladtunk az épület fele, nem törődve a kíváncsi tekintetekkel, akik feltehetőleg le sem tudták venni rólunk a szemüket. Damon a barátom és ezért sosem zavart, ha nyilvánosan kellett megjelennem vele. Ő is tudja, hogy számomra Stefan az igazi.

Amint beléptünk a hatalmas ház nappalijába a csodálkozástól jóformán szóhoz sem tudtam jutni. Annyira gyönyörű volt, minden a legnagyobb pompában feldiszitve, ahogyan azt manapság szokás. Ki sem lehetne nézni belőlük, hogy nem ebben a korban születtek. Damon tekintetét körbejáratva a jelenlevőkön, igyekezett kiszúrni az öccsét és persze Elenát, akik többé kevésbé vidáman cseverésztek egymással. – Stefan nagyon komolyan nézett a hasonmásra.

Vettem egy nagy lélegzetet, majd egy  hatalmas  sóhaj kíséretében Damonra néztem.

- Menj csak oda – biztattam a barátomat. – El leszek én itt, nyugi! – Miközben mondtam, egy pincér fiú haladt el mellettem, egy tállal a kezében, amire pezsgők voltak helyezve. Elvettem egyet és jól belekortyoltam. A poharat Damon fele fordítottam, aki követve példámat már nyúlt is a tál után. Koccintottunk, majd elváltak útjaink.

- Ne feledd, ma este az első tánc partnered én leszek – suttogta a fülembe, mielőtt elment.

  Elmosolyodva az ötleten fordultam a tömeg felé.  Ekkor egy ismerős hang szólalt meg a hosszú lépcső felől.

- Kérem, fáradjanak ide. – Elijah hangja  bizonytalannak tűnt, de később felbátorodva folytatta. – Üdvözlöm önöket. Köszönjük, hogy csatlakoztak hozzánk. – Végignézett a testvérein, majd folytatta. – Tudják, amikor édesanyánk így összehozza a családunkat, hagyomány, hogy az estét tánccal nyitjuk meg. – Időközben megjelent az említett is, Esther csodaszép zöld estélyit viselve. – A ma este választása egy több száz éves keringőre esett, úgyhogy kérek mindenkit, hogy keressen magának egy partnert és csatlakozzon hozzánk a bálteremben.

  Elijah beszéde után elindultam tűvé tenni a helyet Klaus után kutatva, mikor valaki hátulról megragadott és magához szorított.

- A játék elkezdődött – súgta a fülembe, néhány perces késéssel rájöttem, ez csak Kol lehet. – Na, mi az nem mersz a szemembe nézni? – próbált provokálni, mire még azért is szembe álltam vele. Néhány percig farkas szemet néztünk egymással. – Táncolunk? – kérdezte váratlanul. Elképedt tekintetem láttán megfogta a kezem és húzni kezdett a bálterem fele. Nem tiltakoztam, hagytam, hogy vezessen. Részben azért döntöttem igy, mert kíváncsi voltam mire készül, másrészt pedig Damon reakciójára, ha meglátja, hogy nem ő az első partnerem.

  Kol egészen a tánc parkett közepéig kísért, ahol aztán bele karoltam és elkezdtünk keringőzni. Csöppet sem lepődtem meg a tettén, mert biztos vagyok benne, hogy a csattanó még hátra van.

- Jól táncolsz – bókolt, csibészes mosolyt villantva felém.

- Gondolom most arra vársz, hogy én is bókoljak neked – tippeltem, túljárva az eszén.

- Nem – tagadta. – Inkább meg akarlak ismerni – mondta egy kacsintás következtében.

  Kol is egész jó volt, amit eszem ágában sem volt beismerni neki.

Cserére került a sor, így kénytelen volt elengedni és átadni az utat Damonnak.

- Ezzel még nincs vége, ugye tudod?  – súgta elválásunk pillanatában a fülembe. – Az  utolsó táncon találkozunk.

- Persze, persze – mondtam az eltávolodó alakjának.

Damon dühösnek tűnt, amikor szemtől szembe kerültem vele.

-  Szégyelld magad – szidott le, mint egy óvó apuka, ha a kislányát tilosban találta. – Ez nem volt szép tőled.

- Bocsáss meg, apu – néztem rá hatalmas kutya szemekkel, mire felnevetett.

- Szerencséd, hogy ennek nem tudok ellenállni – figyelmeztetett.

  A továbbiakban szótlanul táncoltunk, míg a zene váratlanul el nem csendesedett, átváltva a következőre. Damon idegesen nézett körbe a teremben.

- Hol van Elena? – idegeskedett.

- Menj , keresd meg – biztattam.

- Hogy megint összegyere azzal a Kol gyerekkel?

- Nem mindegy, kivel táncolok? Talán féltékeny vagy? – tört fel belőlem a kérdés. Mire leesett, hogy mit mondtam, már meg is bántam. – Menj már, lehet, hogy bajban van – siettettem, mielőtt még bele kellene néznem azokba a tengerkék, döbbenettől kitágult íriszeibe.

  Miközben ő a hasonmás nyomába eredt, én rövid sétát készültem tenni ebben a hatalmas palotában. Hihetetlen, mintha a fehér ház lenne.

- Elijah – szúrtam ki az éppen felém igyekező barátomat.

- Cassandra, örülök, hogy eljöttél – üdvözölt széles mosollyal az arcán.

- Minden rendben? – kérdeztem fürkésző tekintetére utalva.

- Mindjárt jövök – sietett a magyarázattal. – Ha jól látom, Elena épp erre tart.

  Hm, úgy tűnik ez sem egy általános bál. Ebben a városban semmi sem történik véletlenül. Ezúttal a hasonmás. Közelebb mentem az Elijah és Elena alkotta párhoz, hogy kihallgathassam, mire készülnek. Mint kiderült Esther beszélni akar a lánnyal, ezért Elijah megígértette vele, hogy ő lesz az első, akit értesít majd a hallottakról. A kíváncsiság annyira gyötört belülről, hogy képtelen voltam normális társalgást kezdeményezni Elijah-val, mialatt a hasonmás rejtélyes találkozóra igyekszik az eredeti boszorkánnyal. Titokban követtem a lányt, míg el nem tűnt egy ajtó mögött. Pár perccel ismét kinyílt az ajtó és Finn, az anya kis kedvence, elhagyta a helységet. Szerencsémnek köszönhetően résnyire hagyta az ajtót, így végig tudtam hallgatni szóváltásukat. Először fel sem fogtam, hogy miről beszélgetnek. Az ősi boszorkány, Esther meg akarja ölni a saját gyermekeit és ami a tévhitet illeti, nem összehozni akarja a családját, hanem szó szerint összekötni őket egy varázslattal. Atya ég! – esett le az összefüggés. Erről értesítenem kell Elijah-t és Klaust. Nem érdemlik meg, hogy pont az anyjuk által érje őket el a végzet.

Amilyen gyorsan csak bírtam siettem vissza a bálterembe, miközben az egyik helyiségből ismerős hangok szűrődtek ki. Damon és Stefan veszekedtek.

- Helló – köszöntöttem a duót. – Min kaptátok fel a vizet?

- Stefan egyenesen az oroszlán barlangjába küldte Elenát – érkezett Damon válasza.

- Damon pedig túlságosan is félti őt – jött a szarkasztikus felelet Stefan szájából.

- Hú, érdekes. Nekem úgy tűnik felcserélődtek a szerepek – vallottam be őszintén furcsa pillantással mérve végig őket.  – Na de most mennem kell! Ha lehet ne ugorjatok egymás nyakának! – Megfordultam, hogy minél hamarabb a bálteremben lehessek, mikor Damon az utamat állta.

- Hova, hova?

- Mi van talán engem is féltesz nemcsak Elenát? Vagy csak simán féltékeny vagy?

  A szavak váratlanul törtek fel belőlem. Ahogy kimondtam őket, Damon rögvest leeresztette a karját és szó nélkül elállt az utamból.

2. dij

Nagyon szépen köszönöm Dórának a 2. dijamat :D:) Ezt a dijat a másik blogomon is megkaptam, ezért is örülök neki annyira (: .

Szabályok:
1. Köszönd meg a díjat annak, aki gondolt rád és elküldte neked!
2. Tedd ki a képet a blogodra!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Küld tovább a díjat 4 másik blogtársadnak!
5. Linkeld be őket!
6. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy tudjanak a díjról!

 

Magamról: (ezt már kezdem unni...)

1. A kedvenc tehetségkutatóm az XFAKTOR :)

2. Nem vagyok egy plázacica és nem is akarok az lenni.

3. De az előbbitől eltekintve még szerethetek shoppingólni!!!

4. A kedvenc dalom Kelly Clarksontól a Stronger! Akár ezerszer is meg tudnám hallgatni!! :)

5. Imádom a brit Cher Lloyd dalait (:

6. Szeretem a Shoderklubbot.

7. A kedvenc humoristám Kiss Ádám : )

Akiknek küldöm:
A jelenem és a jövőm

Forever is only the beginning

4. fejezet

Itt a fejezet, ami már tegnap elkészült csak éppen nem tudtam feltenni a Megasztár miatt! :D

4. The Mikaelson Family

  A nap hátralevő részében Damon minden erejét bevetve igyekezett kiszedni belőlem minden használható információt Klaus családja ellen. Azonban nem kis meglepetésére, én nem voltam kapható a beszédre. Annyit meséltem el neki, hogy 1870ben találkoztam először Niklaussal. Egy közös volt bennünk: mindketten holtan akartuk látni Katherine-t.

Ő azért mert annak idején megszökött előle és magával vitte a hold követ, míg én egészen más miatt. Elvette tőlem az esélyt, hogy életem szerelme és a legjobb barátom mellett lehessek. Persze ezt óvatosan kicenzúráztam a történetből. Helyette azt mondtam, hogy ő az oka a szüleim halálának – ami több mint valószínű, hogy igaz is.Valamit azt is megemlítettem, hogy egy este összehozott a sors a testvérével is, Elijah-val, akit rendkívül jóságosan és nagylelkűnek könyveltem el. Halhatatlan életem során ő nyerte el nálam a második legjobb barát címet.

 Miután Damon is belenyugodott a ténybe, hogy egyelőre nem fog többet kiszedni belőlem, levetette magát a kanapéra és azzal búcsúzott el tőlünk, hogy holnap találkozunk a partin. Épp fordultam volna Caroline fele, mikor Damon fütty szóval jelezte, hogy beszéde van velem. Kelletlenül fordultam meg és sétáltam oda hozzá.

- Nehogy azt hidd, hogy megelégszem ennyivel! – fenyegetett szúrósan. – Holnap még folytatódik a kikérdezésed! És nem csak ezzel kapcsolatban.. – tette hozzá kíváncsivá téve.

- Csak rajta, úgysem szedsz ki belőlem többet – jegyeztem meg teljesen higgadtan.

  Látva elégedetlen pillantását, jobbnak láttam tovább állni. Gyorsan megkerestem Bonnie-t, aki már a volán mögött ült. Bepattanva mellé vettem észre a hátsó ülésen levő Elenát. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, meg sem szólaltam addig a percig, míg le nem parkoltunk a Gilbert ház előtt.

- Jó éjt – köszöntünk el kórusban Bonnie-val, miközben kiszállt az utas ülésről.

- Nektek is – fogadta, majd becsapta maga mögött az ajtót, mi meg beletaposva a gázba meg sem álltunk hazáig.

  Otthon az első utunk a konyhába vezetett, ahol aztán csillapithattuk éhségünket. Miután végeztünk bementünk a hálóba, felvettük pizsamáinkat, majd bedőltünk az ágyba.

- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg Bonnie mellőlem. – Ugye nem zavar, hogy közös ágyban alszunk? Még nem takarítottam ki a vendégszobát, de ígérem a holnapi nap során megteszem..

- Dehogy baj! – ellenkeztem vigasztalóan.  – Sőt! Különben, te mikor akarsz takarítani? A Mikaelson bál előtt vagy után?

- Nem hiszem, hogy elmennék. Nem vagyok meghívva. Nem mintha egyáltalán el akarnék menni..

- Ó, annál jobb! Így legalább el tudsz velem jönni báli ruhát választani – kacsintottam rá féloldalasan.

- Te el akarsz menni? Hiszen meg se vagy hívva..

- Azt bízd csak rám! – mondtam sokattudóan, majd hátat fordítottam neki és fejemre húzva a takarót, a következő dolog amit észleltem azaz álom világ kapuja volt.

  Másnap reggel a nap első sugaraival ébredtem. Mikor először nyitottam ki a szemem, a mellettem levő Bonnie még javában aludt. Óvatosan, nesztelenül kimásztam az ágyból és a bőröndömben levő ruhák között kutatva a választásom egy visszafogottabb szexi darabra esett. Az összeállítás egy halvány piros topból, egy fehér térd fölöttig érő szoknyából állt, de a szoknyához még egy barna öv is társult. Kabát híján felvettem egy barna kardigánt, amihez járt egy sál is, majd egy szintén gesztenyeszinű tűsarkút és táskát. A szettből az elengedhetetlen napszemüveg sem hiányozhatott. Amint megvoltam, átmentem a konyhába megreggelizni. Miközben a hagyományos reggelimet eszegettem – müzlit  tejjel -, megírtam egy cetlit is az én barátnőmnek, hogy ne idegeskedjen, ha nem találna itthon mikor felébred.  Ezt követően felkaptam a kocsi kulcsomat és már indultam is úti célom fele. Az út nem volt túl rövid a Mikaelson birtokig, autóval is majdnem tíz percbe tellett. Mindenesetre mikor megérkeztem és leparkoltam az autót, szinte ajtóstól rohantam a házba. Nem törődve az illemmel, kopogás nélkül benyitottam – mi értelme kopogni egy ekkora házban, mikor úgyis vámpírok lakják.

- Nocsak, kit látnak szemeim – hallatszott az ismerős negédes hang, amint beértem a hatalmas nappaliba.

  Jóformán még csodálkozni sem volt időm, mikor megjelent a hátam mögött az én drága jobb kezem, Niklaus.

- Nik – kiáltottam fel, majd hirtelen támadt ijedségemet álcázva a nyakába ugrottam.

  Habozás nélkül magához ölelt azzal a két vas markával.

- Hát te? Hogy kerülsz ide? – kiváncsiskodott, mikor végre kikászálódtam az öleléséből.

- Jöttelek meglátogatni – kacsintottam rá huncutul. – Talán baj?

- Ó, dehogy is – mondta, majd vigasztalásként egy cuppanós puszit adott a homlokomra.- Te bármikor meglátogathatsz minket – biztosított mosolyogva.

  Rövid pillanatra megdöbbentem a többes szám használata miatt. Klaus csak mosolygott a reakciómon, túlságosan is jól szórakozhatott rajta. Hamarosan az is kiderült mi mulattatta annyira. Valaki hátulról megragadta a derekamat és az ölébe emelt. A sokk miatt, ami akkor ért időbe telt míg felfogtam a lezajlottakat, de nem tartott sokáig. Amint tekintetem összetalálkozott az én második legjobb barátommal, menten megcsíptem annak kidolgozott felsőtestét.

- Áuu!

- Megérdemelted – mondtam dühösen, majd elmosolyodva puszit leheltem az arcára.

- Húúúú, itt meg mi folyik – szólalt meg egy ismeretlen csípős hang a háttérből. – Elijah becsajozott! – tapsikolt a háttérben az illető. – Hányat írunk? Ezt bele kell írnom a naplómba – poénkodott tovább a Mókamester.

  Először csak egy szem forgatással nyugtattam előbbi szavait, de később kibújt belőlem a kicsi ördög és visszaszóltam. Nincs semmi veszteni valóm, hiszen én vagyok az erősebb és különben is Elijah közbeavatkozik, ha szükséges.

- 2012öt és amúgy az ilyen tapló alakok kizárt, hogy írnának naplót. A hozzád hasonlóak képtelenek megnyílni mások előtt, ráadásul még akkor sem merik ha csak egy egyszerű füzetről van szó! Vagy lehet, hogy simán nem tudsz írni? – mondtam elgondolkodva a két variációmon, némi gúnnyal vegyitve.

  Szavaim hallatán a szobában mindenki egy emberként nevetett fel.

- Ezt jól megmondtad – dicsért meg Nik, kezét pacsira intve, amibe én bele is csaptam.

  A mi mókamesterünknek feltehetőleg nem tetszhetett a keletkezett jelenet, ugyanis haraggal a szemében rontott nekem, de annak a férfinak is, aki éppen a karjaiban tartott. Elijah látva testvére reakcióját letéve engem a földre, készült volna neki ugrani, mikor én közéjük merészkedtem, jelezve megmentőm felé, hogy ez az én ügyem.

Bevetettem a boszorkányok leggyakoribb trükkjét vámpírok ellen, az agyára igyekeztem bénító hatást kelteni, némi extra erő bevetésével.  Ilyen esetekben mindig hálát adok Emilynek, hogy rám bízta az ő és a lánya erejének használatát.
A varázslat hatására a Mókamester fájdalmas isten káromlások közepette esett térdre, aminek következtében az ajkam egy gúnyos mosolyra húzódott.

- Mi van? Fejet hajtasz előttem? – provokáltam tovább az ősvámpirt, aki megfigyelve nagyon is szimpatikusnak tűnt, igazi kisfiús arcvonásokkal.

  Erre még inkább felmérgelődött a szép fiú, sőt meg is akart támadni, ha Nik és Elijah nem állnak az útjába. – Kol, csillapodj – nyugtatgatták. – Hagyd őt! Nem éri meg vele szórakozni, erősebb mint gondolnád – mondta, közben elismerően felém fordulva.

- Kol – szólítottam meg, mikor észrevettem, hogy kezd lecsillapodni. – Amúgy örülök a találkozásnak – mondtam barátságosan, majd tudomást sem véve kocsányon lógó tekintetéről, hozzátettem: - Remélem ez a vita nem válik majd a kapcsolatunk róvására, különben Nikkel is hasonlóan ismerkedtem meg, vagy hazudok? – fordultam az említett felé egyetértésért.

 - Persze, látnotok kellett volna mit művelt. Egy hatalmas tömeg előtt állt ki az igazáért, porig alázva az önbecsülésemet. De az idő során rájöttem mi a gyengéje! Ha kell kiszolgáltatom az infót – mondta magától értetődően, annyira nyugodtan ejtve ki a szavakat, hogy későn kapcsoltam. De amikor leesett, olyan erősen belebokszoltam a karjába, hogy vámpír ide vagy oda biztos megérezte. – Ááá, ez fájt – színlelte, egy csibészes mosoly kíséretében.

- Mi folyik itt? – csatlakozott egy újabb ős az összegyűltek közé. – Anyánk azt üzeni, hogy készülődjetek, mert hamarosan kezdődik az ünnepély.

- Azt hiszem, nekem mennem kell – suttogtam Nik fülébe a hallottak után.

- Rendben, de azért remélem este viszontláthatlak! – mondta, nemet nem ismerő hangsúllyal.

- Persze, már alig vártam, hogy meghívj – vallottam be őszintén -, de most mennem kell. Van még néhány elintézni valóm! – búcsúztam el adva az arcára egy puszit, majd megfordultam és az autóm fele vettem az irányt.

  A volán mögé érve bepötyögtem a telefonomba Bonnie számát, aki két csengetés után fel is vette.

- Haló - szólt bele a kagylóba.

- Szia, csak én vagyok,  Cassie. Bocsi, hogy reggel felszívódtam, de muszáj volt meghívatnom magam a buliba – miközben ezt mondtam, már útban is voltam otthonom fele. – Hamarosan találkozunk, de addig is készülj, vásárolni megyünk! – figyelmeztettem, majd kinyomtam a telefont.

  A következő szám tulajdonosa, amit bepötyögtem Caroline volt. Neki elég volt három szót mondanom: Van kedved shoppingolni?

- Ez milyen kérdés? Naná, de miért kérded?

- Kellene egy alkalmi ruha a ma estére. Segítesz kiválasztani a tökéleteset?

- Te is jössz? Szuper! Mikor?

- Tíz perc múlva Bonnienál, jó?

- Ott leszek.

3. fejezet

Először is kellemes húsvéti ünnepet szeretnék kívánni minden rendszeres olvasómnak! Az én ajándékom nektek a következő fejezet lenne, remélem elnyeri majd a tetszéseteket!!! :)

3. Memories

A Salvatore testvérek váratlan érkezésére váratlanul felszínre tört belőlem egy kellemes emlék…

1864 március

         Kedves Naplóm!

  A költözés pont a terveink szerint alakult. Amint a lovaskocsi leparkolt a Salvatore birtok előtt, mindenki egy emberként üdvözölt a leendő szállás helyünkön. A ház tulajdonosa fiaival egyaránt mutatkoztak be szerény személyünknek, kellemes első benyomást keltve bennünk. Látszott, hogy atyám már régóta szoros kapcsolatot ápol Mr Giuseppe Salvatore-al, akiről ha akarnék sem lennék képes egyetlen rossz szót sem mondani. A fiai is kedvesnek tűntek, mindketten tisztelet tudóan viselkedtek, amihez jócskán hozzájárult az a megnyerő kisugárzás is, amivel rendelkeztek. Talán a fiatalabbik, akit Stefannak hívtak kicsit zárkózottabbnak bizonyult, de ez a feszült hangulat sem tartott köztünk sokáig. Vele egyidejűleg, én sem sorolhatom magamat a bátrak közé, ha választanom kellene az egyedüllét és a tömeg között, az előbbit részesíteném előnyben. Erről Stefan is pont így vélekedett. Ugyanakkor az idősebbik testvér, Damon, a gyönyörű tengerkék tekintetével, nyitottságával, közvetettségével, szintén levett a lábamról. Vele öccsével ellentétben egyből megtaláltam a közös hangot. Ő volt az egyetlen,aki mindig mosolyt tudott csalni az arcomra. Tizenhat éves létemre elég hamar barátságot kötöttem egy több mint öt évvel idősebb férfival, aki a legjobb barátom is lett egyben.

  Egy gyönyörű tavaszi napon, mikor atyáink vadászni mentek, én mint vendég eldöntöttem, hogy megteszem minden napi sétámat a birtokon, ámbár a sors úgy hozta, hogy ne egyedül tegyem ezt meg. Csatlakozott hozzám Stefan is, akivel alig pár napja, hogy baráti viszonyba kerültem.

- Jó reggelt, Mr Salvatore – köszöntöttem mosolyogva, amint látó távolságomba került.

- Önnek is, Miss Bennett – fogadta. – Hadd találjam ki, épp mindennapi sétáját készült megtenni, amikor félbeszakítottam?

- Maga rendkívül okos – dicsértem meg gyors észjárását. – Mellesleg egyáltalán nem zavar a jelenléte, sőt örömömre szolgálna, ha csatlakozna hozzám – ajánlottam fel, ugyanis kezdett egyhangúvá és monotonná válni a séta.

- Rendben, ahogy óhajtja – bólintott kedvesen, majd karon fogva folytattuk a megkezdett utat.

  Rövid ideig csendben haladtunk egymás mellett, majd én voltam az aki megtörte a csendet. - Különben hogy van?

- Jól köszönöm, hát ön?

- Én is jól vagyok köszönöm – feleltem egyhangúan.

- Észrevettem, hogy mostanában sok időt tölt el a bátyám társaságában – mondta feszülten, mintha féltékenységet vélnék felfedezni a hangjában.

- Igen, a bátyja Damon rendkívül kedves és megértő velem, ugyanakkor szinte mindig mosolyt képes csalni az arcomra – nevettem fel az elképzelésen, hogy épp most fejeztem ki szimpátiámat Damon iránt. Mielőtt még Stefan is erre a következtetésre jutna, hozzátettem: - Ő a legjobb barátom, akire úgy érzem mindig számíthatok.

- Értem.. – válaszolta Stefan, látszólag felderülve a hírtől, hogy csak barátomnak tartom a bátyját.

- Különben is – duruzsoltam a fülébe súgva, hogy csak ő hallhassa -, nem vagyok a túl nagy kor különbség híve – befejezésként még adtam egy cuppanós puszit is az arcára.

  Stefannak ez bőven elég lökés volt ahhoz, hogy felbátorodjon és kimutassa az érzéseit. Kezeit arcomra téve hajolt közelebb hozzám és csókolt meg. Rövid ideig csak értetlenül figyeltem, de szerencsére még időben viszonoztam a csókot. Ajkai amint kóstolgatni kezdték az enyémeket, én a hajába túrtam és még közelebb húztam magamhoz. Édes csókokkal kényeztettük egymást, melyek nyomán hatalmas pillangók kaptak szárnyra a hasamban, jelezve felém, hogy ennek így kellett történnie. Én és Stefan, egy pár, ahogyan azt atyáink is megálmodták annak idején.

  Ezt a tökéletes, idilli pillanatot egy torok köszörülés szakította meg. Haragosan néztünk fel a zavaró tényezőre, aki legkisebb meglepetésünkre Damon volt.

Damon arcáról egyetlen egy érzelmet lehetett leolvasni, a féltékenységet. Szemei kitágultak a döbbenettől és szóhoz sem jutott.

- Öö, jobb lenne ha magatokra hagylak – vetettem fel az ötletet -, a könyvtár szobában megtalálsz – kacsintottam szerelmemre, majd egy búcsú csók kíséretében hagytam őket kettesben.

- Veled tartok – sietett utánam Stefan, feltételezem nem állt még készen ahhoz, hogy Damon szeme elé kerüljön.

- Hiába áltatod magad Cassandra, és teszel úgy mint egy felnőtt nő, mikor te csak egy tizenhat éves lány vagy, aki mit sem sejt a szerelemről! – Damon szavai a földbe döntöttem minden eddigi boldogságot, amit Stefan jelenléte ébresztett fel bennem. A legjobban az aggasztott, hogy tudtam, igaza van, neki mindig igaza van.

 Szerencsére senkinek nem tűnt fel, hogy lélekben máshol jártam. Elena intésére, a két Salvatore fiú elindult az asztalunkhoz. Mikor észrevettek Stefan csak bólintott egyet köszönésképp, míg Damon minden szögből jól megfigyelt, attól tartva, hogy álmodik.

- Sziasztok – üdvözölt minket Stefan, majd némi késéssel elhangzott a bátyja szájából is egy ‘Helló’.

  Végig engem nézett, én pedig álltam a tekintetét.

- Kértek egy italt? – szólalt meg hirtelenül a társaság fele fordulva.

- Igen – hangzott az egyértelmű válasz. Damon felvéve a pincér szerepet, sorra kérdezett mindenkit, hogy mit kér, majd hátat fordítva nekem a bárpult fele igyekezett.

- Jobb lesz ha utána megyek – mondtam még mindig a jelenet hatása alatt léve, majd felálltam és követtem a férfit, akinek az érzésein sosem tudtam kiigazodni.

  A pulthoz érve helyet foglaltam a bár széken és a csapos fele fordulva feladtam a rendelésem: - Egy whiskyt jéggel.

- Én már rendeltem neked – szólalt meg mellőlem az az ismerős  bársonyos hang, elém tolva a bourbonos üveget. – Úgy tudom, az erőset szereted – tette hozzá gúnyosan.

- Igazad van – bólintottam, majd elvettem tőle az üveget és belekortyoltam. Az alkoholtól égető érzés keletkezett a torkomban, de én tudomást sem vettem róla, kezembe véve a csapos által rendelt whiskymet és kiittam annak tartalmát egészen az utolsó cseppig. – Hm, ez sokkal jobb – hümmögtem elégedettem, majd visszafordultam Damon fele várva annak reakcióját.

- Annyira gyerek vagy még – mosolyodott el azzal a jól megszokott ördögi mosolyával.

- Ezt egyszer már mondtad és akkor igazad is volt. De most már nem…

  Furcsán nézett rám, mintha kérdőre vonná szellemi képességeimet.

- Ne nézz így rám! – parancsoltam rá, elnevetve a végét. – Komolyra fordítva a szót, én már nem az a tizenhat éves lányka vagyok, akit annak idején ismertél.

- Akkor ki vagy? – vetette oda a kérdést fölényesen.

- Egy annál sokkal, de sokkal erősebb boszorkány – suttogtam a fülébe olyan halkan, hogy azt csak ő hallhassa.

- Nem hiszek neked – ellenkezett feszült hang erővel. – Egy boszorka sem élhet túl több száz évet holmi változás nélkül, hacsak – itt rövid szünetet tartod, időbe tellett még leesett neki -, nem vagy halhatatlan.

- Okos – tapsoltam meg büszkén, mint egy anyuka a gyerekét, aki kimondta élete első szavát.

- Hogyan? – érdeklődött tovább idegesen. – Hogy lehetséges ez?

- Katherine – mondtam ki a nevet, mely dióhéjban összefoglalta az egész történetemet.

  Szemöldökét összeráncolva nézett rám, de mielőtt még feltehette volna a kérdését, én leintettem. – Majd később.. most inkább menjünk vissza a többiekhez – mondtam, majd kézbe véve a bourbonos üvegemet és Bonnie alkohólmentes sörét, vissza mentem az asztalunkhoz. Damon némán követett. Mikor odaértünk letettem barátnőm elé a sörét és helyet foglaltam mellette.

- Mi tartott ilyen sokáig? – fordult Stefan bátyja felé, aki épp abban a percben foglalt helyet mellette.

- Hosszú volt a lista – válaszoltam helyette, elkerülve a váratlan baleseteket. – Kül miről maradtunk le? – váltottam témát direkt a mai fiatalság beszédét használva.

- Semmi különösről – felelte az örök vidám Caroline. – Elena, Bonnie és én a Mikaelson család közelgő estjéről beszélgettünk, mely holnap kerül megrendezésre. Ők a városunk legújabb tagjai,  akik azért szervezik meg ezt az estélyt, hogy megünnepelhessék, hogy a családjuk újra egy egészet alkot.. – még folytatta volna, ha nem szakítom félbe.

- Mikaelson család? – hökkentem meg a név hallatán. Valami azt súgta, hogy többről van szó puszta emberi ünnepségről. Valami természet feletti is lehet a dologban, ha egy vámpirlány ennyire nyugodtan tud róla fecsegni.

- Igen, miért?

- Csak ismerősnek tűnt a név.. nem is tudom honnan.

  Caroline épp válaszolni készült, amikor Damon közbeszólt. – Az most mindegy, honnan ismerős a nevük. Most az a lényeg, hogy rá kell jönnünk, mire készül Klaus a családjával. - A név hallatán akaratlanul is tátva maradt a szám. Klaust mondott volna? Nem én voltam az egyetlen akit ledöbbentett a név. Mellettem Bonnie is összerezzent. Hát itt van. Ráadásul a családjával. Hát persze, ők lennének a híres Mikaelson család. – De inkább menjünk a Salvatore házba – jelentette ki, majd elhagyta a helyiséget. Miután elfogyasztottuk a rendelt italt, mi is követtük. Én először huzakodtam afelől, hogy beleszóljak-e a dolgaikba, de Stefan meggyőzött azzal, hogy szükségük van a segítségemre.

A Salvatore villába érve Damon feltárta a jelenlevők előtt a kilétemet. Először szó nélkül lestem a elképedt pillantásaikat, míg Bonnie a pártomra nem állt.

- Stefannak igaza lehet, Cassie segíthet nekünk. Van rá esély, hogy ismeri Klaust, hiszem a vak is láthatta, mennyire meglepődött a neve hallatán.

Véleményeket kérek! :D:)

1. dij

Ezer köszönet Phineasnak!! :) Muchas Gracias!!

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!                 

2. Köszönd meg, akitől kaptad!

3. Írj le hat dolgot magadról!

4. Küldd tovább öt blogírónak a díjat!

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!
Magamról:
1. Az eredeti nevem Dorka, amit Udvaros Dorottyáról kaptam :)
2.  Szeretem a misztikus és romantikus regényeket/filmeket.
3. Nyáron leszek 18
4. Őszintén még nem tudom, mivel akarok foglalkozni a jövőben, szóval nagyon örülnék néhány tippnek xD - pl h ti hova akartok tovább menni :)
5. A történet alapját a The Secret Circle és a Vampire Diaries ötvözéséből nyertem
6. Alig várom, hogy legyen jogsim <3

Akiknek küldeném:
http://mrandmrssalvatorebyphineas.blogspot.com/
http://vampirediariesbyphenaes.blogspot.com/
http://szerelemorokke-bianka.blogspot.com/

2. fejezet

I'm in love with the monster

2. fejezet: The first day

 

  Legújabb barátnőmmel szinte az egész éjszakát átbeszélgettük. Régóta nem mulattam ennyire jól mint azon az éjjelen. Először még csak beszélgettünk a város 1865ös jelenéről, épületeiről, az alapítókról, majd a téma kiteregetése után áttértünk a jelenre. Bonnie említést tett a város egyetlen szorakozóhelyéről, a Grillről, ahová a fiatalok nap mint nap bejárnak. Megtudtam tőle, hogy melyek a legfinomabb ételek, melyeket semmiképpen sem érdemes elfelejteni, ha átléped a Grill küszöbét. Állítása szerint remek tortillát készítenek chillis szósszal, de a sütemények is ízletesek, és az alkohol választék is kiemelkedő, amennyiben bírod őket. Annyira jól éreztük magunkat, hogy hajnali háromra járt már az idő, mikor rádöbbentünk, hogy ideje lenne lehunyni végre a szemünket és át tenni magunkat a következő napra.

  Másnap reggel rendkívül álmosan ébredten. Amint kinyitottam a szemem, azt hittem álmodom. A neszre, amit feltehetőleg okoztam, a mellettem levő Bonnie is forgolódni kezdett. – Már el is felejtettem, hogy ugyanabban az ágyban aludtunk el.

- Jó reggelt álomszuszék – szólalt meg kómásan a század legpozitívabb boszorkánya.

- Még te beszélsz? – kuncogtam. – Úgy nézel ki, mint egy holdkóros! – tettem megjegyzést  álmos arcára.

  Erre kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait és egy gyors ötlettől vezérelve felszökött és elhagyta a puha ágyat. Terpeszbe állt és legnagyobb meglepetésemre elkezdett bemelegíteni a reggeli torna gyakorlathoz.

- El sem hiszem – jelentettem ki elismerően -, te ezt minden reggel megteszed?

- Igen – felelte két gyakorlat között. – Menj és készítsd elő a reggelit, a hűtőben találsz kaját – adta ki az utasítást, majd visszatért a gyakorlathoz. 

- Igenis asszonyom – szalutáltam, majd kiugorva az ágyból indultam el az emlékeimben élő konyha felé.

  A konyhába érve az első dolgom volt körülnézni. Egy átlagos, normális családi konyhában találtam magam, azokkal a kiegészítőkkel, melyek elengedhetetlenek a mindennapjainkhoz. Bonnie utasítása szerint elindultam a hűtő felé, ahol meg is találtam a hideg felvágottakat. Gondolom erre célozhatott a ‘kaja’ szó alatt.  Gyorsan megterítettem az asztalt és elővettem a felvágottakat, mindent előkészítve a kedvenc boszim fogadtatására. Még narancs levet is töltöttem két pohárba, az egyiket Bonnie-nak, másikat magamnak szánva, majd leültem megreggelizni.

Idővel Bonnie is csatlakozott hozzám, így együtt folytattuk a reggeli falatozást. Miután végeztünk, elmosogattunk, majd felmentünk a szobába átöltözni. Az első iskolai napomra egy visszafogottabb összeállításra esett a választásom, a még bőröndben levő ruhák ezrei közül kiválasztottam egy farmert, egy fehér színű hosszított, kötött pulcsit, barna magassarkú csizmát és egy szintén barna szövet kabátot. Mindezek mellé még egy szolid sminket is felkentem. Épp felkaptam a vállamra a táskám, mikor hangos duda szó jelezte, hogy Bonnie már készen van. Rájőve, hogy késésben vagyok már rohantam is barátnőm mellé az autóba, ahol alig pattantam be az anyós ülésre, már ki is lövelltünk az országútra.

  A helyi középiskolához érve az idegességtől kezdett felfordulni a gyomrom. Habár tudtam, hogy fölösleges, mégis rettegtem a rám várakozó események sorozatától. Bonnie látva falfehér arcomat, miután leparkolta az autót elkísért az irodához, ahol aztán akarva akaratlanul kénytelen voltam egyedül bemenni a helyiségbe. Odabent jóleső melegség fogadott, és egy harmincas éveiben járó szemüveges, haját kontyban hordó nő.

- Jó reggelt – köszöntött udvariasan a hölgy.

- Jó reggelt – fogadtam illedelmesen, türtőztetve ijedtségemet.

- Te lennél Cassandra Bennett? – kérdezte, közben papírok százai között kutatva.

- Igen.

  Ezt követően leellenőrizte a papírjaimat, majd átnyújtotta az órarendemet és az iskola térképét, közben elmagyarázva az útvonalakat, hogy hogyan is közelíthetem meg leghamarabb az egyes osztály termeimet. Végigmérve a heti óráimat észrevettem, hogy az első órám történelem, mely nincs messze az irodától. Igyekeztem megtenni azt a kevés távolságot, nehogy már az első óráról elkéssek. Szerencsére erre nem került sor, ugyanis időben odaértem a megfelelő osztály terembe, így el tudtam vegyülni a többi diák között. Hiába volt több száz év mögöttem, sosem tartoztam a legbátrabbak közé, persze ez nem minden esetben igaz.  Ha a gyűlölet vezényel, akkor nagyon is bátor tudok ám lenni. A második padban találtam is egy üres helyet, ahová egyből le is ültem. Körülnézve, kíváncsi tekintetekbe botlottam. Rámosolyogtam mindenkire aki megvetően mért végig remélve, hogy ezzel sikerült kellemes véleményt kialakítanom bennük magamról.

  A tanárra sem kellett sokat várakoznunk, hamarosan meg is érkezett.

- Jó reggelt – köszöntött minket egy fiatal, jóképű férfi. Tekintetét sorban végigjáratta az osztályon, majd egy pillanatra elidőzött rajtam. – Látom van egy új osztály társatok – mosolygott rám őszintén. – Alaric Saltzman vagyok, az új történelem tanárod – mutatkozott be nekem, majd közölte, hogy reméli jól ki fogunk jönni egymással az elkövetkezendő hónapokban.

  Az óra hátralevő része unalmasan telt. A város helyi történelmét tanították, elég unalmas volt. A szemem egyből felcsillant, amikor megszólalt a csengő. Gyorsan becsomagoltam és igyekeztem is elhagyni a termet, mikor hirtelen megbotlottam és minden kiesett a kezemből.

- Francba – motyogtam, majd dühösen leguggoltam, hogy összeszedhessem a könyveimet, mikor feltűnt, hogy valaki megelőzött.

  Ott állt előttem egy jóképű, izmos testfelépitésű szőke fiú, kezében a könyveimmel.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, miután átnyújtotta a könyveket. Bepakoltam őket a táskába, majd visszafordultam az idegen felé, hogy bemutatkozhassak. - Amúgy Cassie vagyok.

- Én Matt, örülök a találkozásnak, Cassie! – mondta kíváncsi mosollyal az arcán.

  Néhány rövid másodpercig csendben szemeztünk. Ő törte meg a csendet.

- Amúgy, milyen órád lesz?

- Öö.. - gyorsan kikerestem a táskából az órarendet, hogy válaszolhassak -, angol – feleltem, közben visszatéve a lapot a helyére.

- Nekem is – mondta kaján vigyorral az arcán. – Akár mehetnénk együtt is – jegyezte meg, majd kifordultunk az osztályból és elindultunk a következő óránkra.

  Az angol órám már kellemesebben telt, mivel szereztem egy újabb ismerőst, Matt személyében, akivel egész jól meg is találtuk a közös hangot. Ezután következett egy kemény matematika, amit után felszabadultan indultam el az étkező felé.

Mire megérkeztem a gimi büféje már meg volt telve éhes diákokkal. Gyorsan szemeimet végigjárattam a termen Bonnie után kutatva, akit hamarosan meg is találtam két lány – feltehetően Elena és Caroline -, és két fiú – Matt és egy másik – társaságában. Távolról még nem tűnt fel ki lehet az, de közelebb érve az asztalukhoz rádöbbentem, ki is ül Elena mellett.

- Cassie – ujjongott Bonnie, amint észrevett. – Már azt hittem, sosem érsz ide! – panaszkodott, majd kihúzott egy széket maga mellett, hogy leülhessek.

  Én viszont képtelen voltam bármiféle mozgás formára is abban a percben. Rövid ideig dermedten álltam a fiatalabb Salvatore-t figyelve pillantásommal, majd észhez térve leültem barátnőm mellé továbbra is az említettet kémlelve.

- Ja persze, hisz személyesen még be sem mutattalak titeket egymásnak – mondta, mintha most jött volna rá, hogy ez az első napom a gimiben. – Cassie, ők itt Elena, Stefan, Caroline és Matt – mutatott be ülés rend szerint a jelenlevőknek. – Ő pedig Cassie, a távoli unokatestvérem, tegnap érkezett a városba – mondta teljes nyugodtsággal, tudomást sem véve a hazugságról, amit mondott. Vajon miért hazudott nekik?

- Sziasztok – mosolyogtam a lányokra -, Mattel már találkoztunk angolon – magyaráztam, közben rákacsintva az említettre.

- Igen? – kérdezték a többiek kórusban.

Kuncogva bólintottam, majd témát váltva Elena fele fordultam.

- Ti együtt vagytok? – mutattam rá és Stefanra. Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy itt van. Ennyit a tervemről, hogy új életet kezdek.

- Igen – felelte a lány boldogan.

- Nincs kedved csatlakozni a pom-pom csapathoz? – kérdezte váratlanul Caroline. – Úgy látom, meg van hozzá az alakod – biztosított róla, gondolom mert meg akar győzni.

- Talán, még nem tudom – feleltem bizonytalanul.

- Tudod mit? Gyere el suli után a terembe, hogy megnézz egy edzést – győzködött tovább.

- Oké, szívesen – egyeztem bele.

  Elfogyasztottuk az előttünk levő finomságokat, majd mentünk is vissza az órákra. A következő órám Bonnie-val volt, az utána levő pedig Caroline-al. Így ment ez egészen addig, míg le nem járt az összes óra, de a gondolataimat semmi sem volt képes eltántorítani Stefan Salvatore személyéről.

  A tanórák után Bonnie-val az oldalamon mentünk a  torna terembe, ahol a pom-pom csapat már össze volt gyűlve.

- Bonnie, Cassie – sietett elénk Care -, végre itt vagytok! Csapat, ő itt Cassie a legújabb tagunk – mutatott be nekik, majd eszébe jutva valami hozzátette –, persze csak ha akarja.

  Szavaira Bonnie és én hangos nevetésbe törtünk ki. Miután lecsillapodtunk, a csajok sorra bemutatkoztak, és bemutatták nekem a tudásukat.

Jól táncolnak, az biztos – jegyeztem meg magamban miután elválva a csapattól Bonnie-val az autó fele tartottunk. Először haza mentünk átöltözni meg lepakolni a táskánkat, majd utána indultunk is vissza a város egyetlen szórakozóhelyére, a Grillbe találkozni Caroline-ékkal. A farmeremet leváltottam egy kényelmesebb legging nadrágra, a felsőmet egy csillogós hosszított trikóra és már indultunk is.

  A Grill tele volt már amikor megérkeztünk. Minden asztalnál ültek páran. Belülről szimpatikusnak tűnt számomra, egy egyszerű kis bár helyiséghez hasonlított. Azonban velünk ellentétben az Elena-Caroline-Matt páros nem késett, ezért találtak maguknak helyet. Kiszúrva őket, csatlakoztunk hozzájuk.

- Helló – köszöntöttük a hármast.

– Hogy-hogy egyedül vagy Elena? – kacsintottam  az említettre, némi gúnnyal a hangomban.

- Stefan csak később tud jönni – felelte szégyenlősen és egyben fölöslegesen is, mivel hamarosan kinyílt a bejárati ajtó és belépett rajta az említett a bátyjával együtt.

  Már csak ez hiányzott. Minden kezdődik elölről.

Na, mit szóltok? :)