16. fejezet - készülőben

Nos, hosszas szünet után úgy döntöttem egy darabig visszatérek  és megpróbálom befejezni ezt a történetemet is. Nagyon szerettem írni és nehezemre esett abbahagyni, dehát nem volt jött ötletem. Most viszont, meggondoltam magam.. újult erővel tértem vissza és vetem bele magam ismét a történet írásába. Remélem kárpótolni foglak majd benneteket a kimaradott időért!!

Egy kis reklám

Mivel mostanában nagyon belejöttem a különböző szerepjátékokba, és legtöbbször miattuk is hanyagoltam el a blogot, úgy döntöttem megérdemlitek hogy leirjam a hiányzásom indokait  :)  Ezen a nyáron, úgy júliustájt kezdődhetett el ez az egész, mikoris felregisztráltam egy Vámpirnaplókkal foglalkozó szerepjátékos oldalra. Az elején még nem voltam odáig tőle, igazság szerint akkor jöttem bele igazán a játékba miután az oldal elköltözött.
Ez az oldal cime ahová először felregiztem http://diariesfrpg.hungarianforum.com/ , nekem teljesen elnyerte a tetszésemet, pontositva ez nyerte el leginkább azt. A játékokon kivül itt a társaság is jó, akikkel akár órákig is el lehet csevegni egy-egy témával kapcsolatban, ha unatkoznál. Na jó erről inkább nem ejtek több szót, csak még egy rövidke mondatot :D . Ha van egy kis szabadidőtök a suli mellett, vagy csak szeretnétek részesei lenni egy ilyennek, akkor csatlakozzatok ti is mert megéri :):) . Nem bánjátok meg, az biztos:D
Engem az oldalon Lucy Montgomery néven találhattok meg :) ÉS most jön egy kisebb reklám: * A megalkotásra váró karakterek között van egy Wyett nevezetű vámpir, aki csak rátok vár ;) *
 Bővebb infókért, kattints az oldalra :)
Remélem sikerült eléggé felkeltenem az érdeklődéseteket :):D
Mostmár ha szerepjátéknál tartunk megemlitek egy másik oldalt is, ott is fent vagyok, habár csak egy karakterrel.
http://twilight.hungarianforum.com/

xoxo

UI: A következő fejezet eseményei fejben már megszülettek, még csak irásba kell foglalnom :P

4. dijam

Köszönet érte Reginának!!

A szabályok:
1. Tedd ki  a  dijat!
2.Irj magadról 5 dolgot!
3. Jellemezd magad 4 szóval!
4.Küld el 3 embernek!

5 dolog rólam:
- Kedvenc számom a 3as.
- Eléggé lusta vagyok...
- Utálok tanulni, de azért néha megerőltetem magam.
- Annyi ilyesmit irtam, hogy már fogalmam sincs mi mást irhatnék magamról. Barna a szemem...
- Nehezen barátkozom, ami néha hátránynak számit.

4 szó, amivel jellemezni tudnám magamat:
segitőkész, örök vidám, lusta, de azért kitartó is ha muszáj

Most nem küldöm tovább senkinek, aki úgy érzi megérdemli az fogja meg a dijat és vigye :):)

15. The party

Végre valahára elkészültem a legújabb fejezettel :) Jó olvasást, és ne felejtsétek a végén otthagyni a lábnyomaitokat, természetesen komment formájában =)

15. The party

   Átlépve a ház küszöbét egyenesen a konyha fele indultam, ahonnan az íncsiklandó illatok származtak. Bonnie már várt rám. Két fogásos ebédet főzött, ami ledöbbentett. Ekkora felhajtásra azért nem számitottam. Addig oké, hogy összeüt valamit, mert nem akar rögtön lerohanni a kérdéseivel, de ez már sok! Épp kérdezni akartam, főzöcskézésének okát, mikor a szemközti szobából egy ismeretlen férfi lépett ki. Nagyjából negyves év körülinek tűnt, koromfekete hajjal és barna szemekkel.

- Apa, ő lenne Cassie, akiről annyit meséltem - intett felém vidáman. – Cassie, ő pedig az apám.

 Erre már összeszedtem magam, és felnézve a férfi szemeibe fogadtam el a felém nyújtott kezeket.

- Örülök a találkozásnak, Mr Bennett – mosolyogtam barátságosan rá.

- Enyém a megtiszteltetés – közölte, miközben kezet ráztunk. – , de kérlek szólíts Samuelnek! – Hogy tegezzem le? Először furcsáltam a kérését, de végül Bonnie miatt belementem.

- Rendben, Samuel – erőltettem mosolyt az arcomra.

- Most pedig, hogy letudtuk a bemutatkozást – szólt közbe izgatottan Bonnie -, akár ebédelhetnénk is – javasolta, mire én egyetértően bólogatni kezdtem.

 Leültünk tehát az asztal köré, hogy megízlelhessük a legjobb barátnőm fősztjét.

Az elkövetkező jó néhány óra is hasonlóan telt el, egészen sötétedésig. Alkonyattájt aztán készülődni kezdtünk a Salvatore partira. Jujj, már a hideg is kiráz a gondolattól! Ilyet is régen tartottak már abban a házban – vagy csak az elődjében?

Erre az alkalomra különösen nagy figyelmet akartam szentelni, ezért is a legütősebb cuccaimat vettem fel. Egy fekete pántnélküli, compközépig érő, feszülős koktélruhából és platformos cipőből állt az outfittem. Ma különösen jól akartam kinézni, főleg Stefanka miatt, aki kénytelen lesz végignézni hogy tipegek be a házába és táncolok Kol oldalán.

A hajamat kivasaltam és a sminkem is kihívóbbra sikeredett. Kilépve a szobából, szomoruan vettem észre, hogy Bonnie  még csak megsem erőltette magát. Ő ezuttal is visszafogottan volt szexi, imádott farmer-póló-topánka hármasában.

Rögtön azelőtt, hogy beszálltunk volna az autómba, még elköszöntünk Samuleltől. Igazán rendesnek tűnt, nem volt se túl szigorú, se túl engedékeny. Pont olyan, amilyennek egy apának kell lennie. Amilyen az én apám is volt… - gondoltam tovább a dolgokat, természetesen nem Klausra célozva. Ekkor gyorsan megráztam a fejem, hogy eltűnhessenek belőle a negativ gondolatok, majd a gázra taposva lövelltem ki az országútra.

Soha nem féltettem az autómat a sebességtől, meg az esetleges karcolásoktól, hiszen mindig is imádtam száguldozni!! És valahogy mindig megúsztam egyetlen  karcolás nélkül. Igaz, néha rákellett segíteni egy kis mágiával, hogy elkerülhessek egypár ütközést, de hát ha a mágia a birtokodban van, miért ne használhatnád?! Jelenleg is százhússzal száguldottam, aminek köszönhetőleg bő öt perc múlva már a vendégház előtt is voltunk. Nehéz volt egy üres parkolóhelyet találnom, de végül sikerült behúznom egy volvó és egy audi közé.

- Gyerünk – fogtam meg Bonnie kezét, miután bezártam az autómat. Szerencsére nem kellett húzni, jött magától is. Igaz, picit megingott a küszöbön, de egy kis nógatásra hamar átlépte azt. – Kell egy ital – kezdtem el nézelődni, holmi bárpult féle után kutatva.

- Azt hiába keresed – szólalt meg egy ismerős férfi hang mögöttem. Nem ijedtem meg túlságosan a váratlan megjelenésétől, hisz hozzá szoktam már az ilyesmihez. Damon mellett könnyű immunissá válni a hirtelen felbukkanásokra. – Ez nem egy kocsma  - tette hozzá, erőteljesen kiemelve a kocsma szót.

 - Akkor mit ihatok?  - fordultam szembe vele türelmetlenül.

- Puncsot  - mondta egyértelmüen, mire elnevettem magam. – Mint mindenki más a szobában – emelte meg a kezeit a jelenlévőkre mutatva.

- Cassie, Bonnie – hallatszott a háttérből Caroline hangja, mielőtt még válaszolhattam volna. – Gyertek táncolni – jelent meg előttünk az örök vidám barátnőnk. Kérdőn néztem Bonniera, akin látszott, hogy inkább megy a táncparkettre, minthogy eltöltsön egy újabb percet Damon közelében. Megértem.

- Menjetek csak, majd megtalállak – mosolyogtam a lányokra, majd miután távoztak visszafordultam a kék szemű vámpirbarátomhoz. – Hol is tartottunk? – töprengtem elhúzva a szavakat. – Ja, tényleg.. oké, megkóstolom, feltéve hogy nem te készitetted – alkudoztam ravaszul.

- Én nem, de Stefan annál inkább – vigyorgott sokattudóan Damon. Tessék? Látva kitágult íriszeimet, mégjobban elmosolyodott. – Melyik jobb? Ha én készitettem volna, vagy Ő?  

- Na jó.. még se kérek – gondoltam meg magam, mikor felnevetett. – Mondd, hogy van sör is? – néztem rá esdeklő kutya szemekkel.

- Igen, van – bólintott vígasztalóan, majd kezét a vállamra helyezve, mutatta az utat. Keresztül mentünk a báltermen, majd a lépcsőkhöz érve megtorpantam. Kérdőn néztem rá, de ő csak lehessegetett. – Gyere – fogta meg a kezemet. Az érintésétől hirtelen megborzongtam, de nem értettem miért. Nem tudhattam, hogy észre vette-e, de ha úgyis volt nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Egészen a szobájáig kísért, majd átlépve a küszöböt szembe fordult velem.

- Miért hoztál ide? – kérdeztem kíváncsian.

- Mert itt van, ami neked kell – mondta titokzatosan, de látva az ijedt arckifejezésemet, még hozzátette. – Sör, whisky vagy vodka – világosított fel, rám kacsintva.

- Á – emeltem meg a mutatóujjam, mint akinek leesett a tantusz -, már értem. – Majd körbe néztem, hol találhatom meg őket

- Keresd csak, mert csak akkor kapsz belőle ha megtalálod – suttogta játékosan a fülembe. Ismét jóleső borzongást keltett bennem a közelsége. Talán erre célozhatott Rebekah a suliban?

  Elhúzódtam tőle és nézelődni kezdtem a szobában. Először az ágyat vettem célba, ahova Damon is követett. Pimasz megjegyzéseket kezdett tenni nekem, amik többek között arról szóltak, hogy vajon miért pont az ágyat nézem át először?! Nem foglalkoztam velük, helyette inkább belementem a játékba. Én is elkezdtem megjegyézéseket tenni rá, és az esetleges rejtekhelyeire.

- Hm, fogadunk hogy a mosdóban rejtetted el őket? – töprengtem félhangosan, de ígyis  meghallotta. Nem válaszolt, amivel felkeltette az érdeklődésemet. A fürdőszobájába lépve akaratlanul is bevillant egy kép, ahogy elképzeltem Damont meztelenül, ebben a kádban lubickolva. Grrr, ráztam meg gyorsan a fejem. Mi ütött belém? Stefan után Damonról ábrándozok? Nem, nem hagyom hogy csak emiatt megromoljon a köztünk levő viszony. Ahhoz túl fontos Ő nekem.

  Alig jártam körbe az apró helyiséget, már rá is bukkantam a keresett tárgyakra. Hitetlenkedve pillantottam a barátomra, miközben a jéghideg, habos vízből szedegettem ki az üvegeket.

- Megtaláltad… - sóhajtott fel Damon. – És elég hamar – tette hozzá szomorkásan.

- Hát persze, hisz szomjas vagyok – nevettem fel a mellettem sokasodó üvegek fele bökve. Felvettem két sörös dobozt, majd az egyiket átadtam Damonnak. Nem tétovázott, rögtön elfogadta.

  Kibontottuk és leültünk az ágyára, hogy megihassuk őket. Így ültünk egymás mellett néhány percig, anélkül hogy megszólaltunk volna, míg meg nem törtem a csendet.

- Valójában kinek az ötlete volt ez a parti? -  kérdeztem érdeklődve.

- Az enyém – mondta, egy büszke mosollyal az arcán.  – Amúgy, ki szólt neked róla? Stefan? – találgatott, mire én csak bólintottam egyet. – Értem.

 Újabb korty után, úgy éreztem sikerült annyira összeszednem magam, hogy felnézhessek rá. – Lemegyünk? – áltam fel az ágyból, majd az üres sörös dobozra villant a tekintetem, jelezve, hogy kiürült.

- Ha nem kell több, felőlem visszamehetünk – vont vállat nemtörődöm módon.

  Felállt, és szó nélkül követett vissza a nappaliba, ami jelenleg bálteremnek volt berendezve. Időközben jócskán megszaporodtak a vendégek, akik főként velem egykorúakból álltak. Voltak köztük idősebbek is, de kevesen. Ahogy haladtunk lefele a lépcsőn, olyat láttam, ami arra késztetett, hogy karon fogjam Damont. Büszkén hagytuk magunk mögött az utolsó lépcsőfokokat is, majd álltunk meg odalent.

- Mi volt ez? – suttogott a fülembe, kíváncsian, de ahelyett hogy válaszolnék, csak előre mutattam, ahol az ősök álltak. – Ők mit keresnek itt? – szürte ki a fogai közül, miközben a keze ökölbe szorult.

- Nyugi, elintézem – csitítottam, közben kezeimmel lágyan kiegyenesítve egyenként az ökölbe szorult kezét. – Várj meg itt – suttogtam, majd elindultam abba az irányba, ahol Ők álltak.

- Kol, Rebekah és Elijah – üdvözöltem őket, ahogy közelebb léptem hozzájuk. – Jó újra látni titeket – mondtam, megölelve Bekaht és Elijaht, majd Kolnak egy szájra puszit adtam. A felsorolásból direkt hagytam ki a hibridet, Niklaust, azaz a drága jó donor apámat. Ők is mosolyogva üdvözöltek engem, míg valaki meg nem szólalt, tönkretéve vele a hangulatot.

- Cassie  - szólalt meg váratlanul Nik. Először úgy tettem, mintha nem hallanám, aminek az lett az eredménye, hogy elém állt.

- Menj arrébb – parancsoltam flegmán, és megpróbáltam kikerülni.

- Beszélnünk kell – fogta meg a karomat, és nem engedett továbbmenni.

Nem volt más választásom, kénytelen voltam felnézni rá. Talán eljött az ideje annak, hogy végighallgassam…

Sajnálom

Bocsi, hogy az utóbbi időben oly sokáig maradtatok friss nélkül, de igérem - ezt most komolyan - , hogy holnap, max holnapután (ihlethiány esetén), hogy megkapjátok a 15. fejezetet, melynek a cime The Party lesz :) Azt gondolom tudjátok már az előbbi fejezetből, milyen partira fog sor kerülni :) Nos igen, lesz egy kis meglepetésem számotokra a fejezetben, egy kis érdekfeszitő részecske :D De kuss, lakat van a számon! Holnap mindenre fény derül!! :)

3. dijam

Köszönet érte Amy H-nek!!! *.*

11 dolog rólam:
1. Imádok olvasni, kivéve ha háziolvasmányokról van szó. Azokat rühellem.
2. Jégkrém imádó is vagyok, főleg a meleg nyári napokon.
3. Nincsen háziállatom, de nem is  nagyon szeretnék. Esetleg egy kutyát *.* vagy egy lovat :)
4. Kedvenc számom a 3as :)
5. Kedvenc városaim  New York és London. Szivesen kiköltöznék bármelyikbe.
6. Imádok zenét hallgatni - de  ki nem?
7. Kiskorom óta hallgatom Avril Lavigne számait *.* Rajtuk nőttem fel.
8. Nincs is jobb a nyári esőnél egy tikkasztó nap után. Ezzel oda akarok kilyukadni, hogy szeretem az esőt.
9. Nem vagyok egy társasági ember.
10. Az előzőtől függetlenül szeretek bulizni.
11. Fogalmam sincs ide mit irjak.... barna a szemem.

A jelölő kérdései:

1. London, Párizs, New York vagy Los Angeles?

London és New York *.*

2. Mi leszel ha nagy leszel?

 Hm, sokat gondolkodtam már ezen de még nem döntöttem el konkrétan. Újságirás, forditó, tolmács, még nem döntöttem el.

3.Kedvenc könyv?

Rengeteg van. Harry Potter kötetek, Twilight, Jane Austen: Büszkeség és balitélet , Danielle Steel: Kakukktojás

4. Miért kezdtél el írni?

Mert valamien okból kifolyólag jobban ki tudom fejezni magam irásban, mint szóban. Talán a szerénységemből adódóan.
5. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre? (3 dolog)

telefon, tűzgyújtó(xD), valakit az ismerőseim közül

6. Volt már olyan, hogy teljesen egyedül érezted magad?

Igen, előfordult már.
7. Ha választanod kellene maradnál aki vagy , vagy inkább lennél valaki más? Miért?

Hát nem is tudom. Maradnék is meg nem is.  Van egy pár könyv amiben szivesen szerepelnék, akár főszereplőként is.

8. Ki az akiért bármit megtennél?

Családomért, barátokért

9. Mondj magadról 4 pozitív tulajdonságot.

kedves, szeretetreméltó, intelligest,  játékos.

10. Mondj magadról 4 negatív tulajdonságot.

szerény, néha túl komoly(oké tudom,hogy ez a játékos ellentéte,de igaz XD),  naiv, pimasz.

11. Melyik a kedvenc blogod?

Hm, mondanám, hogy a sajátom, de nem vagyok egoista xD 

Sok olyan blog van amit szeretek olvasni :)

 

Saját kérdéseim:
 1. Kedvenc helyed a világon?

2. Mióta blogolsz?

3. Milyen filmeket kedvelsz?

4. Kedvenc énekesed/együttesed?

5. Ha választanod kellene a magány és egy hatalmas parti között melyik lenne a nyerő?

6.  Irj magadról 3 pozitiv tulajdonságot!

7. Most 3 negativat!!

8. Meguntad már a kérdéseimet??

9. Szereted a 9es számot?

10. RTL Klub vagy TV2?

11. Barátok közt vagy Jóban rosszban? xD

 

Akiknek továbbküldöm:
http://nalla-sparks-bennunkvan.blogspot.ro/

http://veresbosszu-lonzita.blogspot.ro/

http://veresigazsag.blogspot.ro/

14. fejezet

14. The answer

  

  Másnap reggel a telefonom ismerős pittyegésére ébredtem meg. Dühösen szitkozódtam egy ideig, miközben azon töprengtem, ki állított nekem ébresztőt?! Öt perc múlva feladtam. Miközben kikapcsoltam az idegesítő háttér zajt, véletlenül az órára tévedt a pillantásom. Hajnali 7 van? A felismeréstől egy hatalmasat kattant bennem valami. Hétfő van! Folytonos ásítások és nyújtózkodósok közepette léptem bele a papucsomba és indultam a mosdó fele. Elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet, vettem egy kellemes meleg zuhanyt, majd miután sikerült emberi formát öltenem és a hajamból vált szénaboglyát eltüntetnem, a konyha fele tartottam. Ahogy odaértem Bonnie már javában szorgoskodott. Kikészitett egy tálat és kanalat, melléje helyezve a tejet és a müzlit is, hogy kiszolgálhassam magam.

- Jó reggelt – köszöntem, miközben helyet foglaltam vele szemben az asztalnál.

- Neked is – fogadta. A tálat megtöltöttem müzlivel, ráöntöttem a hideg tejet, majd falatozni kezdtem. – Bocsi, hogy nem szóltam az ébresztőről – szólalt meg, mikor az étel szinte megakadt a torkomon.

- Te voltál?  - köhögtem mérgesen.

- Igen, és ezzel akartalak kiengesztelni – mutatott bocsánat kérően a reggelire.

- Jól tetted – morogtam olyan halkan, hogy ne hallja meg.

  Reggeli után felöltöztünk, majd hátunkra kapva táskáinkat indultunk el az iskolába. Illetve, csak indultunk volna, ha a küszöbön össze nem ütközök – mint később kiderült – Kollal.

- Mit keresel itt? – förmedtem rá, mire ő csak tovább mosolygott.

- Az autómért jöttem – magyarázta, mire én megkövülten hallgattam. – Tudod, amit tegnap elcsórtál – jegyezte meg szemrehányóan. Nevetni kezdtem szavai hallatán. – Nem vicces.

- Indulhatunk? – szólalt meg Bonnie a hátam mögül.

- Persze. Remélem nem baj, ha Kol visz minket ma suliba – mutattam az előttem levő fiúra.  – Ha már itt vagy – hatalmas kutya szemekkel kezdtem méregetni őt.

- Szuper – sóhajtott kelletlenül, miközben beszálltunk a sötétszínű Ferrariba.

  Én előre ültem, az anyós ülésre, míg Bonnie hátra. Némán haladtunk az úton, anélkül, hogy akár egy szót is váltottunk volna. Sejtettem, hogy ezért megkapom még a fejmosást Bonnietól. Megérkezvén Kol beállt egy üres parkoló helyre. Látva, hogy készül kiszállni, kíváncsian kezdtem el fürkészni

- Én vagyok az új osztály társatok – mutatott szerény személyére azzal az ellenállhatatlan mosolyával. Furcsán néztünk rá, de látva azt az önelégült mosolyt az arcán jobbnak láttam szó nélkül hagyni a dolgot.

 Csendben haladtunk végig a folyosón. Az irodához érve Kol magunkra hagyott bennünket. Bonnie végig csak erre várt.

- Ez meg mi volt? – szaladt ki a száján, akár egy kitörni készülő vulkánból a szó, miközben a szekrényeinkből vettük ki az első órához szükséges kellékeket.

- Jó kérdés – tereltem a témát.  – Ne nézz így rám – könyörögtem bíráló íriszeire mutatva. Ekkor a csengő hirtelen megszólalt. – Második órán találkozunk – búcsúztam el, sietve a matek terem felé. Ezt megúsztam, egy darabig.

  Épp időben érkeztem, még a tanár előtt. Gyorsan leültem a helyemre, az utolsó előtti padba. Elővettem a könyvet és a füzetet, majd elkezdtem rajzolgatni a füzet hátuljára. Pár perc múlva jött be a tanár, két ismerős alak kíséretében.

- Jó reggelt – köszöntött minket, mire mi is elhangoztattuk a szokásos ‘Jó reggelt tanárurat ‘. – Hadd mutassam be az új osztály társaitokat – döbbentem néztem először az említettekre, majd a többi diákra. Míg a fiúk Rebekaht tüntették ki figyelmükkel, azalatt a lányok Kol izmos felsőtestén felejtették tekintetüket. – Rebekah és Kol Mikaelson. Foglaljatok helyet – folytatta a matek tanár, mikor rájöttem, hogy mindkét szabadhely körülöttem van. Az egyik a hátam mögött, a másik pedig rögtön mellettem. Szinte gondoltam, hogy Rebekah fog mellém ülni, így Kolnak a mögöttem levő hely maradt.

- Szia – köszöntött Bekah mosolyogva.

  Csak bólintani tudtam, mert a tanár hamarosan már el is kezdte leadni a leckét.

Nem igazán figyeltem arra amit mondott, helyette a füzetemet rajzoltam tele irka firkákkal. Úgy néhány perc múlva vettem észre egy papír cetlit az asztalom szélén. Kibontottam, hogy lássam mi áll benne.

Figyelj kicsit jobban ha nem akarsz megbukni!

Akaratlanul is elmosolyodtam, miközben ezeket a szép, kerek betűket olvastam. Ki gondolta volna, hogy Kol tud szépen írni?

Gyorsan odavéstem a papír végére a válaszom, majd visszajuttattam a feladóhoz.

Fölösleges! Max megkérlek, hogy korrepetálj.

A zajra amit mozgolódásommal okoztam, Rebekah  kíváncsian mért végig. Nyugtatóan rámosolyogtam, majd a füzetem fölé görnyedve folytattam a rajzolgatást.

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy szinte villám csapásként értek a tanár szavai:

- Miss Bennett, megtisztelne minket a jelenlétével? – Kérdése hallatán rögtön felkaptam a fejem. A hátam mögött valaki kuncogni kezdett. – Mr Mikaelson, megtudhatnánk mi szórakoztatja magát annyira? – Ekkor az én arcomra ült ki az az ismerős kárörvendő mosoly.

- A kérdés – felelte Kol magabiztosan - amit feltett Cassienek -, kacsintott rám.

- Valóban? – értetlenkedetett a tanár. – És esetleg a választ is tudja?

  Kíváncsian néztem, abban reménykedve, hátha lebukik, de tévedtem. Ennél helyesebben nem is felelhetett volna.

- 2X – felelte magabiztosan a táblát nézve. Ezek szerint egy egyenletet kellett megoldani. Azt hiszem mégis jobb lesz ha odafigyelek – írtam egy kisebb papircetlire, de mielőtt még hátraadhattam volna Kolnak, a tanár megelőzött. Szigorú tekintetével egészen a vesémbe látott, majd kijelentette, hogy tanítás után büntetésből itt kell még maradnom egy órát. Annyira felmérgelődtem, hogy szinte felrobbantottam a tanár fejét, ha Rebekah meg nem akadályoz benne.

- Nyugi – csitított, hozzáérve a kezemhez.

  Szerencsére nem került sor több hasonlóra, alig öt perc múlva már meg is szólalt a szünetet jelző csengő. Vámpírokat megszégyenítő gyorsasággal szedtem össze a cuccaimat és hagytam magam mögött az osztály termet. A szekrényem fele siettem, hogy kicserélhetem a könyveimet. Mire odaértem, már várt rám valaki. Ott állt a szekrényemnek dőlve, maga Stefan Salvatore.

- Szia – mosolygott rám, mikor odaértem.

- Helló – köszöntem meglepetten, hogy itt találom, miközben a zárral bajlódtam. – Mi szél hozott ide?

- Szólni akartam, hogy ma este házibuli lesz nálunk. Remélem el tudsz majd jönni, mert mondani akarok neked valamit. – Miközben beszélt végig rajtam tartotta a tekintetét.  

- Házibuli? – hitetlenkedtem. –  Szuper! – Bal kezemet megemelve tettettem, hogy érdekel a dolog.

  Erőltetett mosolyom láttán felnevetett. – Tudom, én is így reagáltam rá, mikor Damon a tudomásomra hozta az ötletet.  – Együtt nevettünk tovább. Vele ellentétben engem az elképzelés nevettetett meg, ahogy Damon az öccse elé áll és elújságolja neki a terveit. Az az arc kifejezés, biztos vagyok benne, hogy egyezett egy kisgyerek viselkedésével.

- Mit akarsz mondani? – hagytam fel a nevetéssel, témát váltva.

  Ekkor közelebb lépett hozzám és megérintette az arcomat. – Válaszolni akarok a kérdésedre. – Az a  szív döglesztő mosolya, mely eddig kivétel nélkül mindig képes volt pillangókat varázsolni a gyomromba, ezúttal nem érte el a kellő hatást. A közelsége már nem volt olyan erős hatással rám, mint eddig. Ekkor döbbentem rá, hogy is tudott oly egyszerűen eszembe jutni a gondolat, hogy megcsaljam őt Kollal. Már nem szerettem. Az érzéseim iránta szinte megszüntek létezni. Vissza akartam mosolyogni rá, de nem tudtam. Nem akartam eltitkolni az érzéseimet, hadd jöjjön rá, hogy engem már nem érdekel a válasza. Ha annyira szeretett volna, akkor most Kol helyett őróla álmodoznék.

- Sajnálom Stefan, de a határidőd már lejárt. Időd bőven volt, de te hezitáltál. Ennél világosabban ha akartad sem lettél volna képes értésemre adni a választ. – A keze villám csapásként hullt le az arcomról. Három lépést hátráltam, mielőtt folytattam volna. – És a döntésemen már az a nyílt figyelmeztetés sem segít, amit a Mikaelson birtokon címeztél Kolnak. – A szemeiben könnycseppek jelentek meg.

- Cassie – kezdte elérzékenyülve. – Én már jó ideje tudom a választ, csak nem volt mikor elújságolnom neked. – Döbbenten néztem rá. – Már akkor tudtam, mikor elrabolták Elenát. – A kijelentésére hirtelen úgy éreztem magam, mintha végig egy megtévesztés áldozata lettem volna. Most akkor azt akarja elmondani, hogy ELENÁT választotta helyettem? Hát nem pofátlan? Általában nehezen lehet kihozni a sodromból, de neki sikerült. Mielőtt még átgondoltam volna mit teszek, felpofoztam Stefant.

  A jelenetre amit okoztam a háttérben elismerően tapsolni kezdtek. Dühösen néztem körbe mire a diákok egy emberként némultak el.

- Gratulálok – lépett mellém elismerően Rebekah. – Üdv a klubban! – éljenezett, majd a tenyerembe csapott, mintha pacsiztunk volna. A tömegnek köszönhetően teljesen megfeledkeztem Stefanról. Ezért az sem tűnt fel, mikor Rebekahval elindultam a következő órámra. – Örülök, hogy te is túlléptél a Stefan zónán – folytatta, mikor már kettesben voltunk. – Ne feledd, a következő Damoné lesz – kacsintott rám, majd elbúcsúztunk a történelem terem előtt. Ezzel meg mire célzott?

  Ezt az 50 percet is az előzőhöz hasonlóan töltöttem el. Firkálgattam a füzet hátsó lapjára, miközben a gondolataim messze szálltak. Stefan viselkedésén elmélkedtem. Lehetséges lenne, hogy félreértettem a szavait? De hát akkor miért nem beszélt tisztán? Minek ködösített? Annyira belefeledkeztem a saját kis világomba, hogy megint elértem, hogy a tanár felszólítson.

- Miss Bennett, jól van? – A hangjában a szokásos szigor helyett, ezúttal csupán kíváncsiságot és aggodalmat fedeztem fel. Észre sem vettem mikor törött el nálam a mécses, csak azt, hogy megtörtént.

Gyorsan letöröltem a könnycseppjeimet, majd megköszörülve a torkom válaszoltam Mr Saltzmannak.

- Jól vagyok. – A hazugságnak elég silány változatát sikerült összehoznom. Talán még el is hitte volna, ha a hangom közben meg nem bicsaklik.

  Körbenéztem a teremben, mikor a tekintetem összetalálkozott Elenáéval. Őrjöngtem. Legszívesebben felálltam és lekevertem volna neki is egy hatalmas pofont, amit a tanár nem nézne jó szemmel, ezért inkább folytattam a firkálást.

  A következő óráimat túlélni kész kinszenvedés volt. Nem elég, hogy kettőig kellett maradnom, még egy büntetést is végig kellett szenvednem. Á! Szinte futva hagytam el az iskola területét, mikor a tanár elengedett.  A parkolóban eszméltem rá, hogy gyalog kell hazamennem. Nem baj, addig is kiszellőztetem a fejem – vigasztaltam meg magam.

Némán haladtam a néptelen utcában anélkül, hogy egy autó elhajtott volna mellettem. Öt percnyi járás után jelent meg az első kocsi, majd le is parkolt a járda szélén.

Az autó ablaka sötétített volt, tehát nem láthattam a sofőrt, csak miután letekerte az ablakot.

- Beszállsz vagy írjak kérvényt? – könyökölt ki az ablakon Damon.

- Persze – feleltem felsóhajtva, miközben be ülltem melléje.

- Mi az, netán mást vártál? – kérdezte, majd a gázra taposva lövelltünk ki az útra. Látva, hogy nem fogok válaszolni, a keze a combomon landolt.

- Ne provokálj – javasoltam komolyan, mire ijedtséget színlelve kapta el a kezét. – Ma már elláttam a baját egy Salvatorenak!

- Tessék? – nevetett fel.

- Jól hallottad. Stefen kapott egy jól megérdemelt pofont. – Így visszanézve büszkeség töltött el a gondolattól. Vagyis  remélem jól megérdemelt volt.

- Ne mááár, nem hiszem el – húzta el a betűket, miközben leparkolt a házunk elé. – Mit művelt már megint?

- Inkább az a kérdés mit nem tett – javítottam ki elszomorodva.

   Damon arcáról hirtelen eltűnt a vigyor, és együttérzően ölelt magához.

- Sajnálom,  hogy nem téged választott.

- Azt nem tudhatom – vallottam be szégyenkezve. – Nem vártam meg míg befejezi.

- Hát akkor miért kapta azt a pofont? – kérdezte döbbenten.

- MERT ÚGY HANGZOTT MINTHA ŐT VÁLASZTOTTA VOLNA – magyaráztam annyira megemelve a hangom, hogy az majdnem kiabálásnak tűnt, közben jól kiemelve minden egyes szót.

- Mi van ha félreértetted a dolgot? – töprengett. – Hm?

- Semmi – néztem fel rá higgadtan. – Igyis úgyis vége. Én már rég végeztem Stefannal – mondtam, majd kiszálltam az autóból. – Viszlát este – kiáltottam vissza mielőtt elhajtott volna.

Véleményeket kérek!! Remélem tetszett a fejezet!! :D:)

13. fejezet

13. Apologise

Mikor megébredtem, elsőre fel sem tűnt hol lehetek. Szinte minden oldalról körülálltak az ismerős arcok, lehetőségem sem volt megfigyelni a helységet. Legszívesebben csukott szemmel maradtam volna míg a világ, ha észre nem veszik pillanatnyi botlásomat. Így hiába is próbáltam volna tettetni, hogy alszok, mikor az összegyűltek csak arra vártak, hogy kinyissam a szemeimet.

- Cassie, hogy vagy? – csendült fel egy aggódó hang nem messze tőlem.

 Első hallásra nem ismertem fel a hang tulajdonosát, ezért megpróbáltam felülni, hogy rájöhessek, amivel csak annyit értem el, hogy megszédültem és vissza estem eredeti pozíciómba. Több kéz iramodott felém, hogy elkaphassanak, de nem volt szükségem rájuk. Újabb nekifutásra végre sikerült felülnöm. Körülnézve hamarosan arra is rádöbbentem, hogy a Mikaelson villában vagyok, körülöttem többek között az ősökkel valamint Stefannal és Damonnal.

Fejemet fogva néztem végig a szeretteim alkotta körön, miközben azon töprengtem vajon mióta állhatnak itt. Néhány percnyi folytonos csend után Elijah letérdelt elém.

- Jól vagy? – érdeklődött ismét akár egy aggódó apuka.

- Jobban, köszi – válaszoltam kimérten, mosolyt erőltetve az arcomra.

- El tudod te képzelni mennyire aggódtunk miattad? – fakadt ki hirtelen Kol, levetve magát mellém a kanapéra. Óvatosan megragadva derekamat, tartott biztonságot nyújtó karjai között. A háttérben erre valaki felmordult.  – Halálra rémítettél minket – nézett rám halálsápadt arc kifejezéssel, tudomást sem véve az előbbi figyelmeztetésről. Mikor körülnéztem döbbentem eszméltem rá, hogy Stefan volt.

- Miért? Hiszen nem aludhattam olyan sokat? – kérdeztem rá, tapintatosan érdeklődve afelől, hogy mennyi időt aludtam át.

- Á, csak 3 napot – legyintett Damon, Elijah mögé lépve.

- Ne mondjátok, hogy mindhárom napot ugyanebben a pozícióban töltöttétek el – nevettem fel arra a nevetséges elképzelésre gondolva , hogy fölöttem virrasztottak.

- Akár hiszed akár nem, így volt – vallotta be Elijah

 Hitetlenkedve néztem fel rá, majd a többiekre. Lassan mindannyian közelebb jöttek hozzám, kivéve Rebekáht, aki ebben a percben jelent meg a helyiségben kezében egy hatalmas tál étellel.

- Kész a reggeli – csiripelte, miközben kikerülve Stefant és Niket lépett be a körbe. – Tessék – helyezte az ölembe  a tálat.

- Köszönöm – motyogtam meglepetetten, közben a tálon levő ételeket szemlélve. Volt ott különböző felvágottaktól és főtt tojástól narancsléig minden. Hálásan néztem fel az egyetlen nőnemű ősre.

- Ugyan már, ez csak egy kis apróság , ahhoz képest amit te tettél értünk – tiltakozott magától értetődően. – Sosem fogjuk tudni meghálálni azt neked – mondta, picit eltúlozva az igazságot. Ő is lehajolt mellém és óvatosan puszit lehelt az arcomra.  – Mi köszönjük.

  Éreztem ahogy a pír az arcomba szökik és elpirulok.

- Semmiség – ellenkezdtem.

  Elszégyellve magam kezdtem el méregetni az ölembe helyezett tálat.

- Ne mondd ezt – lehelt Kol is édes csókot a homlokomra, miközben beleharaptam az egyik tojásba.

- A családodnak szólítottál minket – érintette meg a térdem Elijah.

- Látnod kellett volna Esther képét mikor a tűzet neki lökted – nevetett fel elismerően a háttérben Damon, elterelve a témát. – Eddig te vagy a legerősebb boszorka, akivel valaha találkoztam – mondta, közben úgy téve, mintha megemelné előttem a nemlétező kalapját.

  Mosolyognom kellett legjobb barátom szavain. Ezek szerint sikerült a tűz lángjait Esther fele térítenem. Diadalittas mosoly ült ki az arcomra, míg eszembe nem jutott az a rengeteg erő, ami feltehetőleg jelenleg is bennem lakozik.

- Bonnie jobban van? – néztem érdeklődve Stefan fele, mire a többiek Damonon kívül fülelni kezdtek. Bonniera gondolva és a problémákra, amiket okoztam neki, rögtön el is ment az étvágyam. Miután megettem a tojást, lerakva magam mellé a tálat, vártam a választ.

- Ébredezik – válaszolt kimérten Stefan. – Mostanáig nem  tudja elhinni, hogy voltál képes megfosztani őt az erejétől.

- Kénytelen voltam – sóhajtottam, majd megpróbáltam lábra állni. – Mennem kell, beszélnem kell vele. – Hiába álltak az utamba, én ravaszul mindannyiukat kicseleztem, míg a nappali ajtajához érve bele nem ütköztem valakibe.Legnagyobb ámulatomra Nik állt előttem, teljes élet nagyságban. Kezeit a vállamra téve akadályozta meg az ütközést.

- Előbb enned kell valamit – győzködött féloldalas mosolyt villantva, – majd utána elmész a boszihoz – váltott határozottabb hangnemre. – Most kérlek maradj a szerető családod körében. – kérlelt, mire én meghökkenve mértem végig.

- Ezt pont te mondod? – kérdeztem flegmán. – Szerető család? Kire gondolsz? A halott anyámra vagy az apámra, aki lenyúlta az öccse barátnőjét? – Szavaim hallatán a kezei rögtön lehulltak a vállamról. Szoborhoz hasonlóan vált kővé, mialatt én kezeimet végighúzva felsőtestén elhaladtam mellette. Sejtettem, hogy követni fognak de tudomást sem véve róla szálltam be Kol autójába, remélve, hogy nincs bezárva. Nem is volt, sőt  még a kulcs is a helyén volt. Beindítva a motort, hagytam magam mögött a házat. Igazság szerint éhes sem voltam már, mintha jól laktam volna azzal a tojással. Uti célomhoz érve, leparkoltam az autót a kapu elé, majd kiszállva indultam el a házba, hogy minél előbb láthassam barátnőmet. Odabent a szobájába érve találtam meg a lányt Elena és Caroline társaságában.

- Sziasztok – köszöntöttem halkan őket, mire mindhárman felém fordultak.

- Te mit keresel itt? – jött elém mérgesen Care. – Nincs már itt semmi keresnivalód – üvöltötte torka szakadtából, közben nekilökve engem a falnak.

  Itt nálam betelt a pohár. Erősen koncentrálva löktem a szemközti falnak a szőkeséget.

- Épp ellenkezőleg, hármunk közül nekem van a legtöbb keresnivalóm itt – ellenkeztem megemelve a hangsúlyomat dühösen. – Különben is mit magyarázkodok itt egy nyamvadt embernek meg vámpírnak, mikor azt amit mondani készülök egyedül Bonnie értheti meg – emeltem meg a kezeimet védekezően.

- Miért mit akarsz mondani? – csendültek fel az említett szavai. – Hogy sajnálod, hogy elvetted az erőm? – folytatta szarkasztikusan.

- Nem – haboztam -, el akarom magyarázni miért tettem – néztem fel rá együttérzően.

- Elena,  Caroline megtennétek, hogy kint várakoztok, amíg elmondja? – fordult Bonnie barátnői felé esdeklően. Elena kimérten bólintott, majd elkezdte kifele tolni a csillapodó Carolinet.

- Kezdheted – jelentette ki Bonnie, miután a lányok távoztak. A megbántottság érzete csak úgy perzselt a szemeimben, amitől még borzalmasabban éreztem magam.

- Sajnálom Bonnie, hogy elvettem az erődet – kezdtem egy bocsánat kéréssel, - de nem volt más választásom. Esther nem hagyott más alternatívát. – Erre összehúzott szemöldökkel kezdett fürkészni. – Emlékszel mikor álmomban megigézett, hogy menjek át a Mikaelson birtokra? Akkor megígérte nekem, hogy nem fogja bántani a gyermekeit. Megszegte az ígéretét. – A kezeim ökölbe szorultak. – Ezért álltam ki ellene, amihez szükségem volt mind a száz halott boszorkány erejére.  Először nem sikerült mindet magamhoz csalogatnom, de másodjára már igen. De nem gondoltam volna, hogy a varázslat miatt elfogsz ájulni – ültem le az ágya szélére. – Ha tudtam volna, hogy veszélybe sodrom az életed, sosem döntöttem volna így.

- Legalább sikerült a terved? – kérdezte higgadtan.

- Úgy hallottam sikerült – feleltem elgondolkodva. – Biztos nem lehetek benne, mivel miután Esther fele löktem a tüzet, én is elvesztettem az eszméletemet.

- Mi történt? – ült fel döbbenten. Arcáról minden harag eltűnt, átadva a helyét az aggodalomnak.

- Semmiség – vigasztaltam meg mosolyogva legjobb barátnőmet. – Csupán átaludtam három napot – legyintettem, mintha mindennapos lenne.

- 3 napot? De most már jobban vagy, nem? – vált sápadttá az arca.

- Persze, minden rendben – győzködtem, majd egy határozott mozdulattal magamhoz öleltem a lányt. – Azért remélem egyszer majd megbocsájtasz – motyogtam halkan, mire elengedett, hogy rám nézhessen.

- Sose tudnék haragudni rád – jelentette ki komolyan, majd ismét egymás karjaiban kötöttünk ki.

-  Szeretlek Bonnie, testvéremként szeretlek téged – leheltem cuppanós puszit az arcára. Miután ő is viszonozta a puszit, témát váltottam.– Amúgy volt alkalmam találkozni az édesanyáddal. Most már tudom, kitől örökölted a szépségedet – kacsintottam rá.

- Mi a véleményed róla?

- Erős a jelleme, amire akkor jöttem rá, mikor átléptem a szellem ház küszöbét. Vagyis inkább átteleportáltam magam – tettem hozzá mellékesen. – Szinte letépte a fejem, miután elmondtam Damonnak, hogy elvettem az erődet.

- Hát igen – sóhajtott fel. – Te tényleg azt mondtad, hogy teleportáltál? – tért vissza az előbbi témához.

- Ööö…..  gyorsan kellett cselekedtem. Emily könyveiben olvastam egykor róla. – vontam vállat egyszerűen.

- Meg kell tanítanod rá – nézett rám hatalmas kiskutya szemekkel.

- Feltétlenül – ígértem.

Rövid csend után ismét megszólalt.

- És sikerült megtudnod, ki az apád? – érdeklődött kíváncsian.

- Igen – vallottam be halkan. – De bárcsak sosem hallottam volna róla – sóhajtottam.

- Miért, ki az? – hatás szünet, míg leesett neki. – Klaus? – kiáltott fel ijedten.

- Pszt – tettem mutatóujjam a szája elé. – Csendesebben – utasítottam.

  De már késő volt. Alig pár másodperc múlva szinte egy emberként rontott be a szobába a szőke Caroline, a hasonmás társaságában.

- Mi történt?  - kérdezték egyszerre.

- Semmi – nyugtattuk meg őket kórusban Bonnieval.

- Akkor miért sikítottál? – értetlenkedett Care, majd közeledni kezdett az ágy másik feléhez. A bal felén én ültem.

- Csak kiakadtam – nézett rám tanácstalanul Bonnie. Tudtam, csak arra vár, hogy az engedélyemet adjam, hogy elmondhatja a dolgot nekik is.Hosszú percek teltek el míg beleegyezően sóhajtottam fel.

- Elmondom, egy feltétellel – figyelmeztettem őket. – Ha megígéritek, hogy egy szót sem szóltok róla senkinek.

- Rendben – bólintott mosolyogva Elena.

- Én már hallottam belőle részleteket – vallotta be Care, közben az eget kémlelve.

 Dühösen néztem rá, mire ő megnyugtatott, hogy egy szót sem fog szólni róla senkinek.

- Miről van szó? – kezdett kiváncsiskodni Elena, mikor rájött, hogy önként egyikünk sem szólal meg.

  Halk sóhaj kíséretében eldöntöttem, hogy mindent elmondok neki, ami azóta történt, hogy Esther megigézett. Döbbenten hallgatta végig anélkül, hogy egy szót is szólt volna. Az utolsó részhez érve viszont kénytelen volt némasági fogadalmát megszegnie.

- Tessék?  Klaus az apád? – ugrott fel a székről, melyen eddig ült.

- Igen, de a legrosszabb nem is ez, hanem, hogy Koltól kellett megtudnom. Ő volt az egyetlen ős, aki beavatott az akkor történtekbe, miután egy hihetetlenül kellemes éjszakát töltöttem vele – tettem hozzá mellékesen.  Majd elmeséltem nekik a többit is, hogy Nik megparancsolta a boszorkányainak, hogy tegyenek meg bármit, hogy az anyám teherbe essen tőle, valamint hogy minderre azért került sor, hogy elszakítsa őt Elijahtól. Végül befejezésként még említést tettem arra is, hogy összejöttem Kollal.

A három lány először tátott szájjal reagált a hallottakra, míg végül észhez térve gratuláltak nekünk.  Egyenként öleltek magukhoz, egy-egy puszi kíséretében.

Még beszélgettünk néhány órát az iskoláról, a pompon csapatról, az edzésekről és a pasikról, míg  napnyugta felé Elena és Caroline úgy döntöttek, hogy itt az ideje hazamenniük. Sorra elbúcsúztam Carolinetól és Elenától, akiben be kell vallanom, hogy kellemesen csalódtam.

Mielőtt még kiléptek volna az ajtón, kénytelen voltam megjegyezni:

- Ha valaki kérdezné, az apám Elijah!! 

Várom a véleményeiteket :D:D:)

Új blog

Oké, tudom, ez elég gyakori mostanában nálam, de ez lesz az utolsó!! :)) Ezuttal egy saját történettel rukkoltam elő, nem fanficcal. Úgy döntöttem a vámpirnaplókról elég két blogot irni, kell  egy más is, ami egészen más. 
Ennek a rejtélyes történetnek a cime Merj álmodni... mert megéri :) Szerintem ez a cim tökéletesen helytálló, de még súgalja is a sztori lényegét.
Ime rövid ismertető gyanánt néhány sor, ha felkeltettem volna az érdeklődéseteket:

Elisabeth Matthews, egy 19 éves szerényebb természetű lány. Szüleivel születése óta a texasi  Dallasban élt, addig a pillanatig mig felvételt nem nyer a New Yorki Juilliard Egyetemre. Ettől kezdve úgymond az élete fenekestől felfordult, és beindul a karrierje. Gyermekkori barátnőjével karöltve el is indul felfedezni a Nagy Almát, ahol nem is egy kellemes meglepetésben lesz majd része. Egy történet teli s tele szerelemmel, barátságokkal, karriervággyal, és természetesen szórakozással. 


Végezetül, ha kedvet kaptatok egy kis new yorki kiruccanáshoz, kattintsatok az  alábbi linkre:
http://believein-urdream.blogspot.ro/

12. fejezet

12. The power

Visszatérve Mystic Fallsba, hirtelen újra elurakodott rajtam a pánik. Kolnak igaza volt, mikor a telefonban avval érvelt, hogy szorakozni mindig kell. Tényleg szükségem volt erre a kis üdülésre, sőt kifejezetten jól éreztem magam a társaságában. Mert az ominózus éjszaka után Kollal egy párt alkottunk, feltéve hogy a kapcsolatunkat diszkréten kezeljük amig el nem simul a viszály Klaus és köztem. Képtelen voltam apámként gondolni rá.
Végig szorosan tartottam Kol kezét az autóban, mig meg nem érkeztünk a Salvatore villa elé.
- Még mindig nem értem, miért kellett ide hoznom téged – értetlenkedett, kifejezve nemtetszését, miközben leparkolt a villa elé.
- Majd megtudod – feleltem sejtelmesen, majd puszit leheltem az arcára. Pimasz módjára elforditotta a fejét, aminek következtében a végeredmény egy szájra puszi lett. – Hé – húzódtam el tőle szigorúan, mire ő magához ragadott egy igazi heves csók gyanánt. Csókunkan én szakitottam meg, mielőtt kiszálltam volna az autóból.– Este találkozunk – tettem hozzá, majd indultam is a villa felé.
Az ajtó elé érve bizonytalanul kopogtatni kezdtem. Rövid időn belől megunva a várakozást nyomtam le a kilincset és léptem át a ház küszöbét. A nappaliba érve rájöttem miért nem jött elém senki. Már volt egy vendégük. Stefan és Damon kővé dermedve néztek egy pontot, ahol mint később kiderült, Elijah állt. Mikor észrevettek, egy emberként hallgattak el.
- Bocsi a zavarásért, de beszélnem kell Damonnal - mondtam közben jól kihangsúlyozva barátom nevét.
- Igérem hamarosan arra is sor fog kerülni Cassandra – szólalt fel Elijah, a teljes nevemet használva, - de most dolgom van a fivérekkel – fordult vissza az emlitettek felé.
- Megtudhatnám miféle ügyben mesterkedtek ti hárman?
- Természetesen. Stefan és Damon segiteni fognak nekem és a testvéreimnek, mielőtt az anyánk véghez vinné a tervét. – Esther emlitésére rögtön éber lettem. Olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy az nekik is feltünhetett. Damon együttérzően nézett rám, mig öccse értetlenül bámult maga elé. – Össze akar kötni bennünket, hogy halandókká változtathasson, majd megöljön minket. – magyarázta figyelmen kivül hagyva előbbi reakciómat. Most akkor mi van? Tegnap nekem még azt mondta, időre van szüksége a terv kivitelezéséhez, mivel én közbeavatkoztam?!
- Igen tudok róla, sőt arról is hogy Kolon nem fog működni a bűbáj – vallottam be, felhivva a figyelmüket a bakira. Összeszűkült szemöldökük láttán magyarázni kezdtem. – Ő hallgatott rám és nem ivott abból a pezsgőből, amit ti erőszeretettel csúsztattatok le a torkotokon – intéztem szavaimat Elijah felé, némi adag szarkazmussal vegyitve. A szemem sarkából láttam, ahogy Damon és Stefan összenéz.
- Te tudtál róla és nem szóltál? – suhant hirtelen elém Elijah.
- Bocsi, de azt hittem Elena megelőzött. De végiggondolva jobb is hogy nem szóltam.
- Erről később még beszélünk – szögezte le, majd visszafordult a testvérek felé. - Szóval nyolcig van időtök cselekedni, ha nem akarjátok Elenát a halálba küldeni. – Az ultimátuma hallatán megdöbbentem. Mégis jelenthet a fiúknak valamit a lány ha Elijah ezzel fenyegeti őket. Látva Stefan kétségbeesését már előre sejtettem a válaszát a kérdésemre. Semmi esélyem, már Elena jelenti számára a nagy szerelmet.
A következő pillanatban, mialatt én elgondolkodtam, Elijah felkapott engem és futni kezdett velem, mig egy messzi tisztásra nem értünk.
- Most beszélhetünk – helyezett le a földre. Keresztbe fontam a karomat, ezzel is jelezve tiltakozásomat. – Cassandra, sajnálom, hogy nem mondtam el előbb, de nem akartam hiú ábrándokat kelteni benned, mig biztosra nem megyek. – Magyarázata hallatán szükségét éreztem, hogy elmondjam neki amit Koltól hallottam.
- Igazad volt. Sokkal inkább örültem volna annak ha te vagy az apám, mint aki valójában az. – Erre döbbenten mért végig. – Igen, Kol mindent elmondott. Tudod ő az egyetlen ős aki mindig az igazat mondta nekem – vallottam be szemrehányóan. – Ő hozta a tudomásomra, hogy Klaus és anyám titokban találkozgattak, valamint, hogy Nik megparancsolta a boszorkányoknak, hogy mágia segitségével érjék el, hogy anyám terhes maradjon. Ő nem félt az igazság feltárásától, képes volt megnyilni előttem, ahelyett, hogy hazudott volna össze-vissza, ahogy ti tettétek.
Miközben én beszéltem az arca hirtelen megtelt érzelmekkel. Szomorúság, döbbenet, harag, gyűlölet, fájdalom. Fölösleges volt megszólalnia anélkül is sejtettem mit akar mondani.
- Cassandra, én nem hazudtam neked – lépett közelebb hozzám, neki támasztva egy fának, ezzel meggátolva abban, hogy eltávolodhassak tőle. – Őszintén szerettem az édesanyádat, ahogyan téged is attól a pillanattól kezdve, hogy tudomást szereztem a létezéséredről. Sosem akartalak magadra hagyni, csak az édesanyád erősködött. Most már azt is értem, miért. – Hajtotta le a fejét szomorúan, mire őszinte sajnálatot ébresztett bennem. Az önbecsülésem túl nagy volt, nem engedte, hogy megvigasztaljam. Helyette inkább szótlanul vártam mig összeszedi magát. – Szeretlek Cassandra Elisabeth Blake – nézett fel pár perc múlva ismét a szemembe. – Nem érdekel, hogy nem vagyok az apád, nekem te mindig a lányom maradsz! – Szavai a szivemig hatoltak. Ez túl sok volt. Monológja hallatán teljesen elérzékenyültem. Hiába próbáltam elrejteni a kitörni készülő könnycseppeket, azok túlerőben voltak.
Sós könnyektől áztatott tekintettel néztem fel most először az arcába. Eddig csak úgy tettem mintha figyelnék, egészen mostanáig.
- Elijah – szólitottam meg szinte hangtalanul. – Van egy ötletem. Mivel mindkettőnknek az lenne a legjobb ha te lennél az apám, tegyünk úgy mintha tényleg igy lenne. Biztos vagyok benne, hogy Elisabeth is ezt szerette volna. – Anya emlitésére Elijah szemei is megteltek könnyel.
- Köszönöm – szipogta, mire én magamhoz öleltem.
- Most ha megkérlek visszavinnék a Salvatore fiúkhoz? Nekem is van némi elintézetlen ügyem velük – néztem rá hatalmas boci szemekkel, direkt utánozva a hivatalos kifejezésmódot.
- Persze – mosolygott rám, majd ölbe kapott és meg sem álltunk a vendégházig. – De nem hiszem, hogy itt lennének – vallotta be.
- Ne aggódj – legyintettem. Búcsúzásképp még adtam az arcára egy puszit, majd magamra hagyott.
A házba lépve egyenesen Damon szobája fele vettem az irányt. Épp indultam a lépcső fele, mikor lépéseket hallottam lentről. Megfordultam, hogy szemben állhassak az illetővel. Stefan volt az.
- Hogy kerülsz ide? – kérdezte felém sietve.
- Válasz várok a kérdésemre – feleltem tömören neki. – Igyis több időt kaptál, mint amiben megegyeztünk.
- Most nincs időm, meg kell akadályoznunk Esther tervét - terelte a témát.
- Azt bizd csak rám - jelentettem ki magabiztosan, majd megkértem Stefant, hogy mondja el a tervüket. Mikor meghallottam, hogy Caroline a Grillben próbálja elcsavarni Klaus fejét, villámgyorsan kértem Stefant, hogy vigyen oda. Azt a jelenetet mindenképpen meg akartam akadályozni, méghozzá úgy, hogy megelőzöm a lányt. Szerencsére időben érkeztem, pont a méhkirálynő Caroline előtt léptem át a Grill küszöbét.
Magabiztosan kihúztam magam, miközben a bejáratnál körbe nézve megpillantottam a pult előtt ülő Kolt és Klaust. Éreztem a tekintetüket az arcomon, miközben elindulva feléjük direkt levegőnek néztem Klaust, majd puszit küldtem az öccsének. Elhaladva mellettük,  Klaus utánam szólt.
- Cassie, csatlakozz hozzánk egy italra!
Apám hangjára dühösen szembe fordultam vele, hogy jól visszavághassak neki.
- Nem fogok, de ezt te ne vedd magadra Kol, veled szivesen elfogyasztanék bármit – fordultam huncut mosolyt villantva mókamesterem felé. Pillanatnyilag nem érdekelt az igéret sem, amit Kollal tettünk, mindenképpen vissza akartam vágni drága apámnak.
- Hm, lemaradtam valamiről? – kérdezte szarkasztikusan Klaus, mire én Kolra sanditottam.
- Ami azt illeti igen – válaszolt az öccse helyettem, majd közelebb lépve hozzám édes csókot lehelt az ajkaimra. Rövid csók volt, de a kellő hatást elértük vele.  Klaus csak úgy őrjöngött magában.
Megemelve egymásba fonodó kezeinket néztem fel Niklaus dühös iriszeibe.
- Együtt vagyunk ha tetszik ha nem – jelentettem ki ellentmondást nem tűrve, mire a mellettem levő Kol hirtelen összeesett. Ijedtemben térgyeltem le mellé, mikor Klaus is felüvőltött a fájdalmában. Nem lehet igaz, Esther mégis talált egy kiskaput. Kétségbeesésemben egy latin varázsigét kezdtem el mormolni. Bonniera gondoltam valamint Damon tervére. Az jutott eszembe, hogy bizonyára Esther is erőt merit valakiből, aki nem én vagyok. A varázsige hatására éreztem ahogy az erő átáramlik a testembe, elszakitva eredeti tulajdonosától mielőtt rosszra használhatná. Remélem sikerült a varázsige és Bonnie ereje átszállt belém.
Klaus ezidő alatt felszivódott, Kol testével együtt.
Én továbbra is varázsigét mormoltam, minek következtében a Grill helyisége kezdett eltűnni a szemeim elől. A következő percben már abban a házban voltam, ahol többszáz boszorkány vesztette életét. Sosem próbáltam még ki a teleportálást, de jó érzéssel töltött el a tudat, hogy ilyesmire is képes vagyok. Siettem, hogy megkeressem Bonniet, hogy figyelmeztessem őket a tetteimről, mikor a semmiből váratlanul Damon állt előttem.
- Te meg hogy kerülsz ide? – kérdezte dühösen, miközben én a lélegzetemet stabilizáltam a sokk hatása miatt amit okozott.
- Ne bántsd őket – kértem akadozva a boszorkányokra utalva. – Elvettem az erejüket.
- Mit tettél? – szólalt meg a háttérben egy ismeretlen női hang. – Szóval, te miattad nincs a lányom eszméleténél. – Furcsán néztem rá, mire ő bekisért egy szobába, ahol megpillanthattam a földön fekvő eszméletlen Bonniet.
- A lánya? – fordultam az ismeretlen nő fele kérdően.
- Igen, Abby vagyok – mutatkozott be ingerülten. - Esther keresett meg, hogy segithessek a lányomon.
Igy már minden érthető volt. Anya és lánya, Esther a Bennett vérvonalból meritett elég erőt a varázslatához. Most pedig belőlem fog, hiszen én is a rokona vagyok. A felismerésre szinte rohanva hagytam magam mögött a házat, az ősi boszorkány elé állva.
Már megelőztek, Klaus, Elijah, Kol,  már mind ott álltak szülőanyjuk előtt, készen állva a bosszúra.
- Azt hiszem ez csak kettőnkre tartozik – szólaltam meg, elterelve Esther figyelmét a gyermekeiről. Minden erőmet összegyűjtve löktem be az eredeti boszorkányt a tűz közepébe, majd magam mögött be is zártam a kört. – Nem hagyom, hogy árts a családomnak – jelentettem ki dühtől izzó tekintettel. – Inkább meghalok mintsem bátsd őket. – Mártir viselkedésem láttán Esther felnevetett. – Mi olyan vicces? – förmedtem rá.
- Pont olyan vagy mint én egykor – mosolygott rám a felismerésre. – Én is bármit megtettem volna a családomért. De nyugalom kedvesem, az apádat nem fogom bántani. Ahogy megbeszéltük, csupán emberré változtatom őket – magyarázta türelmesen, mire én kezdtem kijönni a sodromból.
- Nem hiszek neked – szűrtem ki a fogaim közül. Lehunytam a szemem és koncentráltam. Ezuttal erősebben fókuszáltam, miközben az előző varázsigét mormoltam. Ahhoz amit tenni készülök mind a száz halott boszorkány erejére szükségem lesz. És Bonnie nem adta mindet át nekem. Éreztem ahogy a testem az ige mondása során  megtelik erővel, mégtöbbel mint amit valaha el tudtam volna képzelni.  Azokban a percekben nem számitott senki és semmi, csupán bosszút akartam állni az ősömön, Esther Mikaelsonon, aki mindent el akart venni tőlem. Sejtve, hogy már nem birom sokáig, utolsó elkeseredésemben a tűzet  Esther fele löktem. Sajnos nem láthattam mutatványom eredményét, mivel addigra már öntudatlan állapotba kerültem.

Véleményt kérek :)

Coming soon

A napokban felkerül a 12. fejezet :)
 Még nem kezdtem neki, mivel ma a Vérszomjat irtam. (Desire of blood) De igérem a héten felkerül!
Már él bennem néhány ötlet , amit leirhatnék xD Azt hiszem már holnap neki fogok kezdeni!! (=
 Addig is ime egy kis izelitő:

11. fejezet

Hm, ez a fejezet egy kicsit pikáns lett! Rövid 18as jelenet is található benne, de remélem nem bánjátok xD Szerintem tetszeni fog!

11. Hot Night

Kilépve a házból egy sötétszínű sportautón állt meg a tekintetem. Nagy megerőltetésre volt szükség a részemről, ha nem akartam neki rohanni az autó tulajdonosának. Végül sikerült megnyugtatnom magam, azzal, hogy az én kicsikém jelenleg a garázsban parkol, ez pedig csak nagyon hasonlít hozzá. Sejtve a gazdája kilétét igyekeztem a saját autóm iker testvére felé. Fél úton járhattam, mikor a sofőrje kiszállt és elém sietett. Kol szeme rövid ideig elidőzött rajtam, az öltözetemen. Vágyakozóan megnyalta az alsó ajkát, amiből arra következtettem, hogy határozottan eltaláltam az ízlését.

- Gyönyörű vagy – bókolt, mikor közel értem hozzá. – Ez a ruha még a multkorit is felülmúlja – vigyorgott fülig érő szájjal, közben szélesre tárva előttem az utas ülés felőli ajtót.

- Köszönöm – motyogtam, majd beültem a kényelmes anyós ülésre.

- Látom tetszik a kicsikém – mutatott büszkén az autójára, mikor beszállt mellém.

- Valójában először azon töprengtem, nem-e csórtad el az enyémet – vallottam be bírálóan nézve rá.

Felnevetett, majd beindítva a motort, indultunk el az ismeretlenbe. Legalábbis számomra az volt. Míg ő némán fürkészte az utat, én őt néztem. Elgondolkodtam. Nem is néz ki rosszul. Elképesztően helyes arcán még látszottak a kisgyerekes vonások, a gödröcskék, melyek még szebbé tették. Sötét színű haja volt, és hatalmas mandula barna szemei. Az a pimasz mosoly hirtelen feltűnt az arcán, mikor észrevette, hogy őt nézem.

- Ha tetszem, valld be nyugodtan – mosolygott önelégülten rám.

Szégyenemben, hogy lelepleztek fordultam el. Éreztem ahogy a vér az arcomba tódul és elpirulok. Nem bírtam megszólalni, hiszen eszem ágában sem volt növelni az egóját. Egyáltalán mi ütött belém? Hogy jutott eszembe Kol után nyáladzani, mikor ultimátumot adtam Stefannak? Legalább addig hűséges kellene lennem  hozzá, míg méltóztatni nem fog választani Elena és köztem. Vagy ki kellene használnom az alkalmat és így szedjem ki Kolból amit tud? Némán bámultam magam elé anélkül, hogy Kol fele fordultam volna. Látva, hogy nem szándékozok megszólalni, úgy döntött vár, minthogy megtörje a kínos csendet.

- Amúgy hova viszel? – szólaltam meg tíz percnyi hallgatás után először.

- Mindjárt megtudod – felelte sejtelmesen, miközben elhaladtunk a Chicagót jelző tábla mellett.

Újabb öt percnyi néma csend után betért egy kietlen, elhagyatott utcába. Kérdően néztem fel rá, mire ő továbbra is csak mosolygott. Újabb mellékutcába fordult be, mikor végre leparkolt egy szórakozó hely előtt. Kiszállt, majd megkerülve az autót, kinyitotta előttem az ajtót.

- Parancsoljon hölgyen – hajolt meg illedelmesen, mire én kuncogni kezdtem. Elfogadtam a felém nyújtott kezét, majd követtem befele az épületbe.

Már az ajtóban hallani lehetett a zenét, ami odabent szólt. A hangokból ítélve tényleg egy szórakozó helyre hozott, feltehetőleg egy diszkóba. Beérve a helyiségbe tudatosult bennem, hogy mire is készül.

- Táncolni hoztál ide, ugye? - kiáltottam a fülébe, hogy meghallja a hangzavartól.

- Talált – húzott közelebb magához, kezeit a csípőmre téve közben. Mozogni kezdtünk a zene ritmusára. – Mellesleg ez egy karaoke bár – folytatta szórakozottan – ha énekelni támadna kedved.

- Szeretnéd – súgtam a fülébe, mire éreztem hogy összerezzen.

Időközben a szám lejárt és egy újabb vette kezdetét.

- Kérsz valamit? – kérdezte, mikor a zene még halk volt.

- Igen – feleltem az igazsághoz híven, mire húzni kezdett a bárpult fele. Egyet gondolva adtam fel a rendelést a bárosnak. – Kettőt a legdrágább koktélból.

- Nekem is rendeltél? – kiváncsiskodott Kol.

- Persze, mért nem kellett volna?

Nem válaszolt, mert a báros éppen letette elénk az elkészült italokat.

- Ő fizet – mutattam Kolra, majd felvéve az egyik italt, indultam el keresni egy üres boxot. Végigjárva a termet, valahogy sikerült találnom egy megfelelőet, mely üres is volt de távol is a kíváncsi tekintetektől. Kényelembe helyeztem magam, amíg Kol meg nem talált. Úgy néhány perc múlva valaki leült mellém, hátulról megragadott, felemelt és a lábára ültetett.

- Te kis ravasz – kezdett el csikizni Kol, mire én hangos hahotázásba kezdtem. - Nem elég, hogy a legdrágább koktélt rendeli, ráadásul még nyíltan ki is jelenti, hogy én fizetek – nyilatkozta vádlón, abba nem hagyva a csikizésem. - Ezért kénytelen leszek megbüntetni – jelentette ki, hirtelen felhagyva a csiklandozással.

 Döbbenten néztem fel rá. Rossz döntés volt, ugyanis mikor a tekintetünk találkozott hirtelen pillangók kezdtek szárnyalni a hasamban, ezen kívül úgy éreztem menten elolvadok a közelségétől. Látszott rajta, hogy készül kihasználni a helyzetet, mindezek mellett próbálva elrejteni az érzéseit. Mert az sem kerülte el a figyelmem, hogy hogyan nézett rám abban a percben. Lassan közeledni kezdett az ajkamhoz, miközben karjaival igyekezett közelebb húzni magához. Ahogy az ajkaink találkoztak, kényeztették egymást egyre inkább éreztem a nadrágján keresztül kidudorodó férfiasságát. Vágyaktól túlfűtve emeltem kezeimet a nyaka köré, megakadályozva a csók megszakítását. Abban a percben úgy tűnt, mintha eggyé váltunk volna. Olyan jó volt vele, annyira felszabadultan éreztem magam, mintha életem első csókját most élném át. Ezekben a percekben megszűnt körülöttem a világ, minden vele járó probléma, csupán egy személyre tudtam gondolni, az előttem levő ősvámpirra.

Miközben igyekezett lefelé húzni a ruhám cipzárját, kezdtem visszatérni a jelenbe. Elhúzódva tőle vettem le a kezét a hátamról, majd pimaszul kijelentettem.

- Itt akarod csinálni, ahol bárki láthatja?

- Igazad van – duruzsolta a fülembe, mire megborzongtam. – Inkább menjünk szobára – mondta, majd felkapott a karjaiba és kihátrált velem a diszkóból. Nem tudtam mire készülhet, mégsem szóltam bele. Hagytam, hogy szobát vegyen ki a közeli hotelben, nem kerülve el a figyelmem, hogy egy négy csillagos szállodába tartottunk. Mikor felértünk a százmittudoménhányadik emeletre és beléptünk a szobába, tett le a földre. Mielőtt még bármit is tehettem volna, kezeit derekamra helyezve húzott közelebb magához. Csókokkal kényeztetve a nyakam környékét, indultunk el hátrafele mig neki nem ütközve az ágynak terültünk el rajta. Én az ágyon Kol pedig  rajtam.

Sorra szabadítottuk meg egymást a ruháinktól – megjegyzem Kolnak könnyebb dolga volt -, majd váltunk eggyé.

Egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt. Másnap reggel, mikor megébredtem ijedtemben azt sem tudtam hova kapjak. Mikor megpillantottam a mellettem szunyókáló meztelen Kolt, majdnem hőgutát kaptam. De idővel leesett, hogy nem voltam részeg, alig ittam egy pohár koktélt, csupán Kol személye részegített meg engem. Nem bántam meg a történteket, hiszen a lelkem mélyén éreztem azokban a pillanatokban a mellettem szunyókáló ősvámpir is hasonlóan érzett irántam.

Néhány percig csendben fürkésztem az arcvonásait, lélegzet vételét, míg észre nem vette.

- Ne bámulj már ennyire – kérlelt csukott szemmel, majd szégyenlősen maga elé húzta a párnát. – Ez ijesztő.

- Nem – tiltakoztam nevetve. – Inkább romantikus.  – Felültem, majd határozottan kivettem a kezéből a párnát. Látva megilletődött tekintetét, igyekeznem kellett ha nem akartam szembe kacagni. Lágy csókot leheltem az ajkára bizonyítva szavaim hitelességét.

- Na jó – sóhajtott egy nagyot, majd változtatott a pozíciónkon, hogy ő kerüljön felül. – Válaszolj egy kérdésemre - kezdte, mire nekem eszembe jutott az eredeti tervem. – Miért akartad, hogy Mystic Fallson kívül találkozzunk? – ült fel az ágyon, majd én is követtem.

- Az az igazság – kezdtem bizonytalanul -, hogy kérdezni szerettem volna tőled valamit és nem akartam, hogy nem kívánatos személyek is meghallják – vallottam be lehajtott fejjel.

- Miről van szó? – emelte meg a fejemet, hogy rá nézzek.

- Kol – szólítottam meg a lehető legkomolyabb hangnemben -, mondd nem ismertél véletlenül egy Elisabeth nevű nőt? – kezdtem egy ártalmatlan kérdéssel. – 1848 táján – tettem hozzá.

- De – habozott. – Elijahval járt akkoriban, de titokban Nikkel is találkozgatott – mondta, a végén odabiggyesztve egy gonosz mosolyt. – Miért?

- Elisabeth Blake az anyám volt – adtam választ a kérdésére.

Szavaim hallatán kővé dermedve figyelt. – Mi?

- És tudnom kell ki az apám – tettem hozzá türelmetlenül.

- Gondolom arra vagy kíváncsi, hogy Elijah vagy Nik az – mondta egyértelműen. – Hát, megvallom ez a téma engem is kíváncsivá tett, ezért utána is néztem a dolgoknak. Ha akarod megosztom az észrevételeimet, de nem biztos, hogy tetszeni fog a válasz.

- Ne köntörfalazz! – parancsoltam rá.

- Elijah és Niklaus ízlése mindig is hasonló volt. Először Tatiába szerettek bele mindketten, majd az édesanyádba – itt bocsánat kérően nézett rám. – Tatia esetében Nik volt a nyertes, Elizabethében pedig Elijah. – Rövid szünet következett. Ez azt jelenti, hogy ő az apám? – Mikor ezt Nik megtudta, semmiképpen sem hagyhatta szó nélkül. Ezért titokban találkákra hívta anyádat, aki persze bele is ment, mivel nem tudott ellenállni bátyám vonzerejének – hahotázott. – Állítólag Nik megparancsolta a boszorkányainak, hogy a mágia segítségével Elisabeth essen teherbe. – Az állam nagyot koppant. Mi? – Nevetséges, de mindent megtett amit kértek. Kitépte a hajszálát, a vérét adta, meg mittudomén mi mást tett, mindezt azért, hogy megszülethess. – Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Nem hiszem el. Hogy lehetett képes ilyesmire? Képtelen volt belenyugodni abba, hogy vesztett? A könnyek sorban potyogtak a szememből. Kol látva, hogy elérzékenyültem, közel húzott magához és átölelt. Annyira jól esett a jelenléte. Ennyire jól eddig csupán Damon közelében éreztem magam. 

Erre aztán tényleg várom a véleményeiteket!!

10. fejezet

10. Phone Call

   Miközben felültem az ágyra, mely ezidáig alvó helyemül szolgált, Damon és Bonnie türelmetlenül foglaltak helyet velem szemben. Szinte tapintani lehetett kíváncsiságukat, amit én csak részben óhajtottam csillapítani. Egyfelől tudatni akartam velük a történteket, kiönteni a szívem a számomra két legfontosabb személynek, másrészt pedig jobb szerettem volna megtartani magamnak legalább addig, míg biztosra nem megyek.

- Jól vagy? – fogta meg a két kezemet Bonnie, aggódóan méregetve közben. - Szükséged van valamire? -  kérdezte segítőkészen.

- Nem, köszönöm – utasítottam vissza illedelmesen, de eszembe jutva valami, hozzátettem. – Illetve mégis – kezdtem, mire Damon szeme is felcsillant. Sorra pillantottam hol rá, hol barátnőmre, mielőtt belekezdtem volna. – Megkérhetlek titeket arra, hogy türtőztessétek magatokat, mielőtt faggatni kezdenétek, mert nem is olyan rég ennek köszönhetően ájultam el. – Szavaim mindkettőjüket meglepte, mégis kelletlenül de rábólintottak. – Köszönöm – mosolyogtam rájuk amennyire adott helyzetem engedte. Mély levegőt vettem, mielőtt belekezdtem volna életem legszörnyűbb óráinak elmesélésébe. Töviről hegyire elmeséltem nekik mindent. Kezdve Esther vallomásával, miszerint nem a Bennett vér vonalhoz tartozom,  hanem az övéhez. Aztán lerántottam a leplet az igazi szüleimről, a halandó anyámról és az ősvámpir apámról. Mint Nik esetében, nekik sem egyből hoztam tudtukra, hogy az apám egy ős. 

Eme mondat hallatán Damon nem bírta tovább türtőztetni magát és félbe szakított.

- Mi a csuda? – nézett rám tátott szájjal. – Az apád az ősök egyike? – kérdezte döbbenten, minek következtében én szégyenkezve hajtottam le a fejem. Képtelen voltam más reakcióra bírni a testemet, mint erre. Damonnak nem tetszhetett, mivel óvatosan két vas marka közé fogva arcomat emelte az arcával egy vonalba. – Ugyan már! – kacagott fel kétségbe esésében, nem sejtve, hogy átlátok rajta.

- Pedig igaz és erre rá is kérdeztem az ősöknél. – Éreztem ahogy Damon kezei megmeredtek az arcomon. – Eszük ágában sem volt tagadni. – Lassan, érthetően ejtettem ki a szavakat, hogy ő is megértse, mert nem akartam újra elismételni.

- Melyikük az apád? – A következő kérdést Bonnie tette fel. Damon keze lecsúszott az arcomról, majd a maga cinikus stílusában folytatta a faggatásom. – Egyáltalán hogy lehetséges ez? Hiszen vámpirok… - hitetlenkedett.

- Először én sem értettem, míg Esther fel nem világositott. – Magam sem értettem hirtelen  támadt nyugalmam okát, hiszen pár perccel ezelőtt még üvölteni szerettem volna dühömben. – Varázslat segítségével fogantam meg, állítólag azért, hogy ne halljon ki az ősök anyjának vér vonala.

- Lehetetlen – mondta Bonnie, közben kezeit szája elé tette hitetlenkedésében. Most esett csak le, mit is érezhet ezekben a percekben. A szemei hirtelen megteltek könnyel, amit el is próbált tüntetni, azzal, hogy letörli őket. Ezúttal sem sikerült átvernie, tudomást sem véve Damon hasonló lelki állapotáról, öleltem át azt a személyt, aki a legtöbbet segített nekem az utóbbi időben. Nyugtatóan cirógatni kezdtem a hátát, jólesően ölelve magamhoz.

- Attól, mert nem vagyunk rokonok én még annak tartalak – hoztam tudomására, hogy mennyire is fontos ő nekem. Igaz, szipogva, de igyekeztem magabiztosnak mutatkozni.

- Szeretlek, Cassie – puszilt meg, amit viszonoztam is neki. Hatalmas cuppanós puszit dobtam az arcára kifejezve vele azt a mérhetetlen nagyságú hálát, amit iránta éreztem.

- Én is szeretlek, húgica – súgtam a fülébe az utolsó szót, miközben szétváltunk. – Ez az érzés sosem fog elmúlni – biztosítottam széles mosolyt villantva feléje.

  Ezt a tökéletes testvéri pillanatot köztem és Bonnie között, Damonnak kénytelen volt félbeszakítania, azzal, hogy megköszörülte a torkát.

- Elnézést, hogy megzavarom ezt az idilli pillanatot, de kérdezni szeretnék Cassietől valamit – fordult felém, szigorú, ámbár kíváncsi tekintettel. Rá néztem, ezzel adva értésére, hogy figyelek.  – Még nem válaszoltál arra a kérdésünkre, hogy melyikük az apád.

- Jó kérdés – mutattam rá. – Eddig még csak abban vagyok biztos, hogy ki nem az. De azt ti is kitaláljátok – nehezítettem meg a dolgukat, hadd találhassanak.

- Finn? – kezdte Bonnie a találgatást. Mielőtt válaszolhattam volna, Damon megelőzött. – Eljah? Netán az a semmire kellő Kol? – folytatta a találgatást.

- Igen, nem és … igen – adtam választ tippjeikre.

- Nocsak, Elijah lenne az apucid? – kérdezte szarkasztikusan Damon.

- Az egyik.

- A másik meg Klaus, ugye? – tippelt Bonnie.

- Igen.

  Alig ejtettem ki a szót a számon, mikor Damon hirtelen megjelent előttem, olyan közel, hogy majdnem szivinfarktust kaptam. A szívemhez kaptam, mire ő csak leintett.

- Figyelj, nem tudom melyikük lehet a drága jó apád, de nagyon vigyázz magadra – megragadva a vállamat, kényszeritett arra, hogy ránézzek.  – Én a helyedben nem bíznék meg bennük, kitudja mit forgatnak a fejükben – mondta egy szem forgatás kíséretében, minek hallatán majdnem leestem a székről. Félbe akartam szakítani, meggyőzni arról a nevetséges elméletéről, hogy nem kéne megbíznom Nikben, azonban nem adott rá esélyt. – Hé, csak hallgass meg, oké? – állt elém, mielőtt bármit tehettem volna. Egy megadó sóhaj kíséretében felnéztem rá, várva a kioktatást. – Mondd, te bízol bennük?

- Nikben és Elijahban igen, Estherben  már kevésbé – feleltem az igazsághoz hűen. – Ők ketten voltak azok, akik végig segitettek nekem, és összerakni a szivet, melyet ti törtetek össze. – A vallomásommal lehet, hogy túlléptem a célon, de szükségszerűnek találtam. Nincs joga megkérdőjelezni a kapcsolatomat az ősokkel. Hiába a barátságunk, nem fog helyettem döntéseket hozni.

- Rendben, csak kérdeztem – tartotta fel a kezeit védekezően. – Jobb lesz, ha én távozok. Még a végén leszeded a fejem, mert meg akarlak védeni a csalódásoktól. – Nem gondoltam volna, hogy komolyan ennyiben hagyja, csak akkor, mikor a kijárat fele indult.

- Várj – siettem utána. – Én, nem úgy gondoltam, esküszöm – szabadkoztam magam sem tudom miért. – Kérlek ne menj el! – tértem át könyörgésbe. Nem akartam porig alázni magam előtte, de nem hagyhattam, hogy elmenjen pont most.

  Pimasz mosoly ült ki az ajkára kétségbe esésemet látva. – Miért? – kérdezte fölényesen. – Miért ne menjek el?

- Mert.. mert szükségem van rád – szipogtam, ugyanis időközben a könnyeim elkezdtek megállithatatlanul potyogni. – A legjobb barátomra – néztem fel rá, már amennyire kiláttam a sós könnyek mögül. Nem törődve azzal sem, ha ellök magától, borultam az ölébe. Szerencsére nem tiltakozott, közel húzott magához és vigasztalni kezdett.

- Cassie – szólított Bonnie a túlsó szobából. Nem igazán értettem, miért nem jön elénk, míg tudomásomra nem hozta. – Telefonon keresnek. – Ez a két szó hirtelen elfeledtette velem minden bajomat. Ki kereshet? Netán egy régi ismerős? De nem is adtam meg nekik a számom. Ezek szerint, csakis itteni lehet. A felismeréssel együtt a kedvem is lelohadt. Akaratom ellenére kibújtam Damon védelmező karjaiból és kézen ragadva, húztam magammal. Szükségem van rá, mindennél jobban.

- Ki az? – nyújtottam a kezem a kagyló után. Ámbár Bonnie helyett egy nagyon is ismerős hang adott választ.

- Az a srác vagyok, akinek tartozol egy tánccal – mutatkozott be. Kol, hát persze, ki más lehet. Elmosolyodtam, miközben végigfutott a fejemben a Kollal való első találkozásom. Félreértve hallgatásomat, folytatta. – Eljött az ideje, hogy törlesszél.

- Szerintem ehhez, most nem alkalmas az időzítésed. – Próbáltam értésére adni, hogy nem akarok vele enyelegni. - Nem vagyok a toppon.

- Az mindegy, bulizni mindig kell – győzködött tovább, meg sem hallva magyarázkodásaimat. – Fél óra múlva a Grillben találkozunk.

- Várj – szólaltam meg, mielőtt még kinyomná a telefont. – Menjünk messzebb, mint Mystic Falls. A helyszín mindegy, csak jó messze legyen innen. – Az ötlet gyorsan ötlött ki a fejemből, mielőtt még végig gondolhattam volna, már késő volt.  

- Ahogy óhajtod, szívi. – Szinte láttam magam előtt azt az idegesítő, pimasz mosolyát, amint ezt mondja. Ez volt a végszó, majd kinyomta a telefont.

  Idegesen nézem a jelenlevőkön, ugyanis biztos voltam benne, hogy hatalmas fejmosást fogok kapni Damontól az előbbi tetteimért cserébe.

- Ez mire volt jó? – fordult felém tanácstalanul Bonnie, amint találkozott a tekintetünk.

- A terv része – rögtönöztem. – Kol bizonyára tudja az igazságot, vagy legalábbis egy részét. Minden esetre egy próbát megér, nem? – Válaszra várva fordultam az idősebb Salvatore felé.

- Te tudod, de ha megengeded most már távoznék. Látom nincs már szükséged rám. – Láttam a fájdalmat a szemében, a csalódottságot, hogy Kolt választottam helyette.

- Rendben, de ígérem este még átmegyek közölni, mire jutottam! Becs szó! – Szükségesnek éreztem ezt az ígéretet, főleg azért mert terveim vannak még az öccsével.

- Várni foglak – búcsúzott, majd egy búcsú csókot lehelt a homlokomra, amit én is  viszonoztam az arcára, majd magunkra hagyott.

 - Készülődnöm kell – fordultam Bonnie felé, majd az új szobám fele igyekeztem, melyet Bonnie a tegnapi bál leforgása alatt takarított ki. – Hű, szép munkát végeztél – dicsértem meg teljesitményét a szobára mutatva.

- Remélem nem gond, hogy kipakoltam helyetted – sietett a magyarázattal, mielőtt megelőzném. Hihetetlen gyors ez a lány! – De nagyon izgultam, hogy tetszedjen az összhatás – magyarázkodott összevissza kapkodva a fejét.

- Imádlak – öleltem meg húgicámat, újabb puszit adva az arcára.

- Most magadra hagylak – váltunk szét. – Siess, nehogy lekésd a találkát – kacsintott utoljára, mielőtt magamra hagyott volna.

  Mikor magamra maradtam az új szobámban, az volt az első dolgom, hogy előkeressek egy olyan összeállítást, mely még a fiatal Mikaelson fiú ízléséhez is passzol.  Nem volt nehéz dolgom, szinte lerí róla, mit szeret. Végül az összeállítás egy pánt nélküli kék koktél ruhából, egy szürke, nyitott magassarkúból, és egy színben hozzá harmonizáló kardigánból állt. Kiegészítőként felvettem egy hatalmas kék kövű gyűrűt, valamint egy hasonló színű fülbevalót és nyakéket társítva hozzá.

Felkapva a kézitáskám indultam el a megbeszélt  helyre, hogy minél előbb véget vethessek már a mai napnak.

Cassie ruhája:

 

9. fejezet

9. The truth

  Mikor reggel megébredtem, Nik már nem feküdt mellettem. Hűlt helyét találtam.  Kimásztam az ágyból, felkaptam a cipőmet, majd miután tűrhetővé formáltam a hajamból vált szénaboglyát, az ajtó fele indultam. Majd’ szivrohamot kaptam, mikor Nik váratlanul megjelent előttem kezében, egy hatalmas tálcával.  Az ijedségem helyét a csodálkozás váltotta fel. Nik ágyba hozta nekem a reggelit? Talán megfeledkeztem valamiről, ami az elmúlt pár órában történt? Észrevételeimet meg is említettem neki.

- Nocsak, ágyba kapom a reggelit? Talán történt valami, amiről megfeledkeztem? – húztam össze a szemöldökömet, töprengésként.

  Nik csak megrázta a vállát, majd felnevetett.

- Nem, de megnyugtatlak, ha történt volna arra emlékeznél – nyugtatott meg,  majd óvatosan letéve a reggelimet az ágyra, helyet foglalt mellette. Követve példáját én is leültem vele szemben, hogy közelebbről is vethessek egy pillantást a felhozatalra.

- Jó tudni – jegyeztem meg szárazon, majd méregetni kezdtem a reggelimet. Sajtos omlett, frissen facsart narancslével és a desszerttel, ami eperből állt. – Hm, ínycsiklandó – nyaltam meg az alsó ajkam, amivel a gyomrom is egyetértett, hatalmas kordulással adva hangot ürességének.

- Akkor kezdj hozzá – tolta elém a tálat. – És közben mesélhetsz is, ha van kedved – tette hozzá reménykedve.

  Tudtam, úgy éreztem, hogy van valami hátsó szándéka. Mégis miből gondoltam, hogy Niklaus Mikaelson omlettet kezd el sütögetni nekem puszta szórakozásból? Jó vicc.

Elvettem a villát, és jóízűen falatozni kezdtem az előttem levő tányérból. Farkas éhes voltam, aminek az volt a eredménye, hogy alig pár percen belül a tányérom már üresen állt. Kezembe vettem a narancs levet és miután kiürítettem annak tartalmát, Nikre néztem.

- Köszi, ez finom volt – dicsértem meg a főztjét. Annyira jól esett a gesztus, hogy úgy döntöttem megosztom vele a tegnap este történteket. – Tegnap este anyád megigézett és holdkóroshoz méltóan kényszerített engem, hogy ide jöjjek – kezdtem bele a mesélésbe.

- Ezt már említetted – emlékeztetett csípősen, később hozzátéve. – Mellesleg  a kaját nem én készítettem, Elijah volt. – Pimasz mosoly jelent meg az arcán, mire én dühösen belebokszoltam a vállába.

- Ezt igazán megtarthattad volna magadnak – nevettem, miközben visszahúztam a karom. – Kiábrándultam belőled… mégse fogom elmondani – tettem karba a kezem, durcásan.

- Akkor kénytelen leszek megigézni téged – fenyegetett meg. Közeledni kezdett felém, mire  én gondolkodás nélkül egy szem epret helyeztem a szájába, hogy eltereljem a figyelmét. Rövid ideig meg sem tudott szólalni, részben mert a szája tele volt, másrészt pedig a nevetéstől.

- Legyen  - adtam meg magam, miután Nik lenyelte az epret. Előbb még elvettem egy újabbat, hogy én is megkóstolhassam, csak utána kezdtem el mesélni. – Ott tartottam, hogy Esther … - kezdtem, de Nik egy szem forgatás kíséretében félbeszakított.

- Térjünk a lényegre! – utasított, mire kuncogni kezdtem.

- Oké, szóval beszélni akart velem. Tudomásomra hozta, hogy varázslat által fogantam meg, állítása szerint ugyanis az apám egy vámpír. – Itt rövid szünetet tartottam, hogy megfigyelhessem Nik reakcióját. A szemei kikerekedtek a csodálkozástól. Pimasz mosoly költözött az arcomra, a gondolatra, hogy a java még hátra van. – Nem is akármilyen vámpír, hanem egy ős. – Újabb szünet. Niknek itt már nem csak a szemei dülledtek ki, az álla is a földet súrolta.

- Tessék? – förmedt rám kétségbe esetten. – Ezt anyám mondta?

- Pontosan ugyanezeket a szavakat használva – biztosítottam. A kíváncsiság úrrá lett felettem. Muszáj volt rákérdeznem. – Mondd, nem ismertél akkoriban egy Elisabeth nevű nőt?

- Miért kérded? – nézett rám kérdően. – Csak nem…

- Ő volt az anyám – motyogtam halkan.

- Én nem, de – nézett át hirtelen mellettem -, te igen!

  A megszólításra rögtön megfordultam. Elijah állt az ajtófélfának dőlve, őszinte döbbenettel az arcán.

- Igaz ez, Elijah? – kezdtem el faggatni őt is. – Tényleg ismertél egy Elisabeth nevű nőt?-tettem fel a teljes kérdést, mielőtt faggatózni kezdene, mert nem tudja miről van szó.

- Sok Elisabeth nevű nőt ismertem – nevetett fel zavarában.

- 1848 táján – folytattam konkrétabban, megadva a születési dátumomat. Legalább megtudhatom belőle, ha ő az apám.

- Igen – felelte, de úgy nézett ki, mintha a gondolatai egészen másfelé szárnyalnának. – Elisabeth Blake a barátnőm volt, egy londoni nemesember lánya. – Ó, ne! Szent ég, ez tényleg igaz! Kezemet a szám elé kapva próbáltam elrejteni izgatottságomat. – Mi az? - nézett rám kérdően.

- Nem lehet igaz – motyogtam. – Te vagy az apám – ejtettem ki hangosan is a szavakat, melyek örökre megváltoztatják az életem.

- Nem… az nem lehet – tiltakozott akadozva. – Te nem lehetsz a lányom, az lehetetlen – rázta meg fejét, összezavarodva.

- Pedig az vagyok – erőltettem mosolyt az arcomra. Annyi éven át az egyik legjobb barátomnak tartottam, most meg kiderül, hogy az apám is? Ez még nekem is sok.

- Cassandra Elisabeth Blake – suttogta, aminek hallatán én kővé dermedtem. – A név, mellyel az anyád illetett, miután elmondta, hogy megszülettél.

  Ennél a mondatnál nálam betelt a pohár. Még egy információ és felrobbanok! Utolsó kétségbe esésemben Nikre néztem, aki aggódva simított végig az arcomon.

- Sajnálom, hogy nem én vagyok az apád – sóhajtott fel. – Pedig ki tudtam volna ám használni az atyai jogaimat – húzódott pimasz mosoly az arcára.

- Várjunk csak – szólalt fel ismét Elijah. – Miért nem mondtad el neki, hogy te is ismerted őt? – fordult érdeklődve a testvére felé. Döbbenten figyeltem a szem párbajukat, melyet csendben vívtak meg egymással.

- Hahó, valaki beavatna – törtem meg a kínossá váló csendet. – Mit nem mondtál el nekem, Nik? – fordultam dühösen az említett fele.

- Köszi öcsém – nézett szigorúan az árulóra, mire én hatalmas kutya szemekkel kezdtem méregetni. – Igen, én is ismertem az édesanyádat, de fele annyira sem volt komoly a kapcsolatunk, mint Elijah és közte. – A vallomása kiakasztott. Most akkor két apa jelölt is van? Addig rendben, hogy nem volt komoly a kapcsolatuk, de ezzel azt is bevallotta, hogy volt köztük valami.

- Azt meghiszem – értettem egyet vele. Próbáltam visszafogni magam, amennyire lehetséges. – Most jobb ha én távozok – váltottam témát, az ajtó fele indulva. Már megbántam a percet, mikor úgy döntöttem Klausnál töltöm az éjszakát. Sejthettem volna, hogy fény derül majd olyan titokra is, amiről jobb szeretnék nem tudomást szerezni.

  Az elmúlt tizenkét órában kiderült, hogy az emberek, akiket születésem óta szüleimnek tartottam, csupán felneveltek engem, de ami a legrosszabb, hogy Emily Bennett sem a nagynéném. Most pedig a legjobb barátaim lettek a lehetséges apa jelöltjeim. Ez már nem egy ‘k’-val, de kettővel is sok!

- Ne menj még – húzott vissza a kezemnél fogva Elijah. – Maradj.

- Sajnálom, de ez nekem túl sok – kértem elnézést tőle. Megfordultam, hogy végre magam mögött hagyhassam a házat, mikor Nikbe botlottam. Ott állt előttem, meggátolva engem a távozásban.  – Most nem tudnak meghatni a magyarázkodásaitok, sem az elméleteitek, hogy melyikőtök az apám.  A lényeg ugyanaz, egyikőtök sem volt mellettem, amikor szükségem lett volna egy apára. – A szavak hirtelen törtek elő belőlem, képtelen voltam meggátolni őket, de egy szót sem bántam meg közülük. – Gondolom megértitek, hogy most egyedül akarok lenni – hoztam tudomásukra a véleményem, mielőtt sós könnyektől áztatott arccal el nem rohantam a kővé dermedt Klaus mellett, magam mögött hagyva a házat, melynek lakói az állítólagos rokonaim.

  Meg sem álltam, míg el nem értem az autómig, ahol aztán kényelembe helyezve magam indulhattam Bonnie háza fele. Mert most már biztos voltam benne, hogy ő sem a rokonom.

Sietnem kellett, hiszen nem akartam okot szolgáltatni nekik, hogy kövessenek. Százötvennel hajtottam, csak úgy süvítettem a széllel. Két percbe tellett, mire megérkeztem. Miután Ferrarimat beparkoltam a garázsba, megnyugodva léptem át a küszöböt, megfeledkezve minden bajomról.

- Végre megjöttél – sietett felém széles mosollyal az ajkán Bonnie. – Már vártunk! – A többes szám használatára megdöbbentem. Keresni kezdtem a másik személyt, akire használta, mikor Damon tekintetébe botlottam.

  Nem bírtam megszólalni a sokk hatása miatt.

- Megtudhatnánk merre jártál? – lépett közelebb felém Damon. – Igazán értesíthettél volna, mielőtt lelépsz – folytatta, mikor látta, hogy nem akaródzok válaszolni.

- Sajnálom, de nem igazán voltam magamnál – világosítottam fel őket az igazságról. Mindketten megkövülve néztek, nem értették mire céloztam. Egy sóhaj kíséretében, magyarázkodni kezdtem. – Esther megigézett a tudtomon kívül. Beszélni akart velem, az őseimmel kapcsolatban.

- Miről? – jött közelebb Bonnie, akit nem sokkal később Damon is követett. – Hogy érted azt, hogy az őseidről? – vette át a szót Damon.

- Hé csillapodjatok – néztem rájuk könyörgően. – Így is a kikészülés szélén állok – alig fejeztem be a mondatot, mikor hirtelen minden elsötétült körülöttem.

- Cassie, Cassie, Cassie – szólogatott egy hang, azonban képtelen voltam felismerni a tulajdonosát. Nyöszörögni kezdtem, minek következtében egy nyugtató sóhaj hagyta el az ajkát.

- Hogy van? – érdeklődött egy másik hang is, távolabbról.

- Ébredezik – válaszolta neki egy határozott, férfi hang. Ennyi felfedezés elég volt ahhoz, hogy rájöjjek Damon ül mellettem, és Bonnie csatlakozott hozzá az előbb.

- Cassie – szólított meg kedvesen Bonnie is. Minden erőmet összegyűjtve nyitottam fel a szemeimet, felkészülve szeretteim kérdéseire, melyek az előbb az öntudatlanságba kényszerítettek.

Véleményeket kérek!! :)