7. fejezet

7. Nightmare

  Belekezdtem annak a történetnek a feltárásába, ami már oly’ sok éve nyomasztotta a lelkem. Neki is ugyazokat a szavakat használva meséltem el, miért is hagytam ott őket, mi késztetett erre a döntésre valamint a  végére még azt is hozzátettem, hogy egy évvel később vissza akartunk menni, ha a szüleimet meg nem gyilkolják útközben. Mialatt én beszéltem, Damon újratöltötte a poharamat bourbonnal, sziverősitő gyanánt. Két szó között mind le is húztam az összeset. Tényleg szükségem volt az erősítőre, ha nem akartam ismét itatni az egereket. Miután befejeztem felnéztem Stefan mandula barna íriszeibe, várva a reakcióját.

- Na mit szólsz öcsém? – fordult Damon öccse felé sürgetve annak válaszát.

- Én… - dadogta megkövülve – nem is tudom. Ez igaz? – nézett rám tanácstalanul. – Tényleg Katherine miatt hagytál ott minket? – tette fel a kérdést, azt a néhány szót használva, melynek hallatára máig is bűntudat költözik belém, ha meghallom.

- Minden szava igaz – vágott közbe Damon vigyorogva. – Na mit szólsz?

- Damon.. – szakítottam félbe a barátomat, aki fél órával ezelőtt még Elena sértései miatt dühöngött -, ha megkérhetlek, most magunkra hagynál bennünket?

- Már te is lerázol? – kérdezte sértődötten. – Hát legyen – kullogott el kin keserves arckifejezéssel. Majdnem megsajnáltam, olyan aranyosan játszotta el az áldozatot.

  Mikor végre halló távolságon kívül került, Stefan fele fordultam, hogy megkérdezhessem, amire már egy ideje választ akartam kapni. – Most, hogy ismered a teljesen igazságot, még mindig azt hiszed, hogy magatokra hagytalak?

- Nem – jelent meg váratlanul előttem azzal a tekintetével, amit annyira imádtam. – De valamit nem értek… miért pont most mondtad ezt el? – kiváncsiskodott mélyen a szemembe nézve.

- Mert most jött el az idő az igazság feltárására – mondtam ki egyszerűen, kecsesen közelebb hajolva hozzá.

- Hm.. én meg végig azt hittem elhagytál, de a legrosszabb, hogy gyűlöltelek is érte – vallotta be szégyenkezve, mire halk kuncogás hagyta el az ajkamat.

- Dehogy gyűlöltél – súgtam kacéran a fülébe. – Mindig is szerettél – mondtam magabiztosan. – Sejted, honnan tudom?

- Damontól? – tippelt.

- Stimmt – feleltem neki németül, majd rövid szünet után, rákérdeztem. – Amúgy tényleg így érzel? – bizonytalanodtam el.

- Talán nem bízol eléggé Damonban? – húzta fel a szemöldökét.

- De, csak tőled is hallani akarom a választ – vallottam be, közben az alsó ajkamba harapva.

- Igen Cassandra Bennett – szólalt fel hivatalosan Stefan -, mindig is szerettelek, de most, hogy tudomásomra jutott hirtelen felszívódásod oka, talán  egy kicsivel jobban is.

  A hivatalos viselkedése teljesen felcsigázott engem. Vágytam az érintésére, a csókjaira, hirtelen úgy éreztem magam, mintha újra 1864-et írnánk. Legnagyobb meglepetésemre őt is hasonló gondolatok kínozhatták, mivel határozott mozdulattal két keze közé vette az arcom és édes csókot lehelt az ajkaimra. Először apró csókokkal kényeztette ajkaimat, mire én égnek álló tincseibe túrtam és közelebb húztam magamhoz, utat engedve ezzel feltörekvő vágyaimnak. Értett a célzásból, felkapott a karjaiba és meg sem állt a szobájáig. Nem különösebben tudott érdekelni a hely, ahová vinni készült, csupán annyit érzékeltem a külvilágból amennyi szükséges volt. Ajkaink ez idő alatt heves játékba elegyedtek. Miközben óvatosan lefektetett a kényelmes ágyára, én lábaimat dereka köré fonva húztam közel magamhoz. Nem bírtam elszakadni tőle, különösen most nem, mikor újra a karjai közt lehetek.  Olyan régóta vágytam már a csókjaira és most, hogy el is érkezett a pillanat, tudatosult bennem, hogy meg kell állnom, amíg nem késő. Egy hirtelen jött gondolatom arra késztetett, hogy váljak el Stefan közelségétől.

Épp igyekeztem megszabadítani Stefant az ingétől, mikor kővé dermedve parancsoltam megálljt a kezeimnek. Először fel sem tűnt neki a viselkedésem, csak mikor megszakítottam a csók jelenetet.

- Minden rendben? – búgta a fülembe aggódóan.

- Igen – feleltem tömören és velősen, de sejtve, hogy nem fogja ennyivel beérni, rövid szünetet tartva szabadkozni kezdtem. – Sajnálom, de mielőtt még megtennénk, fel kell tennem egy kérdést.

- Mit?

- Tudnom kell, mit érzel Elena iránt  - jegyeztem meg szárazon. Hiába feltörekvő gondolataimnak köszönhetően kétségek támadtak bennem és elbizonytalanodtam.

  Stefan arcáról könnyedén le tudtam olvasni az érzéseit. Teljesen megfeledkezett Elenáról és az iránta érzett szeretetéről. Látszott rajta, hogy válaszolni akar, csak a szavak nem jönnek a szájára.

- Tudod mit? – ültem fel az ágyra. – Kapsz 24 órát, hogy eldöntsd kit szeretsz igazán. A nap végén megkereslek és számon kérem a válaszodat. Ha engem választassz, akkor folytathatjuk az előbb félbeszakított jelenetet, viszont ha őt, akkor én elállok az útból és nem zavarok tovább. – Látva, hogy Stefan habozik, kénytelen voltam ultimátumot adni neki. Az életemnél is jobban szeretem őt, de ha neki egy másik nő iránt is vannak érzései, kénytelen vagyok cselekedni.

- Sajnálom – kért elnézést -, hidd el, nem akartalak kihasználni.

  Őszintének tűnt a bocsánatkérés, ami jól esett. Stefan sosem játszotta meg magát, bátyjával ellentétben. Ezt is szerettem annyira benne. Rámosolyogtam, majd egy búcsú csókot adva az arcára, felálltam és szinte rohantam kifele a szobából. Nem bírtam tovább, a kikészülés szélén álltam. Még jó, hogy hallgattam a belső hangra és nem adtam oda magam neki. Könnyekkel küszködve kopogtattam be legjobb barátom szobájának ajtaján. Pár perc múlva kinyílt az ajtó és Damon fürkésző tekintetével kerültem szembe.

- Mi történt? – kérdezte idegesen, sós könnyektől áztatott arcomra gondolva.

- Stefan még Elenát szereti – hadartam, de a hangom meg-megbicsaklott közben.

- Gyere ide – ölelt meg ma este másodjára Damon, majd bekísért a szobájába és letett a hatalmas ágyára. Betakargatott, majd bebújt mellém a takaró alá. – Mondj el mindent – kért számon, közben átkarolva igyekezett elérni, hogy megnyugodjak.

- Mi… minden jól alakult, ….amikor … hirtelen eszembe jutott a bál, … ahova Stefan Elenával ment el…. Én csak kíváncsi voltam, ….ezért rákérdeztem. Mire ő elhallgatott, ezért ultimátumot kellett adnom neki, hogy eldöntse kihez húzza … a szíve. Erre ő bocsánatot kért, hogy nem akart kihasználni – mondtam akadozva, időközben meg-meg állva, mivel a könnycseppek megállithatatlanul potyogtam a szememből.

- Nyugodj meg, minden rendben lesz – húzott közel magához Damon, továbbra is cirógatva a karomat. – Különben is, mielőtt te megjelentél volna Stefan boldog volt Elenával. Időre van szüksége, hogy tisztázhassa magában az érzéseit. Mellesleg mennyi időt adtál neki? – kérdezte, mire én szembe fordultam vele.

- 24 órát – feleltem elkeseredetten.

- Az bőven elég lesz – jelentette ki magabiztosan.

- Nem is  tudom, hogyan köszönjem meg, hogy most is mellettem vagy és vigasztalsz, azok után amit a nappaliban mondtam. – Úgy éreztem tartozom neki egy köszönettel azért, hogy mellettem van.

- Semmit sem kell megköszönnöd – mosolygott rám. – Visszatérve a nappaliban történtekre, nyugi vettem az adást! Te nem olyan vagy mint Elena, képtelen lennél ártani nekem!

- Ez igaz – értettem egyet vele. – Te vagy a legeslegjobb barátom – foglaltam szavakba az igazságot.

- Ó, mindjárt elpirulok – viccelődött, majd édes csókot lehelt a homlokomra. – Most aludj, hiszen holnap minden erődre szükséged lesz – húzta pimasz mosolyra az ajkát.

- Jóéjt – adtam lágy puszit az arcára, majd kényelmesen elhelyezkedve az ágyban hunytam  le a szemem. Nem kellett sokat várnom, hamarosan el is aludtam.

  Éjfél tájt járhatott az idő, mikor egy hang a fejemben arra késztetett, hogy kelljek fel. Értetlenül teljesítettem a kérést, ha akartam sem lettem volna képes ellenkezni vele és ennek semmi köze nem volt a fáradsághoz. Szerencsére egyedül voltam a szobában, így simán kisurranhattam az ablakon, mielőtt valakinek feltűnne a hiányom.

Holdkóroshoz méltóan hagytam el Damon szobáját, majd ültem be az autómba. Fogalmam sincs hogy voltam képes vezetni az állapotomban, de megtettem. Döbbenten vettem észre, hogy leparkoltam a Mikaelson birtok előtt. Olyan érzés kerülgetett, mintha valaki átvette volna az irányítást a testem felett. De ki? Amíg bennem kérdések százai fogalmazódtak meg a történtekkel kapcsolatban, a lábaim megállás nélkül lépték át a hatalmas birtok küszöbét. Elképzelni sem mertem, mi történhet ha a család tagjai közül valaki ébren van. Nyugodtan haladtam előre, már csak az hiányzott, hogy a kezeimet is előre tartsam akár egy holdkóros. Legrosszabb rémálmom vált valóra mikor az egyik szobából, amelyik mellett éppen elhaladtam, hangok szűrődtek ki. Fölösleges volt aggódnom, mert senkinek nem tűnt fel a jelenlétem.

Éppen annak a szobának az ajtaját téptem fel, amely mögött állva pár órával ezelőtt még egy érdekes társalgás részleteit sikerült elkapnom, mikor  hirtelen felébredtem.  Kétszer is jól meg kellett figyelnem, míg eljutott a tudatomig, hogy aki előttem áll, nem más mint az eredeti boszorkány.