13. fejezet

13. Apologise

Mikor megébredtem, elsőre fel sem tűnt hol lehetek. Szinte minden oldalról körülálltak az ismerős arcok, lehetőségem sem volt megfigyelni a helységet. Legszívesebben csukott szemmel maradtam volna míg a világ, ha észre nem veszik pillanatnyi botlásomat. Így hiába is próbáltam volna tettetni, hogy alszok, mikor az összegyűltek csak arra vártak, hogy kinyissam a szemeimet.

- Cassie, hogy vagy? – csendült fel egy aggódó hang nem messze tőlem.

 Első hallásra nem ismertem fel a hang tulajdonosát, ezért megpróbáltam felülni, hogy rájöhessek, amivel csak annyit értem el, hogy megszédültem és vissza estem eredeti pozíciómba. Több kéz iramodott felém, hogy elkaphassanak, de nem volt szükségem rájuk. Újabb nekifutásra végre sikerült felülnöm. Körülnézve hamarosan arra is rádöbbentem, hogy a Mikaelson villában vagyok, körülöttem többek között az ősökkel valamint Stefannal és Damonnal.

Fejemet fogva néztem végig a szeretteim alkotta körön, miközben azon töprengtem vajon mióta állhatnak itt. Néhány percnyi folytonos csend után Elijah letérdelt elém.

- Jól vagy? – érdeklődött ismét akár egy aggódó apuka.

- Jobban, köszi – válaszoltam kimérten, mosolyt erőltetve az arcomra.

- El tudod te képzelni mennyire aggódtunk miattad? – fakadt ki hirtelen Kol, levetve magát mellém a kanapéra. Óvatosan megragadva derekamat, tartott biztonságot nyújtó karjai között. A háttérben erre valaki felmordult.  – Halálra rémítettél minket – nézett rám halálsápadt arc kifejezéssel, tudomást sem véve az előbbi figyelmeztetésről. Mikor körülnéztem döbbentem eszméltem rá, hogy Stefan volt.

- Miért? Hiszen nem aludhattam olyan sokat? – kérdeztem rá, tapintatosan érdeklődve afelől, hogy mennyi időt aludtam át.

- Á, csak 3 napot – legyintett Damon, Elijah mögé lépve.

- Ne mondjátok, hogy mindhárom napot ugyanebben a pozícióban töltöttétek el – nevettem fel arra a nevetséges elképzelésre gondolva , hogy fölöttem virrasztottak.

- Akár hiszed akár nem, így volt – vallotta be Elijah

 Hitetlenkedve néztem fel rá, majd a többiekre. Lassan mindannyian közelebb jöttek hozzám, kivéve Rebekáht, aki ebben a percben jelent meg a helyiségben kezében egy hatalmas tál étellel.

- Kész a reggeli – csiripelte, miközben kikerülve Stefant és Niket lépett be a körbe. – Tessék – helyezte az ölembe  a tálat.

- Köszönöm – motyogtam meglepetetten, közben a tálon levő ételeket szemlélve. Volt ott különböző felvágottaktól és főtt tojástól narancsléig minden. Hálásan néztem fel az egyetlen nőnemű ősre.

- Ugyan már, ez csak egy kis apróság , ahhoz képest amit te tettél értünk – tiltakozott magától értetődően. – Sosem fogjuk tudni meghálálni azt neked – mondta, picit eltúlozva az igazságot. Ő is lehajolt mellém és óvatosan puszit lehelt az arcomra.  – Mi köszönjük.

  Éreztem ahogy a pír az arcomba szökik és elpirulok.

- Semmiség – ellenkezdtem.

  Elszégyellve magam kezdtem el méregetni az ölembe helyezett tálat.

- Ne mondd ezt – lehelt Kol is édes csókot a homlokomra, miközben beleharaptam az egyik tojásba.

- A családodnak szólítottál minket – érintette meg a térdem Elijah.

- Látnod kellett volna Esther képét mikor a tűzet neki lökted – nevetett fel elismerően a háttérben Damon, elterelve a témát. – Eddig te vagy a legerősebb boszorka, akivel valaha találkoztam – mondta, közben úgy téve, mintha megemelné előttem a nemlétező kalapját.

  Mosolyognom kellett legjobb barátom szavain. Ezek szerint sikerült a tűz lángjait Esther fele térítenem. Diadalittas mosoly ült ki az arcomra, míg eszembe nem jutott az a rengeteg erő, ami feltehetőleg jelenleg is bennem lakozik.

- Bonnie jobban van? – néztem érdeklődve Stefan fele, mire a többiek Damonon kívül fülelni kezdtek. Bonniera gondolva és a problémákra, amiket okoztam neki, rögtön el is ment az étvágyam. Miután megettem a tojást, lerakva magam mellé a tálat, vártam a választ.

- Ébredezik – válaszolt kimérten Stefan. – Mostanáig nem  tudja elhinni, hogy voltál képes megfosztani őt az erejétől.

- Kénytelen voltam – sóhajtottam, majd megpróbáltam lábra állni. – Mennem kell, beszélnem kell vele. – Hiába álltak az utamba, én ravaszul mindannyiukat kicseleztem, míg a nappali ajtajához érve bele nem ütköztem valakibe.Legnagyobb ámulatomra Nik állt előttem, teljes élet nagyságban. Kezeit a vállamra téve akadályozta meg az ütközést.

- Előbb enned kell valamit – győzködött féloldalas mosolyt villantva, – majd utána elmész a boszihoz – váltott határozottabb hangnemre. – Most kérlek maradj a szerető családod körében. – kérlelt, mire én meghökkenve mértem végig.

- Ezt pont te mondod? – kérdeztem flegmán. – Szerető család? Kire gondolsz? A halott anyámra vagy az apámra, aki lenyúlta az öccse barátnőjét? – Szavaim hallatán a kezei rögtön lehulltak a vállamról. Szoborhoz hasonlóan vált kővé, mialatt én kezeimet végighúzva felsőtestén elhaladtam mellette. Sejtettem, hogy követni fognak de tudomást sem véve róla szálltam be Kol autójába, remélve, hogy nincs bezárva. Nem is volt, sőt  még a kulcs is a helyén volt. Beindítva a motort, hagytam magam mögött a házat. Igazság szerint éhes sem voltam már, mintha jól laktam volna azzal a tojással. Uti célomhoz érve, leparkoltam az autót a kapu elé, majd kiszállva indultam el a házba, hogy minél előbb láthassam barátnőmet. Odabent a szobájába érve találtam meg a lányt Elena és Caroline társaságában.

- Sziasztok – köszöntöttem halkan őket, mire mindhárman felém fordultak.

- Te mit keresel itt? – jött elém mérgesen Care. – Nincs már itt semmi keresnivalód – üvöltötte torka szakadtából, közben nekilökve engem a falnak.

  Itt nálam betelt a pohár. Erősen koncentrálva löktem a szemközti falnak a szőkeséget.

- Épp ellenkezőleg, hármunk közül nekem van a legtöbb keresnivalóm itt – ellenkeztem megemelve a hangsúlyomat dühösen. – Különben is mit magyarázkodok itt egy nyamvadt embernek meg vámpírnak, mikor azt amit mondani készülök egyedül Bonnie értheti meg – emeltem meg a kezeimet védekezően.

- Miért mit akarsz mondani? – csendültek fel az említett szavai. – Hogy sajnálod, hogy elvetted az erőm? – folytatta szarkasztikusan.

- Nem – haboztam -, el akarom magyarázni miért tettem – néztem fel rá együttérzően.

- Elena,  Caroline megtennétek, hogy kint várakoztok, amíg elmondja? – fordult Bonnie barátnői felé esdeklően. Elena kimérten bólintott, majd elkezdte kifele tolni a csillapodó Carolinet.

- Kezdheted – jelentette ki Bonnie, miután a lányok távoztak. A megbántottság érzete csak úgy perzselt a szemeimben, amitől még borzalmasabban éreztem magam.

- Sajnálom Bonnie, hogy elvettem az erődet – kezdtem egy bocsánat kéréssel, - de nem volt más választásom. Esther nem hagyott más alternatívát. – Erre összehúzott szemöldökkel kezdett fürkészni. – Emlékszel mikor álmomban megigézett, hogy menjek át a Mikaelson birtokra? Akkor megígérte nekem, hogy nem fogja bántani a gyermekeit. Megszegte az ígéretét. – A kezeim ökölbe szorultak. – Ezért álltam ki ellene, amihez szükségem volt mind a száz halott boszorkány erejére.  Először nem sikerült mindet magamhoz csalogatnom, de másodjára már igen. De nem gondoltam volna, hogy a varázslat miatt elfogsz ájulni – ültem le az ágya szélére. – Ha tudtam volna, hogy veszélybe sodrom az életed, sosem döntöttem volna így.

- Legalább sikerült a terved? – kérdezte higgadtan.

- Úgy hallottam sikerült – feleltem elgondolkodva. – Biztos nem lehetek benne, mivel miután Esther fele löktem a tüzet, én is elvesztettem az eszméletemet.

- Mi történt? – ült fel döbbenten. Arcáról minden harag eltűnt, átadva a helyét az aggodalomnak.

- Semmiség – vigasztaltam meg mosolyogva legjobb barátnőmet. – Csupán átaludtam három napot – legyintettem, mintha mindennapos lenne.

- 3 napot? De most már jobban vagy, nem? – vált sápadttá az arca.

- Persze, minden rendben – győzködtem, majd egy határozott mozdulattal magamhoz öleltem a lányt. – Azért remélem egyszer majd megbocsájtasz – motyogtam halkan, mire elengedett, hogy rám nézhessen.

- Sose tudnék haragudni rád – jelentette ki komolyan, majd ismét egymás karjaiban kötöttünk ki.

-  Szeretlek Bonnie, testvéremként szeretlek téged – leheltem cuppanós puszit az arcára. Miután ő is viszonozta a puszit, témát váltottam.– Amúgy volt alkalmam találkozni az édesanyáddal. Most már tudom, kitől örökölted a szépségedet – kacsintottam rá.

- Mi a véleményed róla?

- Erős a jelleme, amire akkor jöttem rá, mikor átléptem a szellem ház küszöbét. Vagyis inkább átteleportáltam magam – tettem hozzá mellékesen. – Szinte letépte a fejem, miután elmondtam Damonnak, hogy elvettem az erődet.

- Hát igen – sóhajtott fel. – Te tényleg azt mondtad, hogy teleportáltál? – tért vissza az előbbi témához.

- Ööö…..  gyorsan kellett cselekedtem. Emily könyveiben olvastam egykor róla. – vontam vállat egyszerűen.

- Meg kell tanítanod rá – nézett rám hatalmas kiskutya szemekkel.

- Feltétlenül – ígértem.

Rövid csend után ismét megszólalt.

- És sikerült megtudnod, ki az apád? – érdeklődött kíváncsian.

- Igen – vallottam be halkan. – De bárcsak sosem hallottam volna róla – sóhajtottam.

- Miért, ki az? – hatás szünet, míg leesett neki. – Klaus? – kiáltott fel ijedten.

- Pszt – tettem mutatóujjam a szája elé. – Csendesebben – utasítottam.

  De már késő volt. Alig pár másodperc múlva szinte egy emberként rontott be a szobába a szőke Caroline, a hasonmás társaságában.

- Mi történt?  - kérdezték egyszerre.

- Semmi – nyugtattuk meg őket kórusban Bonnieval.

- Akkor miért sikítottál? – értetlenkedett Care, majd közeledni kezdett az ágy másik feléhez. A bal felén én ültem.

- Csak kiakadtam – nézett rám tanácstalanul Bonnie. Tudtam, csak arra vár, hogy az engedélyemet adjam, hogy elmondhatja a dolgot nekik is.Hosszú percek teltek el míg beleegyezően sóhajtottam fel.

- Elmondom, egy feltétellel – figyelmeztettem őket. – Ha megígéritek, hogy egy szót sem szóltok róla senkinek.

- Rendben – bólintott mosolyogva Elena.

- Én már hallottam belőle részleteket – vallotta be Care, közben az eget kémlelve.

 Dühösen néztem rá, mire ő megnyugtatott, hogy egy szót sem fog szólni róla senkinek.

- Miről van szó? – kezdett kiváncsiskodni Elena, mikor rájött, hogy önként egyikünk sem szólal meg.

  Halk sóhaj kíséretében eldöntöttem, hogy mindent elmondok neki, ami azóta történt, hogy Esther megigézett. Döbbenten hallgatta végig anélkül, hogy egy szót is szólt volna. Az utolsó részhez érve viszont kénytelen volt némasági fogadalmát megszegnie.

- Tessék?  Klaus az apád? – ugrott fel a székről, melyen eddig ült.

- Igen, de a legrosszabb nem is ez, hanem, hogy Koltól kellett megtudnom. Ő volt az egyetlen ős, aki beavatott az akkor történtekbe, miután egy hihetetlenül kellemes éjszakát töltöttem vele – tettem hozzá mellékesen.  Majd elmeséltem nekik a többit is, hogy Nik megparancsolta a boszorkányainak, hogy tegyenek meg bármit, hogy az anyám teherbe essen tőle, valamint hogy minderre azért került sor, hogy elszakítsa őt Elijahtól. Végül befejezésként még említést tettem arra is, hogy összejöttem Kollal.

A három lány először tátott szájjal reagált a hallottakra, míg végül észhez térve gratuláltak nekünk.  Egyenként öleltek magukhoz, egy-egy puszi kíséretében.

Még beszélgettünk néhány órát az iskoláról, a pompon csapatról, az edzésekről és a pasikról, míg  napnyugta felé Elena és Caroline úgy döntöttek, hogy itt az ideje hazamenniük. Sorra elbúcsúztam Carolinetól és Elenától, akiben be kell vallanom, hogy kellemesen csalódtam.

Mielőtt még kiléptek volna az ajtón, kénytelen voltam megjegyezni:

- Ha valaki kérdezné, az apám Elijah!! 

Várom a véleményeiteket :D:D:)