12. fejezet

12. The power

Visszatérve Mystic Fallsba, hirtelen újra elurakodott rajtam a pánik. Kolnak igaza volt, mikor a telefonban avval érvelt, hogy szorakozni mindig kell. Tényleg szükségem volt erre a kis üdülésre, sőt kifejezetten jól éreztem magam a társaságában. Mert az ominózus éjszaka után Kollal egy párt alkottunk, feltéve hogy a kapcsolatunkat diszkréten kezeljük amig el nem simul a viszály Klaus és köztem. Képtelen voltam apámként gondolni rá.
Végig szorosan tartottam Kol kezét az autóban, mig meg nem érkeztünk a Salvatore villa elé.
- Még mindig nem értem, miért kellett ide hoznom téged – értetlenkedett, kifejezve nemtetszését, miközben leparkolt a villa elé.
- Majd megtudod – feleltem sejtelmesen, majd puszit leheltem az arcára. Pimasz módjára elforditotta a fejét, aminek következtében a végeredmény egy szájra puszi lett. – Hé – húzódtam el tőle szigorúan, mire ő magához ragadott egy igazi heves csók gyanánt. Csókunkan én szakitottam meg, mielőtt kiszálltam volna az autóból.– Este találkozunk – tettem hozzá, majd indultam is a villa felé.
Az ajtó elé érve bizonytalanul kopogtatni kezdtem. Rövid időn belől megunva a várakozást nyomtam le a kilincset és léptem át a ház küszöbét. A nappaliba érve rájöttem miért nem jött elém senki. Már volt egy vendégük. Stefan és Damon kővé dermedve néztek egy pontot, ahol mint később kiderült, Elijah állt. Mikor észrevettek, egy emberként hallgattak el.
- Bocsi a zavarásért, de beszélnem kell Damonnal - mondtam közben jól kihangsúlyozva barátom nevét.
- Igérem hamarosan arra is sor fog kerülni Cassandra – szólalt fel Elijah, a teljes nevemet használva, - de most dolgom van a fivérekkel – fordult vissza az emlitettek felé.
- Megtudhatnám miféle ügyben mesterkedtek ti hárman?
- Természetesen. Stefan és Damon segiteni fognak nekem és a testvéreimnek, mielőtt az anyánk véghez vinné a tervét. – Esther emlitésére rögtön éber lettem. Olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy az nekik is feltünhetett. Damon együttérzően nézett rám, mig öccse értetlenül bámult maga elé. – Össze akar kötni bennünket, hogy halandókká változtathasson, majd megöljön minket. – magyarázta figyelmen kivül hagyva előbbi reakciómat. Most akkor mi van? Tegnap nekem még azt mondta, időre van szüksége a terv kivitelezéséhez, mivel én közbeavatkoztam?!
- Igen tudok róla, sőt arról is hogy Kolon nem fog működni a bűbáj – vallottam be, felhivva a figyelmüket a bakira. Összeszűkült szemöldökük láttán magyarázni kezdtem. – Ő hallgatott rám és nem ivott abból a pezsgőből, amit ti erőszeretettel csúsztattatok le a torkotokon – intéztem szavaimat Elijah felé, némi adag szarkazmussal vegyitve. A szemem sarkából láttam, ahogy Damon és Stefan összenéz.
- Te tudtál róla és nem szóltál? – suhant hirtelen elém Elijah.
- Bocsi, de azt hittem Elena megelőzött. De végiggondolva jobb is hogy nem szóltam.
- Erről később még beszélünk – szögezte le, majd visszafordult a testvérek felé. - Szóval nyolcig van időtök cselekedni, ha nem akarjátok Elenát a halálba küldeni. – Az ultimátuma hallatán megdöbbentem. Mégis jelenthet a fiúknak valamit a lány ha Elijah ezzel fenyegeti őket. Látva Stefan kétségbeesését már előre sejtettem a válaszát a kérdésemre. Semmi esélyem, már Elena jelenti számára a nagy szerelmet.
A következő pillanatban, mialatt én elgondolkodtam, Elijah felkapott engem és futni kezdett velem, mig egy messzi tisztásra nem értünk.
- Most beszélhetünk – helyezett le a földre. Keresztbe fontam a karomat, ezzel is jelezve tiltakozásomat. – Cassandra, sajnálom, hogy nem mondtam el előbb, de nem akartam hiú ábrándokat kelteni benned, mig biztosra nem megyek. – Magyarázata hallatán szükségét éreztem, hogy elmondjam neki amit Koltól hallottam.
- Igazad volt. Sokkal inkább örültem volna annak ha te vagy az apám, mint aki valójában az. – Erre döbbenten mért végig. – Igen, Kol mindent elmondott. Tudod ő az egyetlen ős aki mindig az igazat mondta nekem – vallottam be szemrehányóan. – Ő hozta a tudomásomra, hogy Klaus és anyám titokban találkozgattak, valamint, hogy Nik megparancsolta a boszorkányoknak, hogy mágia segitségével érjék el, hogy anyám terhes maradjon. Ő nem félt az igazság feltárásától, képes volt megnyilni előttem, ahelyett, hogy hazudott volna össze-vissza, ahogy ti tettétek.
Miközben én beszéltem az arca hirtelen megtelt érzelmekkel. Szomorúság, döbbenet, harag, gyűlölet, fájdalom. Fölösleges volt megszólalnia anélkül is sejtettem mit akar mondani.
- Cassandra, én nem hazudtam neked – lépett közelebb hozzám, neki támasztva egy fának, ezzel meggátolva abban, hogy eltávolodhassak tőle. – Őszintén szerettem az édesanyádat, ahogyan téged is attól a pillanattól kezdve, hogy tudomást szereztem a létezéséredről. Sosem akartalak magadra hagyni, csak az édesanyád erősködött. Most már azt is értem, miért. – Hajtotta le a fejét szomorúan, mire őszinte sajnálatot ébresztett bennem. Az önbecsülésem túl nagy volt, nem engedte, hogy megvigasztaljam. Helyette inkább szótlanul vártam mig összeszedi magát. – Szeretlek Cassandra Elisabeth Blake – nézett fel pár perc múlva ismét a szemembe. – Nem érdekel, hogy nem vagyok az apád, nekem te mindig a lányom maradsz! – Szavai a szivemig hatoltak. Ez túl sok volt. Monológja hallatán teljesen elérzékenyültem. Hiába próbáltam elrejteni a kitörni készülő könnycseppeket, azok túlerőben voltak.
Sós könnyektől áztatott tekintettel néztem fel most először az arcába. Eddig csak úgy tettem mintha figyelnék, egészen mostanáig.
- Elijah – szólitottam meg szinte hangtalanul. – Van egy ötletem. Mivel mindkettőnknek az lenne a legjobb ha te lennél az apám, tegyünk úgy mintha tényleg igy lenne. Biztos vagyok benne, hogy Elisabeth is ezt szerette volna. – Anya emlitésére Elijah szemei is megteltek könnyel.
- Köszönöm – szipogta, mire én magamhoz öleltem.
- Most ha megkérlek visszavinnék a Salvatore fiúkhoz? Nekem is van némi elintézetlen ügyem velük – néztem rá hatalmas boci szemekkel, direkt utánozva a hivatalos kifejezésmódot.
- Persze – mosolygott rám, majd ölbe kapott és meg sem álltunk a vendégházig. – De nem hiszem, hogy itt lennének – vallotta be.
- Ne aggódj – legyintettem. Búcsúzásképp még adtam az arcára egy puszit, majd magamra hagyott.
A házba lépve egyenesen Damon szobája fele vettem az irányt. Épp indultam a lépcső fele, mikor lépéseket hallottam lentről. Megfordultam, hogy szemben állhassak az illetővel. Stefan volt az.
- Hogy kerülsz ide? – kérdezte felém sietve.
- Válasz várok a kérdésemre – feleltem tömören neki. – Igyis több időt kaptál, mint amiben megegyeztünk.
- Most nincs időm, meg kell akadályoznunk Esther tervét - terelte a témát.
- Azt bizd csak rám - jelentettem ki magabiztosan, majd megkértem Stefant, hogy mondja el a tervüket. Mikor meghallottam, hogy Caroline a Grillben próbálja elcsavarni Klaus fejét, villámgyorsan kértem Stefant, hogy vigyen oda. Azt a jelenetet mindenképpen meg akartam akadályozni, méghozzá úgy, hogy megelőzöm a lányt. Szerencsére időben érkeztem, pont a méhkirálynő Caroline előtt léptem át a Grill küszöbét.
Magabiztosan kihúztam magam, miközben a bejáratnál körbe nézve megpillantottam a pult előtt ülő Kolt és Klaust. Éreztem a tekintetüket az arcomon, miközben elindulva feléjük direkt levegőnek néztem Klaust, majd puszit küldtem az öccsének. Elhaladva mellettük,  Klaus utánam szólt.
- Cassie, csatlakozz hozzánk egy italra!
Apám hangjára dühösen szembe fordultam vele, hogy jól visszavághassak neki.
- Nem fogok, de ezt te ne vedd magadra Kol, veled szivesen elfogyasztanék bármit – fordultam huncut mosolyt villantva mókamesterem felé. Pillanatnyilag nem érdekelt az igéret sem, amit Kollal tettünk, mindenképpen vissza akartam vágni drága apámnak.
- Hm, lemaradtam valamiről? – kérdezte szarkasztikusan Klaus, mire én Kolra sanditottam.
- Ami azt illeti igen – válaszolt az öccse helyettem, majd közelebb lépve hozzám édes csókot lehelt az ajkaimra. Rövid csók volt, de a kellő hatást elértük vele.  Klaus csak úgy őrjöngött magában.
Megemelve egymásba fonodó kezeinket néztem fel Niklaus dühös iriszeibe.
- Együtt vagyunk ha tetszik ha nem – jelentettem ki ellentmondást nem tűrve, mire a mellettem levő Kol hirtelen összeesett. Ijedtemben térgyeltem le mellé, mikor Klaus is felüvőltött a fájdalmában. Nem lehet igaz, Esther mégis talált egy kiskaput. Kétségbeesésemben egy latin varázsigét kezdtem el mormolni. Bonniera gondoltam valamint Damon tervére. Az jutott eszembe, hogy bizonyára Esther is erőt merit valakiből, aki nem én vagyok. A varázsige hatására éreztem ahogy az erő átáramlik a testembe, elszakitva eredeti tulajdonosától mielőtt rosszra használhatná. Remélem sikerült a varázsige és Bonnie ereje átszállt belém.
Klaus ezidő alatt felszivódott, Kol testével együtt.
Én továbbra is varázsigét mormoltam, minek következtében a Grill helyisége kezdett eltűnni a szemeim elől. A következő percben már abban a házban voltam, ahol többszáz boszorkány vesztette életét. Sosem próbáltam még ki a teleportálást, de jó érzéssel töltött el a tudat, hogy ilyesmire is képes vagyok. Siettem, hogy megkeressem Bonniet, hogy figyelmeztessem őket a tetteimről, mikor a semmiből váratlanul Damon állt előttem.
- Te meg hogy kerülsz ide? – kérdezte dühösen, miközben én a lélegzetemet stabilizáltam a sokk hatása miatt amit okozott.
- Ne bántsd őket – kértem akadozva a boszorkányokra utalva. – Elvettem az erejüket.
- Mit tettél? – szólalt meg a háttérben egy ismeretlen női hang. – Szóval, te miattad nincs a lányom eszméleténél. – Furcsán néztem rá, mire ő bekisért egy szobába, ahol megpillanthattam a földön fekvő eszméletlen Bonniet.
- A lánya? – fordultam az ismeretlen nő fele kérdően.
- Igen, Abby vagyok – mutatkozott be ingerülten. - Esther keresett meg, hogy segithessek a lányomon.
Igy már minden érthető volt. Anya és lánya, Esther a Bennett vérvonalból meritett elég erőt a varázslatához. Most pedig belőlem fog, hiszen én is a rokona vagyok. A felismerésre szinte rohanva hagytam magam mögött a házat, az ősi boszorkány elé állva.
Már megelőztek, Klaus, Elijah, Kol,  már mind ott álltak szülőanyjuk előtt, készen állva a bosszúra.
- Azt hiszem ez csak kettőnkre tartozik – szólaltam meg, elterelve Esther figyelmét a gyermekeiről. Minden erőmet összegyűjtve löktem be az eredeti boszorkányt a tűz közepébe, majd magam mögött be is zártam a kört. – Nem hagyom, hogy árts a családomnak – jelentettem ki dühtől izzó tekintettel. – Inkább meghalok mintsem bátsd őket. – Mártir viselkedésem láttán Esther felnevetett. – Mi olyan vicces? – förmedtem rá.
- Pont olyan vagy mint én egykor – mosolygott rám a felismerésre. – Én is bármit megtettem volna a családomért. De nyugalom kedvesem, az apádat nem fogom bántani. Ahogy megbeszéltük, csupán emberré változtatom őket – magyarázta türelmesen, mire én kezdtem kijönni a sodromból.
- Nem hiszek neked – szűrtem ki a fogaim közül. Lehunytam a szemem és koncentráltam. Ezuttal erősebben fókuszáltam, miközben az előző varázsigét mormoltam. Ahhoz amit tenni készülök mind a száz halott boszorkány erejére szükségem lesz. És Bonnie nem adta mindet át nekem. Éreztem ahogy a testem az ige mondása során  megtelik erővel, mégtöbbel mint amit valaha el tudtam volna képzelni.  Azokban a percekben nem számitott senki és semmi, csupán bosszút akartam állni az ősömön, Esther Mikaelsonon, aki mindent el akart venni tőlem. Sejtve, hogy már nem birom sokáig, utolsó elkeseredésemben a tűzet  Esther fele löktem. Sajnos nem láthattam mutatványom eredményét, mivel addigra már öntudatlan állapotba kerültem.

Véleményt kérek :)