2012. április 23., hétfő

5. fejezet

Elkészült az 5. fejezet!! Jó olvasást!! :) Majd kiváncsi vagyok a véleményeitekre!!!

5. Dance again




  Nem kellett sokáig várakoznom a lányokra, mire hazaértem a folyton fecsegő Caroline már javában osztotta javaslatait a tökéletes báli ruhával kapcsolatosan. Kiderült, hogy csak nekem van szükségem alkalmi ruhára, mivel Car már kapott egyet ajándékba Niktől. Fejcsóválva fogadtam a hírt, amikor elmesélte.
A város összes valamire való üzletét végigjártuk, míg ráakadtam a megfelelőre. Sosem rajongtam az egész alakos ruhákért, de ez alkalommal mégis kivételt tettem. Két órán át tartó kitartó keresgélés után ráakadtam a tökéletes darabra.  Egy egyszerű pánt nélküli, élénksárga estélyi volt, amit feldobtam egy fekete tű sarkúval, nagy arany fülbevalóval, és egy sárga kövű gyűrűvel. A lap táska sem hiányozhatott a szettemből, ami passzolt a cipőm színéhez. Miközben én kiegészítők után néztem Bonnie és Caroline is rendesen bevásároltak. Bonnie az élelmiszer részleg között nézelődött, előre megvásárolva az alapanyagokat a következő heti élelmezésünkre, mialatt Caroline a tűsarkúk között kutatott.Több száz elbűvölő darab közül sikerült ráakadnia a legdrágábbra, amit aztán az unszolásomra ki is fizetett. Utána még a fodrászatba is ellátogattunk, ahol mindhármunk haját tökéletessé varázsolták. Car kontyot akart, én egyszerű göndörítést, Bonnie pedig igazítást. Mire mindenki sörénye elkészült, eszméltünk csak rá Caroline-al, hogy már napnyugta van és nekünk kerek fél óra múlva kész kell lennünk. Alig pattantunk be az autóba, Bonnie keze már a gáz pedálon is volt, szinte repültünk az országúton. Szerencsére egy járőr autó sem közlekedett ezekben a percekben, mert akkor holt biztos, hogy megállítottak volna. Miután szőke barátnőnket épségben hazaszállítottuk, mi is a Bennett lak fele vettük az irányt. Mikor megérkeztünk elváltak utaink. Bonnie a konyhába, én pedig a hálóba igyekeztem. Felvettem a frissen vásárolt ruhámat, meg a hozzá járó kiegészítőket. A tökéletes megjelenés érdekében még egy erős sminket is felkentem, remélve, hogy nem vittem túlzásba. Végigfutott az agyamon, hogy lesz-e szükségem felsőre, de hamar meggyőztem magam az ellenkezőjéről. Ha fázni fogok, valaki majd kölcsönadja a sajátját.
Bonnie szája tátva maradt, mikor így beállítottam a konyhába. Mosolyognom kellett az arc kifejezésén, mire megszólalt.
- Te aztán kifestetted magad – kuncogott a smink technikámra utalva. – Mi a mottód? Minél több, annál szebb?
- Csak most – öltöttem ki rá a nyelvem. – Biztos, hogy nem jössz?
- Ezer százalék! – biztosított, majd kihátrált a helyiségből és egy csomag mentolos rágógumival tért vissza.  – Erre szükséged lesz a jó lehelet érdekében – kacsintott, átnyújtva nekem a tárgyat.
- Kösz – vettem el tőle. Látva, hogy már kibontotta korábban, kivettem belőle egy darabot és a többit az apró táskába helyeztem.  – Mennem kell – búcsúztam el tőle, jó szorosan ölelve barátnőmet.
- Érezd jól magad! Azért nem muszáj össze gyere valamelyik Őssel – mondta, miközben elváltunk egymástól.  Az már megvolt, gondoltam magamban, majd beszállva az autóba igyekeztem a Mikaelson birtokra.
  Útban arra fele  megcsengettem Caroline-t , aki két csengetés után fel is vette.
- Hol vagy? – hangzott az anyai szigor.
- Nem vagyok vámpír, úgyhogy ne stresszelj! – csillapítottam le az időzített bombaként működő lányt. – Inkább mondd meg, Salvatore-ék hol vannak.
- Stefan már elindult, Damon pedig téged vár – felelte, mire én irányt váltva igyekeztem a panzió fele.

- Végre – fogadott a szokásos modorával Damon, miután leparkoltam az autót.
- Jöttök? – hívtam őket az én kincsem fele.
- Ahhhha – húzta el a középső betűt Damon, majd megkerülve az autót megállt a sofőr ülés előtt. Kérdőn néztem rá, mire forgatni kezdte a szemeit. – Hogy festene, ha hagynám, hogy vezess? – kérdezte ártatlanul, mire felnevettem.
- Egye fene – adtam meg magam, átülve az anyós ülésre. – De vigyázz a drágámra, mert nincs hozzászokva az ütközéshez – figyelmeztettem felvéve a legkomolyabb arc kifejezésemet.
  Szavaim hallatán összeráncolta a szemöldökét, mintha azon csodálkozna, hogy kérdezhettem tőle ilyesmit, majd visszafordult és beletaposva a gázba már az országúton is száguldottunk. Száz felett haladtunk, de nem bántam. Mióta megvan ez a sport autóm, egyszerűen imádok száguldani! Százzal mindenki tud hajtani, kétszáz felett kezdődik az igazi kihívás!
  A Mikaelson birtok elé érve, óvatosan beparkolt egy üres helyre, majd kiszállt és megkerülve az autót udvariasan kinyitotta előttem az anyós ülés felőli ajtót. Szó nélkül szálltam ki és karoltam bele Damon felém tartott karjába. Így haladtunk az épület fele, nem törődve a kíváncsi tekintetekkel, akik feltehetőleg le sem tudták venni rólunk a szemüket. Damon a barátom és ezért sosem zavart, ha nyilvánosan kellett megjelennem vele. Ő is tudja, hogy számomra Stefan az igazi.
Amint beléptünk a hatalmas ház nappalijába a csodálkozástól jóformán szóhoz sem tudtam jutni. Annyira gyönyörű volt, minden a legnagyobb pompában feldiszitve, ahogyan azt manapság szokás. Ki sem lehetne nézni belőlük, hogy nem ebben a korban születtek. Damon tekintetét körbejáratva a jelenlevőkön, igyekezett kiszúrni az öccsét és persze Elenát, akik többé kevésbé vidáman cseverésztek egymással. – Stefan nagyon komolyan nézett a hasonmásra.
Vettem egy nagy lélegzetet, majd egy  hatalmas  sóhaj kíséretében Damonra néztem.
- Menj csak oda – biztattam a barátomat. – El leszek én itt, nyugi! – Miközben mondtam, egy pincér fiú haladt el mellettem, egy tállal a kezében, amire pezsgők voltak helyezve. Elvettem egyet és jól belekortyoltam. A poharat Damon fele fordítottam, aki követve példámat már nyúlt is a tál után. Koccintottunk, majd elváltak útjaink.
- Ne feledd, ma este az első tánc partnered én leszek – suttogta a fülembe, mielőtt elment.
  Elmosolyodva az ötleten fordultam a tömeg felé.  Ekkor egy ismerős hang szólalt meg a hosszú lépcső felől.
- Kérem, fáradjanak ide. – Elijah hangja  bizonytalannak tűnt, de később felbátorodva folytatta. – Üdvözlöm önöket. Köszönjük, hogy csatlakoztak hozzánk. – Végignézett a testvérein, majd folytatta. – Tudják, amikor édesanyánk így összehozza a családunkat, hagyomány, hogy az estét tánccal nyitjuk meg. – Időközben megjelent az említett is, Esther csodaszép zöld estélyit viselve. – A ma este választása egy több száz éves keringőre esett, úgyhogy kérek mindenkit, hogy keressen magának egy partnert és csatlakozzon hozzánk a bálteremben.
  Elijah beszéde után elindultam tűvé tenni a helyet Klaus után kutatva, mikor valaki hátulról megragadott és magához szorított.
- A játék elkezdődött – súgta a fülembe, néhány perces késéssel rájöttem, ez csak Kol lehet. – Na, mi az nem mersz a szemembe nézni? – próbált provokálni, mire még azért is szembe álltam vele. Néhány percig farkas szemet néztünk egymással. – Táncolunk? – kérdezte váratlanul. Elképedt tekintetem láttán megfogta a kezem és húzni kezdett a bálterem fele. Nem tiltakoztam, hagytam, hogy vezessen. Részben azért döntöttem igy, mert kíváncsi voltam mire készül, másrészt pedig Damon reakciójára, ha meglátja, hogy nem ő az első partnerem.
  Kol egészen a tánc parkett közepéig kísért, ahol aztán bele karoltam és elkezdtünk keringőzni. Csöppet sem lepődtem meg a tettén, mert biztos vagyok benne, hogy a csattanó még hátra van.
- Jól táncolsz – bókolt, csibészes mosolyt villantva felém.
- Gondolom most arra vársz, hogy én is bókoljak neked – tippeltem, túljárva az eszén.
- Nem – tagadta. – Inkább meg akarlak ismerni – mondta egy kacsintás következtében.
  Kol is egész jó volt, amit eszem ágában sem volt beismerni neki.
Cserére került a sor, így kénytelen volt elengedni és átadni az utat Damonnak.
- Ezzel még nincs vége, ugye tudod?  – súgta elválásunk pillanatában a fülembe. – Az  utolsó táncon találkozunk.
- Persze, persze – mondtam az eltávolodó alakjának.
Damon dühösnek tűnt, amikor szemtől szembe kerültem vele.
-  Szégyelld magad – szidott le, mint egy óvó apuka, ha a kislányát tilosban találta. – Ez nem volt szép tőled.
- Bocsáss meg, apu – néztem rá hatalmas kutya szemekkel, mire felnevetett.
- Szerencséd, hogy ennek nem tudok ellenállni – figyelmeztetett.
  A továbbiakban szótlanul táncoltunk, míg a zene váratlanul el nem csendesedett, átváltva a következőre. Damon idegesen nézett körbe a teremben.
- Hol van Elena? – idegeskedett.
- Menj , keresd meg – biztattam.
- Hogy megint összegyere azzal a Kol gyerekkel?
- Nem mindegy, kivel táncolok? Talán féltékeny vagy? – tört fel belőlem a kérdés. Mire leesett, hogy mit mondtam, már meg is bántam. – Menj már, lehet, hogy bajban van – siettettem, mielőtt még bele kellene néznem azokba a tengerkék, döbbenettől kitágult íriszeibe.
  Miközben ő a hasonmás nyomába eredt, én rövid sétát készültem tenni ebben a hatalmas palotában. Hihetetlen, mintha a fehér ház lenne.
- Elijah – szúrtam ki az éppen felém igyekező barátomat.
- Cassandra, örülök, hogy eljöttél – üdvözölt széles mosollyal az arcán.
- Minden rendben? – kérdeztem fürkésző tekintetére utalva.
- Mindjárt jövök – sietett a magyarázattal. – Ha jól látom, Elena épp erre tart.
  Hm, úgy tűnik ez sem egy általános bál. Ebben a városban semmi sem történik véletlenül. Ezúttal a hasonmás. Közelebb mentem az Elijah és Elena alkotta párhoz, hogy kihallgathassam, mire készülnek. Mint kiderült Esther beszélni akar a lánnyal, ezért Elijah megígértette vele, hogy ő lesz az első, akit értesít majd a hallottakról. A kíváncsiság annyira gyötört belülről, hogy képtelen voltam normális társalgást kezdeményezni Elijah-val, mialatt a hasonmás rejtélyes találkozóra igyekszik az eredeti boszorkánnyal. Titokban követtem a lányt, míg el nem tűnt egy ajtó mögött. Pár perccel ismét kinyílt az ajtó és Finn, az anya kis kedvence, elhagyta a helységet. Szerencsémnek köszönhetően résnyire hagyta az ajtót, így végig tudtam hallgatni szóváltásukat. Először fel sem fogtam, hogy miről beszélgetnek. Az ősi boszorkány, Esther meg akarja ölni a saját gyermekeit és ami a tévhitet illeti, nem összehozni akarja a családját, hanem szó szerint összekötni őket egy varázslattal. Atya ég! – esett le az összefüggés. Erről értesítenem kell Elijah-t és Klaust. Nem érdemlik meg, hogy pont az anyjuk által érje őket el a végzet.
Amilyen gyorsan csak bírtam siettem vissza a bálterembe, miközben az egyik helyiségből ismerős hangok szűrődtek ki. Damon és Stefan veszekedtek.
- Helló – köszöntöttem a duót. – Min kaptátok fel a vizet?
- Stefan egyenesen az oroszlán barlangjába küldte Elenát – érkezett Damon válasza.
- Damon pedig túlságosan is félti őt – jött a szarkasztikus felelet Stefan szájából.
- Hú, érdekes. Nekem úgy tűnik felcserélődtek a szerepek – vallottam be őszintén furcsa pillantással mérve végig őket.  – Na de most mennem kell! Ha lehet ne ugorjatok egymás nyakának! – Megfordultam, hogy minél hamarabb a bálteremben lehessek, mikor Damon az utamat állta.
- Hova, hova?
- Mi van talán engem is féltesz nemcsak Elenát? Vagy csak simán féltékeny vagy?
  A szavak váratlanul törtek fel belőlem. Ahogy kimondtam őket, Damon rögvest leeresztette a karját és szó nélkül elállt az utamból.

3 megjegyzés:

Emma írta...

szia.Nagyon jó volt.Remélem,sikerül értesitenie Klaust.puszii

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon tetszett a fejezet. Alig várom a következőt.
Szia

Nalla-Sparks írta...

Hú , végre sikerült beérnem magam .A részek egye izgalmasabbak lesznek , kiváncsian várom a folyaást . Damon hát hozza formáját , viszont nagyon birom :D Abszolúte egyet értek a főszereplővel. Ha jól sejtem akkor ezután kapunk egy kis pörgős részt . Mindenesetre nagyon várom és köszönöm a dijat .
Hatalmas mackóölelés : Nalla