4. fejezet

Itt a fejezet, ami már tegnap elkészült csak éppen nem tudtam feltenni a Megasztár miatt! :D

4. The Mikaelson Family

  A nap hátralevő részében Damon minden erejét bevetve igyekezett kiszedni belőlem minden használható információt Klaus családja ellen. Azonban nem kis meglepetésére, én nem voltam kapható a beszédre. Annyit meséltem el neki, hogy 1870ben találkoztam először Niklaussal. Egy közös volt bennünk: mindketten holtan akartuk látni Katherine-t.

Ő azért mert annak idején megszökött előle és magával vitte a hold követ, míg én egészen más miatt. Elvette tőlem az esélyt, hogy életem szerelme és a legjobb barátom mellett lehessek. Persze ezt óvatosan kicenzúráztam a történetből. Helyette azt mondtam, hogy ő az oka a szüleim halálának – ami több mint valószínű, hogy igaz is.Valamit azt is megemlítettem, hogy egy este összehozott a sors a testvérével is, Elijah-val, akit rendkívül jóságosan és nagylelkűnek könyveltem el. Halhatatlan életem során ő nyerte el nálam a második legjobb barát címet.

 Miután Damon is belenyugodott a ténybe, hogy egyelőre nem fog többet kiszedni belőlem, levetette magát a kanapéra és azzal búcsúzott el tőlünk, hogy holnap találkozunk a partin. Épp fordultam volna Caroline fele, mikor Damon fütty szóval jelezte, hogy beszéde van velem. Kelletlenül fordultam meg és sétáltam oda hozzá.

- Nehogy azt hidd, hogy megelégszem ennyivel! – fenyegetett szúrósan. – Holnap még folytatódik a kikérdezésed! És nem csak ezzel kapcsolatban.. – tette hozzá kíváncsivá téve.

- Csak rajta, úgysem szedsz ki belőlem többet – jegyeztem meg teljesen higgadtan.

  Látva elégedetlen pillantását, jobbnak láttam tovább állni. Gyorsan megkerestem Bonnie-t, aki már a volán mögött ült. Bepattanva mellé vettem észre a hátsó ülésen levő Elenát. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, meg sem szólaltam addig a percig, míg le nem parkoltunk a Gilbert ház előtt.

- Jó éjt – köszöntünk el kórusban Bonnie-val, miközben kiszállt az utas ülésről.

- Nektek is – fogadta, majd becsapta maga mögött az ajtót, mi meg beletaposva a gázba meg sem álltunk hazáig.

  Otthon az első utunk a konyhába vezetett, ahol aztán csillapithattuk éhségünket. Miután végeztünk bementünk a hálóba, felvettük pizsamáinkat, majd bedőltünk az ágyba.

- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg Bonnie mellőlem. – Ugye nem zavar, hogy közös ágyban alszunk? Még nem takarítottam ki a vendégszobát, de ígérem a holnapi nap során megteszem..

- Dehogy baj! – ellenkeztem vigasztalóan.  – Sőt! Különben, te mikor akarsz takarítani? A Mikaelson bál előtt vagy után?

- Nem hiszem, hogy elmennék. Nem vagyok meghívva. Nem mintha egyáltalán el akarnék menni..

- Ó, annál jobb! Így legalább el tudsz velem jönni báli ruhát választani – kacsintottam rá féloldalasan.

- Te el akarsz menni? Hiszen meg se vagy hívva..

- Azt bízd csak rám! – mondtam sokattudóan, majd hátat fordítottam neki és fejemre húzva a takarót, a következő dolog amit észleltem azaz álom világ kapuja volt.

  Másnap reggel a nap első sugaraival ébredtem. Mikor először nyitottam ki a szemem, a mellettem levő Bonnie még javában aludt. Óvatosan, nesztelenül kimásztam az ágyból és a bőröndömben levő ruhák között kutatva a választásom egy visszafogottabb szexi darabra esett. Az összeállítás egy halvány piros topból, egy fehér térd fölöttig érő szoknyából állt, de a szoknyához még egy barna öv is társult. Kabát híján felvettem egy barna kardigánt, amihez járt egy sál is, majd egy szintén gesztenyeszinű tűsarkút és táskát. A szettből az elengedhetetlen napszemüveg sem hiányozhatott. Amint megvoltam, átmentem a konyhába megreggelizni. Miközben a hagyományos reggelimet eszegettem – müzlit  tejjel -, megírtam egy cetlit is az én barátnőmnek, hogy ne idegeskedjen, ha nem találna itthon mikor felébred.  Ezt követően felkaptam a kocsi kulcsomat és már indultam is úti célom fele. Az út nem volt túl rövid a Mikaelson birtokig, autóval is majdnem tíz percbe tellett. Mindenesetre mikor megérkeztem és leparkoltam az autót, szinte ajtóstól rohantam a házba. Nem törődve az illemmel, kopogás nélkül benyitottam – mi értelme kopogni egy ekkora házban, mikor úgyis vámpírok lakják.

- Nocsak, kit látnak szemeim – hallatszott az ismerős negédes hang, amint beértem a hatalmas nappaliba.

  Jóformán még csodálkozni sem volt időm, mikor megjelent a hátam mögött az én drága jobb kezem, Niklaus.

- Nik – kiáltottam fel, majd hirtelen támadt ijedségemet álcázva a nyakába ugrottam.

  Habozás nélkül magához ölelt azzal a két vas markával.

- Hát te? Hogy kerülsz ide? – kiváncsiskodott, mikor végre kikászálódtam az öleléséből.

- Jöttelek meglátogatni – kacsintottam rá huncutul. – Talán baj?

- Ó, dehogy is – mondta, majd vigasztalásként egy cuppanós puszit adott a homlokomra.- Te bármikor meglátogathatsz minket – biztosított mosolyogva.

  Rövid pillanatra megdöbbentem a többes szám használata miatt. Klaus csak mosolygott a reakciómon, túlságosan is jól szórakozhatott rajta. Hamarosan az is kiderült mi mulattatta annyira. Valaki hátulról megragadta a derekamat és az ölébe emelt. A sokk miatt, ami akkor ért időbe telt míg felfogtam a lezajlottakat, de nem tartott sokáig. Amint tekintetem összetalálkozott az én második legjobb barátommal, menten megcsíptem annak kidolgozott felsőtestét.

- Áuu!

- Megérdemelted – mondtam dühösen, majd elmosolyodva puszit leheltem az arcára.

- Húúúú, itt meg mi folyik – szólalt meg egy ismeretlen csípős hang a háttérből. – Elijah becsajozott! – tapsikolt a háttérben az illető. – Hányat írunk? Ezt bele kell írnom a naplómba – poénkodott tovább a Mókamester.

  Először csak egy szem forgatással nyugtattam előbbi szavait, de később kibújt belőlem a kicsi ördög és visszaszóltam. Nincs semmi veszteni valóm, hiszen én vagyok az erősebb és különben is Elijah közbeavatkozik, ha szükséges.

- 2012öt és amúgy az ilyen tapló alakok kizárt, hogy írnának naplót. A hozzád hasonlóak képtelenek megnyílni mások előtt, ráadásul még akkor sem merik ha csak egy egyszerű füzetről van szó! Vagy lehet, hogy simán nem tudsz írni? – mondtam elgondolkodva a két variációmon, némi gúnnyal vegyitve.

  Szavaim hallatán a szobában mindenki egy emberként nevetett fel.

- Ezt jól megmondtad – dicsért meg Nik, kezét pacsira intve, amibe én bele is csaptam.

  A mi mókamesterünknek feltehetőleg nem tetszhetett a keletkezett jelenet, ugyanis haraggal a szemében rontott nekem, de annak a férfinak is, aki éppen a karjaiban tartott. Elijah látva testvére reakcióját letéve engem a földre, készült volna neki ugrani, mikor én közéjük merészkedtem, jelezve megmentőm felé, hogy ez az én ügyem.

Bevetettem a boszorkányok leggyakoribb trükkjét vámpírok ellen, az agyára igyekeztem bénító hatást kelteni, némi extra erő bevetésével.  Ilyen esetekben mindig hálát adok Emilynek, hogy rám bízta az ő és a lánya erejének használatát.
A varázslat hatására a Mókamester fájdalmas isten káromlások közepette esett térdre, aminek következtében az ajkam egy gúnyos mosolyra húzódott.

- Mi van? Fejet hajtasz előttem? – provokáltam tovább az ősvámpirt, aki megfigyelve nagyon is szimpatikusnak tűnt, igazi kisfiús arcvonásokkal.

  Erre még inkább felmérgelődött a szép fiú, sőt meg is akart támadni, ha Nik és Elijah nem állnak az útjába. – Kol, csillapodj – nyugtatgatták. – Hagyd őt! Nem éri meg vele szórakozni, erősebb mint gondolnád – mondta, közben elismerően felém fordulva.

- Kol – szólítottam meg, mikor észrevettem, hogy kezd lecsillapodni. – Amúgy örülök a találkozásnak – mondtam barátságosan, majd tudomást sem véve kocsányon lógó tekintetéről, hozzátettem: - Remélem ez a vita nem válik majd a kapcsolatunk róvására, különben Nikkel is hasonlóan ismerkedtem meg, vagy hazudok? – fordultam az említett felé egyetértésért.

 - Persze, látnotok kellett volna mit művelt. Egy hatalmas tömeg előtt állt ki az igazáért, porig alázva az önbecsülésemet. De az idő során rájöttem mi a gyengéje! Ha kell kiszolgáltatom az infót – mondta magától értetődően, annyira nyugodtan ejtve ki a szavakat, hogy későn kapcsoltam. De amikor leesett, olyan erősen belebokszoltam a karjába, hogy vámpír ide vagy oda biztos megérezte. – Ááá, ez fájt – színlelte, egy csibészes mosoly kíséretében.

- Mi folyik itt? – csatlakozott egy újabb ős az összegyűltek közé. – Anyánk azt üzeni, hogy készülődjetek, mert hamarosan kezdődik az ünnepély.

- Azt hiszem, nekem mennem kell – suttogtam Nik fülébe a hallottak után.

- Rendben, de azért remélem este viszontláthatlak! – mondta, nemet nem ismerő hangsúllyal.

- Persze, már alig vártam, hogy meghívj – vallottam be őszintén -, de most mennem kell. Van még néhány elintézni valóm! – búcsúztam el adva az arcára egy puszit, majd megfordultam és az autóm fele vettem az irányt.

  A volán mögé érve bepötyögtem a telefonomba Bonnie számát, aki két csengetés után fel is vette.

- Haló - szólt bele a kagylóba.

- Szia, csak én vagyok,  Cassie. Bocsi, hogy reggel felszívódtam, de muszáj volt meghívatnom magam a buliba – miközben ezt mondtam, már útban is voltam otthonom fele. – Hamarosan találkozunk, de addig is készülj, vásárolni megyünk! – figyelmeztettem, majd kinyomtam a telefont.

  A következő szám tulajdonosa, amit bepötyögtem Caroline volt. Neki elég volt három szót mondanom: Van kedved shoppingolni?

- Ez milyen kérdés? Naná, de miért kérded?

- Kellene egy alkalmi ruha a ma estére. Segítesz kiválasztani a tökéleteset?

- Te is jössz? Szuper! Mikor?

- Tíz perc múlva Bonnienál, jó?

- Ott leszek.